Nem költöztek még be az alattunk levő lakásba az új lakók, és nem fűtenek. Ennek az sajnálatos következménye, hogy a kolis 50 fokhoz szokott szervezetem nem bírja elviselni a padlóból áramló hideget, és konkrétan vastag zokniban, lábszárvédőben, rövidujjú, két pulcsi és mellény kombinációban ülök.

Meglehetősen komikusan festek.

Azt hiszem, elégedett lehetek ezzel a hétvégével. Sőt, a jövő héttel is, mert elmarad egy csomó órám. És ugyebár, akinek van házi rajztanára, és segít neki megírni a művtöri szakszeminárium dolgozatát, az ne panaszkodjon:D (kár, hogy az Itou Jakuchuu életrajz fordításában nem tud segédkezni...).

Szünetben délig fogok aludni, legalább kétszer. Alig várom. Meg elmegyek Ódrival a kgst piacra, és Tamással is találkozni fogok, meg Anitával, meg otthon is leszek mert már hiányzik. Jól megölelem anyukámat ha hazamegyek:) meg apát is meg a buggyant húgomat is.

Láv, písz, hepinesz.

Szombaton az egyik halastó partján megrendezésre került a Nagy-Halász-Fesztivál. Ez most annyira hivatalosan hangzott, de amúgy részeg rajok és rajkó kísérőik, meg néha a kutyáik özönlötték el a területet (ami nem baj, mert fényképeztem a jószartetkóikat:P). Jómagam délben kitekertem, azt hittem, megfulladok, pedig nincs messze tőlünk, csak nagyon, nagyon, nagyon meleg volt. Igazából az óriási rajság ellenére élveztem a dolgot XD Talákoztam az egyik falumbéli lánnyal, aki most érettségizett, és vele mászkáltunk összevissza. A hangtechnikus pavilonban vertünk tanyát, ahol szintén egy ismerős arc dolgozott, és elszórakoztattuk:D

A színvonalas műsort végigtapsoltuk, de úgy, hogy már fájt a tenyerem... És a sörivó versenyen szurkoltunk Ferinek, aki nyert is!!! Aztán még az is kiderült, hogy ő főzte a kisebbségi önkormányzat halászlevét, és kapott egy bográcsot... szerintem azóta abban fürdetik a purgyékatXD

A műsor élvezése közben felhívott a régi rajztanárom, hogy közölje, mennyire jó volt Hegyalja, és megkérdezze, van-e kedvem elmenni vele motorozni. Kedvem persze lett volna, de anyukám nézett volna egyet, ha felülök egy Harleyra, és integetek neki...XD Ehelyett megbeszéltük, hogy este bemegyünk a szitibe, és megiszunk valamit valahol. Értem jött, a Kossuth téren fagyiztunk, majd beültünk az egyik kocsmába, és vártuk a bagázs másik felét, akik 10 körül meg is érkeztek.

Aztán pedig, kollektívan ámokfutottunk. Állítólag a parasztdiszkóban (ahova 800 pénz (!) a beugró) be is szóltam valami csajnak:D Nekem ez a részlet valahogy nincs meg, de ha a többiek mondják... Negyed 5re haza is értem. A hülyeség pedig határtalan.

Tegnap délután serényen pucoltam nagymamám ablakait, éppen kívülről, az udvaron, amikor látom, hogy a szomszéd idült alkesz fia lemegy a kertbe. Gondoltam biztos van valami dolga, inkább nem foglalkoztam vele. De sajnos nem, visszajött, és megkérdezte, hol van a nagymamám. De itt nem állt meg, elkezdett kérdezősködni az egyetemről, a sakkozásról (!), meg arról, jó vagyok-e történelemből. Erre - én hülye - azt válaszoltam, hogy igen, és elkezdett tőlem évszámokat kérdezni. Nem zavarta, hogy bementem, és nekiálltam egy másik ablaknak, bombázott a kérdésekkel, és teljesen hülyének nézett, mert nem tudtam megmondani percre pontosan, hogy mikor tört ki a második világháború. Persze totál be volt állva, de még beugrott kölcsönkérni nagyanyámtól, hogy tabis borra váltsa a lóvét a száz méterre levő kiskocsmában. Amúgy nagyon kemény ez a fickó, a múltkor a cigók eltörték a lábát, mert beszólt nekik valamit.

