Csak én vagyok úgy vele, hogy néha annyira, fáj, ami elmúlt?

Vajon miért vagyok cinikus?

És ezt a kérdést még csak nem is én tettem fel magamnak, bár ez nem akadályozza meg abban, hogy újra és újra előbukkanjon a tudatom peremén. Csúnya, csúnya kérdezősködő, úgy utállak téged.

Anita üzenete:

*szegény moszika nem bírja a meleget

*ki van tikkadva egész nap

nicdoc üzenete:

*szegény

*nem csodálom am

*a szomszéd néni is panaszkodott

*pedig neki bundája sincs

Anita üzenete:

*:D:D

Kéne megint olyan naplót írni, amilyet áltsuliban. Amibe lehet olyat is, hogy halálosanszerelmesvagyok ebbemegabba, és úristen, rámnézett, és húúú hátha táncolunk a sulibulin. Anno még tervet is készítettem, miyen felnőtt leszek (nem merem visszaolvasni, hátha pont arra tartok, amilyen nem akartam lenni).

Húgom, úgy irigyellek. Lehetne megint minden feketefehér, szürke nélkül.

Vagy egy pillanattól szivárványos jókedvű egy egész nap.

Nem akarok felnőni, ó nem, segítség.

Tegnap olyan eszeveszett marhaságot álmodtam és egy olyan illetővell h ááááááááááá. Az életünk hátralevő részének együtt töltése és boldogan amíg... csak a legkisebb hülyeség volt. Jézusúristen.

Az ágynyugalom unalmában egész nap tévét nézek. A nesönelen egy olyan műsor megy, amiben az univerzum dolgait viszonyítják egymáshoz.

A naprendszer pl. arányosan felépítve kilóg a parkolóba egy amerikai focipályáról.

Ha az atom akkora lenne, mint egy katedrális, az atommag akkora lenne, mint egy légy.

Ha az Univerzum galaxisai borsók lennének, a több milliárd borsó megtöltene egy sportcsarnokot.

A részecskegyorsítóban az atomok ütköztetése meg olyan, mint amikor összetörünk egy malacperselyt.

Szédülök.*

*pedig egyszer tartottam kiselőadást fizikából, a kvarkokról, meg a kvantmszíndinamikáról

Hát, az történt, hogy a doki úgy döntött, ha már ott vagyok, akkor megcsinálja az orrsövényemet is. Ezért jöhettem haza ma, és nem tegnap. És csupa pozitív élménnyel. Mindenki nagyon kedves volt, komolyan, kettőt tüsszentettem és jött a nővér, hogy jaj nem esett-e ki a tampon az orromból. Merthogy be volt tömködve kb. az agyamig, és úgy néztem ki, mint egy ausztrál őslakos. Jah, és a slussz poén, hogy a gyerek részlegen feküdtem, mert csak ott volt hely :D Volt egy kisfiú, aki péntektől máig megállás nélkül visított, és egy retkes vödörrel meg egy ecsettel járkált, és azzal sem tudták lekenyerezni, hogy apa megígérte, vesz neki bele feséket is. Haláli. A műtösöket meg félkábán lenyűgöztem: az egyikük motort akart venni, méghozzá choppert, én meg közöltem vele, hogy amennyiben ragaszkodik a japán motorokhoz, akkor a Yamaha Drag Star a tuti.

A szobatársam meg furán nézett rám onanntól kezdve, hogy a branül bekötése után azt mondtam anyámnak, örülök, hogy legalább nem kell keresni a vénámat, ha be akarom lőni magam. Humortalan egy csaj.

Holnap lesz a bobtalanítás napja.

Nem tudom, mennyire normáls dolog, hogy most még nem parázok miatta. Szerintem holnap leszek befosva, amikor felfogom, hogy igen, rá kell feküdnöm egy műtőasztalra, elaltatnak, és teljesen rá leszek utalva az engem körülvevő emberekre. De azt a fél órát csak kibírom :D

Najó, talán egy icipicikét mégis félek.