Nem nagyon akarom elhinni, hogy a Levi's meg tudta oldani a nadrágvásárlási problémákat. Jó, jó, volt már Levi's gatyám, és klasszisokkal jobb volt, mint bármelyik kínai (jól bírta a kiképzést, de a görög oszlop jellegű lábaimnak nem tudott ellenállni, természetesen combnál elszakadt), de hogy megkímélnek a hosszan tartó próbálgatástól, meg idegbajtól, és sírógörcstől elkeseredéstől, hát... Igen szkeptikus vagyok. Viszont elszántam magam, hogy hajlandó vagyok kifizetni azt a horribilis összeget, amit van pofájuk elkérni egy rohadt nadrágért - persze csak akkor, ha tényleg olyan fasza, mint amilyennek mondják. Ha nem, akkor egyszerűen követelem a Curve ID próbálás után járó ingyen táskát, és elhúzok, éljen a trógerség!

És most következzék a legszebb mondat, amit életemben olvastam:

"Malignitásra utaló szöveti jelek nem láthatók."

Most már pikk-pakk meggyógyulok, és jövök, Japán! \(*o*)/

Szeretek itthon lenni, meg minden, de a környezetem ingerszegénységét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy napon fénypontja a 17:55-kor kezdődő India - álmok útján c. brazil-indiai sorozat. (Ma lesz e befejező rész!!!)

Bence is elment, elvitte megint a szívem egy darabját, de csak azért, hogy visszaadhassa, amikor legközelebb találkozunk :)*

*nálunk volt 3 napot, jelentem, az itthoni premier sikeres volt

Van ez a hülye fétisem az esküvői blogokkal. Komolyan képes vagyok izgulni, hogy megtalálják-e a vőlinek azt a ciklámen inget, ami elengedhetetlen a lagzi arculatához, meg azt is, hogy a menya meg tudja-e venni a harmadik cipőjét is a nagy napra. 

Sejtek valami betegeset amögött, ahogyan vadászom az esküvőkön készült képeket, és tök idegen emberek házasságkötését nézem, meg osztályozom (mintha bármi jogom/közöm lenne hozzá). 

Persze ez nem azt jelenti, hogy számolom vissza a napokat a nemlétező hetedhét országra szóló menyegzőmig, ó nem, csupán perverz kis szenvedély.

Erről pedig eszembe jut, hogy amióta az eszemet tudom, úgy közlekedek minden lépcsőn, hogy az utolsó lépést a jobb lábammal teszem meg. Ismeretlen lépcsőknél csalok, de pl itthon minden lépcső jobblábas - tehát jobbal kell kezdeni, hogy jobbal fejezzem be, viszont vannak ennél sokkal bonyolultabbak (egyetem B épület a tanszékig bal-jobb-bal-bal, Bence albérlete jobb-jobb-bal-jobb-bal-bal-jobb-bal), és az is eszembe jut, hogy nem vagyok ép elméjű. 

Az elmúlt pár nap tanulsága, hogy minden tiszteletem a császármetszéssel szülő anyáké, akik ellátják a babáikat a fincsi kis fájdalmak ellenére is - ezeket jelenleg én is tapasztalom. De legalább fel leszek készülve mindenre, majd ha lebabázok (és anyát odaköltöztetem magamhoz egy hétre segítség gyanánt :D)

Ha bárkinek kérdése lenne, szívesen megosztom a laparotómiával kapcsolatos tapasztalataimat...*

A miért pont velem történik ilyen, és megint el van cseszve a fél nyaram maszlagtól (megint nem lett jogsim, megint nem tudtam dolgozni stb) inkább megkímélem magam, nincs kedvem ilyeneken gondolkozni...

Ja, és nem tudok elmenni a diplomaosztómra, mert csak hétfőn szedik ki a varratot :(

*lányok, menjetek nődokihoz. komolyan.