Marty McFly csukája. Becélozva.

A héten minden nap láttam egy gyereket, aki ugyanabban a ruhában bulizott/mászkált/ülta buszon. Baromi büdös lehet.
A gólyafiú megint megjegyezte (saturészegen), hogy jó az illatom.
Szeretem, mikor mindenki iszik, és mindenki szeret mindenkit, és viccesek a dolgok.

Amúgy harmadikak lettünk. De a BN, az nem egy olyan dolog, amit le lehet írni úgy igazán.

Heaven Street Seven. Első sor.

Kár, hogy Ruben lelőtte a zenét ötkor.

Legendary.

Ma esti program

Elfelejtettem leírni a reggeli kálváriámat.

Felkeltem, és nagyjából elkezdtem készülődni, mennem kellett az isibe... és nem találtam a táskámat. Gondoltam biztos elraktam valahova-meglett, a szekrényben. Oké, de nem volt benne a pénztrácám... hát mondom ez para. Zsófival kutatásba fogtunk, felforgattunk mindent, majd a tárca megkerült, a ruháim mögül. Eldugtam. Nem tudom, mikor, de jól tettem :D Csinálok vicces dolgokat illuminált állapotban.

Lendületesen elindultam az iskolába, majd a buszra felszállva rájöttem, mindent itthon hagytam, amit el kellett küldenem ma Japánba. Visszafordulás, újfent elindulás...

Feladtam a jelenkezési lapomat, amihez halálmásnaposan kellett fényképet csináltatnom.

Ér-vény-te-len. Újfent.

Vodkával kicsit összevesztünk tegnap, pedig én tényleg próbálok vele kibékülni - nem hagyja. Haragtartó fajta...

Fosok.

Ma megyek vissza a kórházba, egyedül. Ez nemcsak azért rossz, mert annyira szerencsétlen vagyok, hogy nem találok meg semmit (ez még orvosolható), hanem mert egy kórház egyedül annyira nyomasztó. Arról nem is beszélve, hogy félek, hogy Bob már felnyúlt az agyamig, vagy hasonlók...

Zoltán felajánlotta, hogy megsétáltatja a kis polipomat, ergo elkísért volna, de ezt elég nehéz úgy megoldani, hogy nem Pesten van az orvosom.

A BN hétvégét is ott kellett hagyni, pedig annyira jó volt...

Picsába.

Kommentár nélkül

Próbáltunk szobatárselvtársnővel összeválogatni a BN-es fotózkodáshoz néhány ruhát, amiben úgy nézek ki, mint egy általános iskolás.

Szembesülnöm kellett azzal, hogy úgy nézek ki, mint egy általános iskolás.*

*Erre akkor jöttem rá, amikor a tükörben hirtelen megláttam a pindúrpandúros övemet.

Annyira aranyos mindenki, megkérdezik mi van velem, hogy vagyok.... ez nekem nagyon jól esik. Jelentem, állapotom kielégítő, kapok levegőt is, meg minden :)

Össze kellene szenvednem egy motivációs levelet, hogy lehengereljem a szőrös szívű japán elbírálókat, és kijuthassak csodaszép országukba... Szeretném, ha sikerülne, de nincsenek vérmes reményeim. 5 ember az 5 ember, nagyon kevés ahhoz, hogy egyáltalán reménykedjek a dologban.

Inkább tanulok egy kis latint xD

Viszlát, Büdaörsi Napok!

Diagnózis:

Sinusitis maxillaris acuta

Egyéb melléküreg polypus

Epikrízis: Tenyésztési eredményért 10 nap múlva controll.

Polipom született, méghozzá fiú! És az orromban lakik! Nem csudálatos?*

*nem.

a burzsuj húg

nicdoc üzenete:

*mi a fenének ez neked?

Petra üzenete:

*mert szép

*és mert sok pénzem van

Az arcüregemet megtámadó kórság valószínűsíthetően az ebola és a kergemarhakór puszipajtásaként szocializálódott. Persze közöttük mindig elnyomva érezte magát - elvégre nem képes egy nap alatt kifolyatni valaki vérét a pórusain át, például.

Azonban most megelégelte az örök sereghajtó szerepét: ellenáll a második fajta antibiotikumnak, és miközben kilyukad a gyomrom a kapszuláktól, ő köszöni szépen, vígan elvan az orr-és egyéb mellékütegeimben, sőt, már a családalapítást fontolgatja.

Kinyúltam, holnap 2 zh.

Halálközeli élmény: rajztanárral jövünk hazafelé a délutáni moziból, mondom neki, jöjjön fel. Az ajtóban rájöttem, hogy nincs nálam a kulcsom. Felhívtam a húgomat:

- Gyere már le, engedj be minket.

- Minket?

- Jaja, itt van A. is.

- Szerintem ez nem jó ötlet. Vendégeink vannak.

Itt csücsült a konyhánkban a régi sakkedzőm (aki most a húgomat tréningeli). Ebben csak az a ciki, hogy A. munkatársa volt.

A rajztanár balra el. Az itthonhagyott kulcscsomó megmentette a napot :D

Miután az arcüregem úgy döntött, hogy ki fog cseszni velem és azért se gyógyul meg, ma reggel elmentem a dokihoz - már nemcsak az arcom, hanem az állkapcsom és a homlokom is fáj.

Eredmény: még egy antibiotikum-kúra, aztán fül-orr-gégészet. Jessz!

Volt egyszer két ember, akik úgy ismerték egymást, mint senki a világon, most pedig idegenek lettek.

Ez az egyik legeslegfurább dolog, amivel valaha találkoztam.

Amikor ma elindultam az egyetemre, két dolgoról feledkeztem meg: a jegyzeteimről, és egy adag kávéról, ami kb egy óráig rotyogott a konyhában. Balfasz széria, ezaz!!