A mai nap eléggé ambivalens. Latinon tanultam egy csomó, előismeretemmel összeegyeztethetetlen latin szót (tempus=időjárás, nem pedig a barbárok hadistene, regis=a királynak a valamije, nem pedig egy félszerzet neve). Aztán az A épületből kifelé, zombi létformában, kezemben kávéval, összefutottam egy volt osztálytársammal. Amikor olyan furán nézett, és azt mondta, "Nem bírom ki, hogy ne mondjam el!", akkor már tudtam, hogy nem lesz jó vége...sőt azt is, hogy Balázsról fog mondani valamit. A közlendőjét először elhesegettem, majd miután felcaplattam a harmadikra, és elmaradt az órám, amire rohantam, picit felzaklatva, a B épület előtt az egyik padon ülve írtam egy bejegyzést, amit nem publikálok, mert annyira szánalmas, hogy az már fáj.

Minden esetre vicces látvány lehetett, hogy felváltva hol röhögtem, hol pedig próbáltam halkan sírni, de a végső konklúzió az lett, hogy intermezzóvá degradálódtam a sors akaratával szemben, és megállapítottam, hogy egy önző kurva vagyok.

Beteg vagyok.

Ez azért óriási szívás, mert az összes csoptársam megy felezőtáborba 3 napra és kimaradok a buliból :( Miközben ők isznak, én fekszem az ágyban és trombitálva fájlalom a bal arcüregem... Bánatomban befejeztem a 19. sötételf-regényt, és elkezdtem Az idők végezetéig c. könyvet, ami a hőn szeretett Katedrális folytatása (bár, Jancsi és Aliena első ágyjelenetéhet képest a két jelenlegi főszereplőé smafu. Az előbbi etalon...).

Szombaton tequilával temettük a vizsgákat, és Gabiból nagyon ki akartam szedni valamit, ami egy üveg abszintomba kerülne, de elfelejtettem, mi volt az. Csak az ára maradt meg. Aztán kértem zenét és én Dreamet kértem és hirtelen nem tudtam kitalálni egy konkrét számot, erre meg berakták a kedvencemet. Aztán meg rájöttem, hogy ez nem is az én zeném, hanem a Balázsé, és öntudatlanul valami olyat kértem, ami hozzá kötődik ez amúgy nem is számít már.

Amikor meg elment mellettem meg a rajztanár mellett a tulaj, azt mondta: szép pár.

Durva, mennyire meghatározzák az életünket ezek az izé közösségi oldalak. Amikor szakítottam Balázzsal, vagy 3 hét után írtam neki hogy vegye már le vágre a közös képeinket. Aztán, amikor összejöttem Csvel, 2 nap után (poénból, de lehet, hogy tudat alatt bosszúból) kiraktam, hogy KAPCSOLATBAN, akkor Balázs azzal támadott le, hogy semmit nem jelentett nekem a vele együtt eltöltött potom két és fél év.

Most komolyan... ami ennél kiakasztóbb, az üzenőfalas hiányzolszerelmemimádlakpuszicsók nyáladzás... Nagy a szám, nagy a szám, nekem is van wiwem, meg fészbúkom, szoktam lájkolni is, és képeim is vannak fenn, de valahol visszataszító, és ijesztő, hogy 10 másodpercet kell csak rászánnunk arra, hogy megtudjuk valakiről minden adatát, és a magánéletébe másszunk.

Amúgy a tudatalattim ex-hetet tart, tegnap éjjel Cs. vert össze valakit miattam, pár napja pedig elrepültem Balázzsal Marokkóba, miközben mindenki azt pusmogta, hogy újra járunk, pedig nem is.

Eljöttek hozzánk délután az exem, meg a szülei. Itt voltak este nyolcig, és némi penyigei szilvapálinka után, amit négyesben fogyasztottunk el (édesapám, exem, az apja, meg én), a faterom eladott egy fogsorért (az ex-após fogtechnikus).

Mellesleg az ex közölte, hogy egy nála maradt ruhadarabom társaságában gyalogtúrázta végig az országot, és mászta meg a Kékest.

Vidám kis esténk van ma, nemde?

Ja és a legjobb, anyám megszólalt:
"Nem az a baj a rajztanárral, hogy 10 évvel idősebb, mint te, hanem az, hogy 10 évvel fiatalabb, mint én!"

A családom lol.

nicdoc üzenete:

*fáj a nyakam
*arra keltem reggel
*hogy beleállt a görcs
*és ordítani tudtam volna, úgy fájt
Balu üzenete:
*de te csak hagytad hogy a fájdalom átjárja a testedet mert ettől érezted hogy fizikai valód a legnyersebben tükröződik a valóságban
nicdoc üzenete:
*hát
*igazából anyáztam

Ezt elnézve, nem csoda, hogy szakítottunk.

