Ennyi. Kibuktam és kétségbeestem.

Igen, anya, apa, vagyok olyan önző hogy a saját bajom miatt hisztizzek. Ez van, nem érdekel hogy másnak is szar és más is szenved a tanulással és nem élvezi és a munkáját se szereti senki.

Csak akkor tudnám, minek csinálom az egészet.

Elegem van. Holnap meg fogok bukni, aztán bujdoshatok el a világba(mert más meg tudta csinálni, más nem bulizott annyit, másnak megy neked miért nem).

Most ez akkor a tűréshatár?

A mindennapokban is hasznos szókincs rlz. Úgy érzem, azok után, hogy elsajátítottam a varangyos béka, krumplibogár és gyík szavakat japánul*, semmi sem állhat az utamba.**

* a pókot már tudtam.

**kivéve egy kekkai (mágikus védőpajzs)

Vannak dolgok, amiket nagyon nehezen bírok elviselni. Nem akarok lenéző szónoklatot tartani, mert biztosan én is viselkedtem/viselkedek így, de a héten nagyon besokalltam néhány csoptársamtól.

A japántanárnőnk kitalálta, hogy a téli szünetben (wtf? ez vizsgaidőszak, nem téli szünet bazzeg...) tanuljunk meg 20 leckényi kanjit (aki nem ért a japán írásrendszerhez: ezek a bonyolult krikszkrakszok, amiket meg kell tanulni kiolvasni). Ez kb. azt jelenti, hogy ha egy leckénél van átlagban 35 olvasat, akkor 700 olvasat így hirtelen. Mikor meghallottam ezt a dolgot, kb a sírógörcs kerülgetett, hogy mi a faszt akarnak még tőlünk, ezt már nem lehet bírni...fizikailag sem, nemhogy lelkileg. Az idegösszeomlás szélére kerültem. Lenne egy hetem a vizsgák után, amikor pihenhetek, találkozhatok az otthoni barátaimmal, alhatok... de nem, minden nap kurva kanjikat kell tanulnom, mintha nem lett volna belőle elég eddig is, és ráadásul olyan felesleges az egész, mert nem emlékszem szinte semmire.

Mindegy, nagynehezen, miután közöltük, hogy nekünk vizsgáink lesznek, és nem a f@szunkat fogjuk verni otthon egy hónapon keresztül, lealkudtuk 10 leckére. Potom 350 olvasat, miért is ne.

Erre, néhány csoptárs (akik, megjegyzem, van, hogy ugyanúgy panaszkodnak, h nem bírják a dolgokat), elkezdett pattogni, hogy ez K E V É S. Mert ők ösztöndíjat akarnak.

Hol nem szarom telibe? Normális dolog, hogy 30 ember véleménye mellett 3 másikét vegyük figyelembe? Az ösztöndíj kibaszottul magánügy. Tanulják meg otthon basszus, ha annyira akarják... mellesleg ezt sem értem, hogy ha valaki ösztöndíjat akar, akkor ha nincs számonkérés, nem tanulja meg, amit kéne? Ez most hogy van? Áááá faszom... nagyon kiakadtam ezen.

Ja, és persze a szemükben, mi vagyunk a lógós, kocsmázós bagázs, akik szarnak az egyetemre. Pedig ez kurvára nem így van. De én akkor sem fogok tönkremenni semmilyen egyetem miatt. Nem vagyok hajlandó arra, hogy naponta 3 órákat aludjak, és ne üljek be egyszer-kétszer egy órácskára valahova. Biztos én vagyok rosszul összerakva, de én megőrülök, és rosszul érzem magam, ha nem tudok a barátaimmal lenni, ehhez képest Gabit már nem láttam két hete, Enikét hónapok óta, Ninját 3 hete... Tanulok, mint egy gép, és nem elég, van, aki még a csütörtök este a diófában eltöltött egy órácskát is sajnálná tőlem...

Az egész világ kapja be a faszomat.

