Imádom az ünnepeket, most is jól bepálinkáztam apával, meg Enikővel, meg Anitával. Sütöttünk mindenféle husit tárcsalapon, közben meggyomroztam a szomszéd gyereket (majd rakok fel róla képet, ha megtalálom a telóm adatkábelét).

Tegnap este meg két órán át lakkoztam a körmöm (szánalom), közben meg snookert néztem, és a kommentátor olyanokat mondott, h "kifilézte a golyókat" (wtf) meg "teleszkópos kihúzható hosszabbító".

Öröm az ürömben: elkészült a szakdoga, konzulensi visszajelzésre vár. Addig is felkértem barátomat, Dj Shufflet, hogy szórakoztasson, amíg marhára tudománytalan hülye női magazint fogok olvasni (és élvezni fogom!).

Pofán röhögtünk mindenkit, ledöntöttünk minden tabut, hogy aztán egymás akadálya legyünk.

Üres vagyok és szomorú. Annyira fáj a szívem helye.

Gémóver.

Körülvettem magam könyvekkel, tisztára úgy nézek ki, mint aki csinál is valamit... Hirtelen eszembe jutott, hogy megennék egy kis szusit, de arra jutottam, addig nem rendelek, amíg meg nem írtam 10 oldalt a szakdogából. (Remélem, ez némileg motiválni fog, ugyanis eléggé éhes vagyok.)

Csütörtökön voltam Jurijon, ami idült 16 éves korom pincebulijainak elmaradhatatlan szereplője volt, és ráadásul nyíregyháziakkal mentem :) Nem zavart, hogy amúgy kb. 3 számukat ismerem... Összességében kénytelen vagyok azt mondani - még ha tudnék is rinyálni bizonyos jelen levő személyek miatt - hogy abszolút pozitív élmény volt. Annyira, hogy nincs is kedvem rinyálni.

Amúgy csináltam ma zöldséges gyroshúst, nagyon finom volt, meg megettem a péntekről maradt pizzadarabokat, szóval annyira azért nem kéne éhesnek lennem.

Gabi egész este azzal basztatott, hogy lógnak a melleim. Megjegyzem, egy kétes híradásnak köszönhetően, mert még sosem látta. Amúgy jól éreztem magam, pl találkoztam Szili (y?) Nóra öccsével, akinek elvitte az anyját a mentő (szegéény), de közölte, hogy bunyevácok vagyunk, mert nem hívtuk meg semmire, ez olyan pesti szokás.

És amúgy félretájékoztatom az embereket, de egy fenyegető tényező a keze a drekamnál, mert csikis vagyok...ergo zsarolás.

Te mindig mosolyogsz. Ez olyan jó! - mondta nekem ma egy lány, és én ennek örültem.

Problématérkép

1. Szakdolgozat. A témavezetőm egy angyal, csak én vagyok hülye, én ezt nem leszek képes megírni, és az sem segít, hogy létrehoztam egy tök üres fájlt, amit formáztam, hogy úgy tűnjön, csinálok valamit.

2. Záróvizsga nyelvi része. Ez egyetlen aprócska akadályba ütközik: nem tudok japánul. Legalább is nem annyira, amennyire kellene, és közel sem annyira, amennyire szeretnék. Ha ezen a nyelvi izén nem vágnak ki, akkor játszi könnyedséggel fogom benyalni az egész japán törit, irodalmat meg kultúrát (hogyne.).

3. Akut kétoldali rajztanárhiányitis. Minden könnyebb lenne, ha itt lenne, mert azt mondaná, hogy meg tudom csinálni, meg hogy nem is vagyok annyira hülye, és neki elhinném.

4. Nincs itt Adri (mert elköltözött), meg Zsófi is csak ritkán, ami persze érthető, de a koliban egyedül lenni több, mint fura. Ma éjszaka is arra riadtam, hogy azt hittem, otthon vagyok, és nem értettem, miért van a szobámban a hűtő.

5. Nem utolsó sorban, halvány lila gőzöm sincs, mi a jó büdös francot fogok kezdeni az életemmel.

A hétvégén tudományos diákkonferencián vettem részt.

Szerintem masszív cefreszagom van, de Zsófi azt mondta, nem érzi. (Nem ám a sajátom ám nem csak rám ragadt a többi csúnya alkoholizáló emberről!)

A vezényszó pedig: viking asszony!

Kérdésem a következő: a szakdogám miért is nem írja meg saját magát?

Tudtam, hogy sosem kellett volna elkezdenem wowozni.

Most olyan kurvaideges vagyok, mert nem tudom megszerezni a könyvet, amire az egyetlen maradék vizsgámhoz szükségem van, és mert négyest kaptam szakszövegolvasásból. Hülyeség volt azt gondolni, hogy 8 oldalra ötöst adnak (10 helyett), mert van benne egy műfordítás, ami kikúrt nehéz volt. Legközelebb tudni fogom, hogy lófaszt a minőségbe, legyen mennyiség, köszönöm, újfent.

Bleeee.

Zoltán azt mondta, hogy a blogom olyan, mint az anyátok közt, és napi katasztrófaként szokta megnézni. Nade kérem...

Persze ez biztos azért van, mert róla nem szoktam írni, és irigy.*

Amikor irodalmat tanultam, rendeltem a Szusifutártól tori karaagét, és annyira finom volt, hogy extázisba estem tőle.

Most meg tanulok sámános dolgokat, és arról álmodozom, hogy (Japán, Kína, Tibet, India, Alaszka és egyebek mellett) elmegyek a mongol sztyeppékre és ellovagolok a naplementébe.**

*valószínű :D

**de nem úgy, ahogy Adri szokott, hanem olyan rendesen

...you were everything, everything that i wanted

we were meant to be, supposed to be, but we lost it

all of our memories so close to me just fade away...*

*de legalább a kutya megismert, na.

Megvan, megkaptam, az enyém a 14 éves korom óta áhított, a nyálcsorgatva bámult, a fekete bőr, a sárga varrású, ó, a csodálatos...

...a Martens bakancs!

Most amúgy azon gondolkoztam, hogy oké, a szerelem nyelvén megértik egymást a párok, de a különböző kultúrákban szocializálódott emberek hogyan tudják értelmezni a jeleket? Mármint, egy keleti meg egy európai ember tutira máshogy mutatja ki a vonzalmát. Vajon lehet olyan, hogy az egyik próbálkozik, a másik meg nem veszi észre, mert nem érti, mit akar? :D

Tegnap volt dokkos ajándékozós, és a fiú, aki húzott, csinált nekem gyümölcsrizst, meg adott egy mosózsetont. Imááádom a gyümölcsrizst, és azt kell mondjam, ez a legfinomabb, amit valaha ettem (bocsi anya!). Aztán még maradtunk páran, és elmutogattam, hogy rekordkísérlet, meg hóharmat, meg egy rúgással, hogy villanykapcsoló.

És még forralt bort is ittunk.

Sosem fogom megérteni, hogy ahhoz az emberhez, aki amikor elhagyott, meg akartam halni akit annyira szerettem, már nem köt semmi, csak néhány fakó emlék.

Lefekszem aludni, de előtte talán ejtek néhány könnycseppet azért, ami örökre elmúlt.

Lementem gyúrni Dórával tegnapelőtt. Maximum 3 percet töltöttem minden gépen, és ettől olyan izomlázam lett, hogy nem tudtam aludni, mert ha megmozdultam, fájt.

A fizikai állapotom elkeserítő. Ellenben, a fájdalom révén felfedeztem eddig nem ismert izmokat, hurrá!

Úgy utálom, hogy nem vagyok kitartó :(

ez egy ilyen dolog