Tegnap este ünnepeltük Enike barátném huszadik szülinapját, és picit sokkolt, amikor közölte, hogy Balázs is eljön. Féltem kicsit a helyzettől... Nem attól, hogy én hogyan reagálnék, hanem inkább attól, ő mit fog szólni... Szerencsére nem lett semmi baj, kedélyesen elbeszélgettünk egy-egy feles meg három kör tequila mellett. Hozzáteszem, ennek köszönhető, hogy megeredt a nyelvem, és képes voltam megkérdezni, hogy miért utálja Csabát (system error.).

Ami azonban megütött, akkor történt, amikor hajtogattam egy szórólapból egy liliomot. Az egyik közös barátunk szülinapjára csináltunk ilyet annak idején, pontosan 18 darabot, és csokorba kötöttük, meg minden, nagyon szép volt. Szóval, megcsináltam ezt a kis virágot, és fél szemmel láttam, ahogy Balázs a kezébe vette, és ezzel a merengő tekintettel nézegette, majd egy elegáns mozdulattal beledobta a hamutartóba. Ennek nem tudom, örüljek-e (túl van rajtam, éljen, éljen) vagy szomorú legyek (nem is akar emlékezni a sok szép dologra, amit együtt csináltunk, jaj, jaj). Talán egy kicsit mindkettő. De azt a képet, amint szegény liliom a hamutálban landolt, és azt az arcot, amit vágott hozzá, szerintem nem fogom egyhamar elfelejteni.

A buli egyébként nagyon jó volt, és amúgy is, milyen jó lehet már, ha valaki napra pontosan egyidős a köztársasággal! Sokkal jobb, mint Diana hercegnő halálának napján születni. (Igen, ez én vagyok.)

i can't wait

Ma az egész napot B.-nál töltöttem, apa náluk dolgozott. Tegnap este teljes lelki válságba kerültem, amikor arra gondoltam, hogy biztosan fog nekem kávét főzni. De az a kávé már egy teljesen más kávé lesz, mint amit régen csinált reggelente, és az orrom alá dugta, mikor még csak ébredeztem és a takaró a fejembe volt húzva. Vendég voltam ma náluk, ami mégiscsak nagyon fura. A legeslegfurábban pedig akkor éreztem magam, amikor B. öccse-semmiről semmit sem tudva-, szóba hozta Cs.-t. Valami olyasmit mondott, hogy amióta levágatta a haját, azóta nincs rockandroll. Azt hittem elsüllyedek. Fura dolog, hogy ismerik egymást...egy bandában zenéltek egy ideig, végülis. Vigye el az ördög az összes rocksztárt....(Leginkább a gitáros-énekeseket.)

De már csak egyet kell aludni. Holnap. Holnap megyek Sopronba. Megnézem Mansont. Nem bírok magammal!!!

És ma annyira kemény voltam, hogy felraktam 4 kilincset, akus fúróval:D Sokban hozzájárultam apa munkájához, tényleg. Node a sikerélmény, az sikerélmény.

Tegnap éjjel nem tudtam aludni, és eszembe jutott, hogy idén nyáron Párizsba készültem. Még valamikor február környékén találtam ki a dolgot, amikor Cs.-vel beszélgettünk róla, hogy ő még soha nem volt Franciaországban. Párizs az egyik olyan hely, ahova, ha kezembe nyomnának egy repülőjegyet, ami csak oda szól, mennék. Az, hogy nem beszélek franciául, mellékes. (Meg az is, hogy a franciák nem a szívem csücskei...ha már ott lennék megint, úgyis elmennék megköpködni Clemenceau sírját. Milyen dolog már egyébként az is, hogy a Louvreban, ami nem a halászi kúria, nincsenek kiírva a dolgok, csak franciául...)

Mindenesetre Párizst már cseszhetem, mert nincs kivel elmenni, és pénzem sincs rá. Az igényszintem nagyon lecsökkent, mert a Tisza-partra készülök sátorozni helyette. Meg Voltra. Majd megnézem a soproni nevezettességeket az Eiffel torony meg a Notre Dame helyett. A Szajna helyett meg minden nap látom a Dunát.

Ja és erről az egészről még az is eszembe jutott, hogy annak idején, B. azt mondta, ha legközelebb Párizsban járok, akkor majd ő lesz ott velem. Még meg is ígérte. Na hát ezen akut röhögőgörcsöt kaptam olyan hajnal 2 magasságában. Az ígéretekhez így állok hozzá újabban.