Remélem, aki beguglizza azt, hogy japán szak, rátalál erre a bejegyzésre, és messze elkerüli ezt a helyet, ahol megölik az ember minden lelkesedését és motivációját, ja és akármit mondanak, nemhogy ösztöndíj, de még akkreditált MA sincs. És nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem a csoportok összetartása is lófasz, még az támad hátba, akitől az ember nem is várná.

Szóval, nem szeretem a rosszindulatú, képmutató embereket.

Képzeljétek el, hogy másfél éve sincs, hogy magyarul tanultok. Aztán egyszercsak elétek tolják a halotti beszédet. Nemcsak le kell fordítani a saját nyelvetekre, de nem ám. Fordítás mellett magyarázzátok meg, miért úgy fordítottátok, értelmezzétek a nyelvtani változásokat, és írjátok le, mi a mai magyar megfelelője a kifejezésnek.

Egy ilyen tárgyból megyek holnap vizsgázni. Csak japánul.

Esélytelen.

Vannak azok az emberek, akiket egyszerűen ütnék. Pedig nem vagyok az az agresszív fajta.

A 139esre ma délután felszállt egy gyerek a Moszkván, és leült velem majdnem szembe. Felhívta a kedves édesanyja, mire ő közölte vele, hogy "Voooooootunk a retrooooooooba, százezeréééé' vásároltuuuuuuunk, vettem kettöööö farmeeeeert meg egy kabátooooooot...."

A gyerek lehetett kb. 17 éves. Maximum. Nem volt elég, hogy olyan tenyárbemászó arca volt, akkora pofával vonult a buszon (egy nyamvadt buszon) mintha az egész világ azért lenne, hogy az ő seggét nyalja. Aztán bevágja ezt a szöveget. Újgazdag nyomorék. Életemben nem fogtam még százezer forintot a kezemben, nemhogy két nadrágra meg egy szaros kabátra elköltsem. (Akárhogy számolom, a kabát, amit most vettem, és két nadrág, amit nemrég, összesen volt kb. 11000 ft...)

Mindezt a buszon, tök hangosan, mintha dicsekedni akart volna a világnak.

Persze neki semmit nem kell megtennie majd azért, hogy munkát kapjon, apuci vezetői posztot szerez neki, meg ahogy jogsija lesz, a segge alá rak egy kocsit, nyilván teljesen újat, nehogy már szó érje a ház elejét... Ha akar, akkor lediplomázik, de csak ha úgy tartja úri kedve, és amúgy is ráér, apuci a költségtérítést is bírja...

Nem vagyok irigy. Imádom a szüleimet, és tudom, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy nekem meg a tesómnak jó legyen. Legalább tudom, hogy a pénznek van értéke, és százezer forintot nem ruhában mérek, hanem mondjuk rezsiben meg élelmiszerben. Az embereket meg nem az alapján határozom meg, van-e rajtunk negyvenezres kabát. Nagyon naiv vagyok, és megszokhattam volna már, de újra és újra felbosszant a világ igazságtalansága.

A srác maradt a buszon, én leszálltam, és visszajöttem a szakadt koliba. És egyáltalán nem bánom.

Szeritnem finomat főztem, nekem ízlik. Kukoricás-borsós-császárszalonnás csirkemell. A fürdőt és a vécét is kitakarítottam, sőt még teszkóban meg práktikerben is voltam Tasszal.

Ez egy rendkívül tevékeny nap.

Igen, nagyon kreatívan tudok mást csinálni, és nem tanulni, sőt még el is hitetem magammal, hogy ez hasznos.

Még sosem láttam a tengert. Tudom, hogy valakinek természetes, hogy nyaranta minimum Horvátországba megy, az egzotikus utazásokról nem is beszélve, de nekem a Balaton is nagy szám...

Légyszi, legyen egy kis pénzem egyszer, hogy megnézhessem a nyílt vizet. Hallgassam a hullámokat és süppedős homokon mászkálhassak.

Azt pedig már nem is merem kérni, hogy az fogja a kezem közben, akit szeretnék.