Este meg átmentünk Ibrányba bandázni a halászi pajtásokkal:D Elég vicces volt, hogy nem ismertem senkit azokon kívül, akikkel mentem, de teljesen felháborítónak találtam, h nem mutatkozott be nekem senki. Szerintem ez olyan bunkó dolog...odajönnek, köszönnek a másik három srácnak, nekem meg odadobnak egy sziát aztán ennyi.... Mindegy, végül is az este nagyon jól sikeredett, megittunk pár sört meg biliárdoztunk, és nagyon, nagyon sokat nevettünk:)

Holnap este pedig lesz valami osztályszintű összejövetel, szombaton pedig lehet, hogy elmegyek Tokajba kirándulni egyet:)

Nem olyan rossz ez a nyár eddig. Ha van mellettem valaki, ha elterelem a figyelmemet, ha van mit csinálni, nem is vagyok olyan szomorú.

Feküdtem itthon az ágyamban, és bámultam a felhőket. Közben eszembe jutott, hogy tavaly nyáron mennyit voltam itt B.-vel ugyanígy, mennyit nevettünk és mennyi hülyeségről beszélgettünk, amikről már akkor tudtuk, hogy nem igazak, nem is lehetnek azok. Mégis elhitettük magunkkal, hogy elhisszük őket, hogy majd mi mások leszünk, hogy nekünk lehet. Csak feküdtünk az ágyamon, szerettük egymást és mindig én voltam a kiskifli.

Aztán az jutott eszembe, hogy ezen a nyáron senki nem fog velem az ágyamon feküdni. Senki nem fog hazugságokat sugdosni a fülembe, és senki sem fog nézni, miközben alszom. Nem fogok arra felébredni, hogy ott fekszik mellettem a másik, és megnyugodni, mennyire jó, hogy velem van, és hiába megy haza másnap, az illata ottmarad a párnámon, talán még a hajszálai is.

Mégsem vagyok szomorú. Nem érzem úgy, hogy ne működnék egyedül, hogy kell a másik. Egész életemben mindig valaki más mellett találtam meg a helyem, vagy talán jobb lenne azt mondani, hogy valaki másban. Most magamban akarok keresni. Szabad akarok lenni, élni akarok, átélni, megélni, kiélni, túlélni. Ki vagyok éhezve a kalandra, az érzelemre, arra a szabadságra, amit az adhat, hogy nem más függvényében, hozzá igazodva és igényeit kielégítve viselkedem, hanem magamért, egyes egyedül, úgy ahogy nekem jó, ahogyan épp tetszik.

Végre egyszer magamnak akarok (meg)felelni.

És átélni, és megélni, és kiélni, és túlélni.

Érezni és élni, ahogy épp jó.

ithhon-otthon

Fura dolog ez, hogy én szeretek itthon lenni. Sokan azt mondják, hogy haza se akarnak jönni a Nagy Városból, mert ott olyan jó. Jó is, mert szeretem, csak másképp. Most pedig, kedvenc kinek-lesz-büdösebb-a-haja ünnepem alkalmából kirándultunk, családosan, meg még többen:) És csináltam sok fényképet és tetszenek. Talán most azért is jó volt eljönni egy kicsit, mert az adott környezet hiányában az elhagyott emlékeimet sem keresem olyan aktívan...jobb is. Viszont még mindig beteg vagyok, nem bírok elmondani három mondatot anélkül, hogy ne kezdenék el megfulladni. Pedig elmentem a doktorbácsihoz is, és írt fel gyógyszert is, és be is szedtem, ahogyan kell de csak fáj tőle a lábam és álmos vagyok. A köhögés meg marad. De nem baj, mert legalább továbbra is tudom azzal oszlatni a tömeget, hogy fuldoklás közben megszólalok, hogy ez a fránya TBC (ha-ha-ha). Igazából még mindig roncsnak érzem magam, ez valahogy nem múlt el az ideiglenes környezetváltozással, legfeljebb némiképp tompult. Ez van kérem, majd egyszer elmúlik (legalábbis remélem, mert ha nem annak nem fogok örülni). Kéne nekem egy seggberúgás, vagy valaki, aki helyrerak, de most kissé magamra vagyok utalva. Utólag elválik, hogy képes leszek-e feltámadni haló poraimból, ráadásul önerőből, avagy sem. Utólag vagy büszke leszek magamra, vagy nem. Eddigi tapasztalataim alapján nem fűzök sok reményt a dologhoz...