És azt álmodtam (miért is lenne nyugtom, ha már sikerült elaludni...), hogy kettes lett a keleti vallások vizsgám, és a tanár a piros ingében feszítve leosztott, hogy mégis mi a fenét képzelek magamról, hogy nem tudtam normálisan elemezni egy mezopotámiai reliefet. És elvárja, hogy augusztusban(!) menjek el javítani. Mellesleg a reliefen látható volt Enki isten hátasállata, a halkecske.

Ó és a legjobbat majdnem elfelejtettem. Mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy maróan görcsöl a gyomrom. Remélem fekély (anyukámnak is van, szóval jók az esélyeim). Kizárt, hogy idegi alapja legyen. Maga vagyok a megtestesült nyugalom!

Feküdtem itthon az ágyamban, és bámultam a felhőket. Közben eszembe jutott, hogy tavaly nyáron mennyit voltam itt B.-vel ugyanígy, mennyit nevettünk és mennyi hülyeségről beszélgettünk, amikről már akkor tudtuk, hogy nem igazak, nem is lehetnek azok. Mégis elhitettük magunkkal, hogy elhisszük őket, hogy majd mi mások leszünk, hogy nekünk lehet. Csak feküdtünk az ágyamon, szerettük egymást és mindig én voltam a kiskifli.

Aztán az jutott eszembe, hogy ezen a nyáron senki nem fog velem az ágyamon feküdni. Senki nem fog hazugságokat sugdosni a fülembe, és senki sem fog nézni, miközben alszom. Nem fogok arra felébredni, hogy ott fekszik mellettem a másik, és megnyugodni, mennyire jó, hogy velem van, és hiába megy haza másnap, az illata ottmarad a párnámon, talán még a hajszálai is.

Mégsem vagyok szomorú. Nem érzem úgy, hogy ne működnék egyedül, hogy kell a másik. Egész életemben mindig valaki más mellett találtam meg a helyem, vagy talán jobb lenne azt mondani, hogy valaki másban. Most magamban akarok keresni. Szabad akarok lenni, élni akarok, átélni, megélni, kiélni, túlélni. Ki vagyok éhezve a kalandra, az érzelemre, arra a szabadságra, amit az adhat, hogy nem más függvényében, hozzá igazodva és igényeit kielégítve viselkedem, hanem magamért, egyes egyedül, úgy ahogy nekem jó, ahogyan épp tetszik.

Végre egyszer magamnak akarok (meg)felelni.

És átélni, és megélni, és kiélni, és túlélni.

Érezni és élni, ahogy épp jó.

Hülyeségfaktor-még péntekről

Az elmúlt néhány napban teljesen úgy viselkedem, mint aki be van kattanva, vagy mintha folyamatosan be lennék szívva. A szerda esti buli után (ahol természetesen hódoltam hobbimnak és szépen bealudtam :D még képek is vannak rólam…:D) a békátszáznégy erkélyén punnyadtunk (agonizáltam?esetleg? ááá nem) megtudtam, hogy igazából virulok, mint a májusi rózsák. Egy színvonalas női magazin horoszkópjában volt. Ezt külön vicces volt hallani, mert egy kinyúlt melegítőben, papucsban és junkies-os pólóban ültem és szerintem nem is fésülködtem még aznap. De ez negem nem akadályozhat meg!!! És még azt is írta, hogy egész májusban jönni-menni fognak a férfinépek, nekem csak válogatni kell. Ezen annyira felbuzdultam, és olyan rettentő jó kedvem kerekedett, hogy még most is tart. Pedig már péntek délután van, és épp most indult el velem hazafelé a vonat. Az emberek meg furán néznek rám, mert némán énekelgetek, meg kicsit táncikálok is ülés közben. Nem értem miért kell emiatt kinézni az embert. Én teljesen normális vagyok.

Tegnap, a bölcsész utcabálba indulás előtt kifejtettem a többieknek, hogy a zöldborsó a legvidámabb és legaranyosabb zöldség. Erre kinevettek. Ezt sem értem, de biztos vagyok benne, hogy igazam van! Ha elképzelem, ahogy a fazékban a kis kerek zöld bogyók ugrálnak a víz tetején, rögtön tudom, hogy cáfolhatatlan ez az állítás!!! Bár, a népek azon is kiakadtak egy kicsit, amikor elmeséltem, mennyire kibuktam azon, hogy a vasárnap megnézett két kiállítás közül csak az egyik volt szecessziós, a másik meg szimbolista. B. rosszul informált, azt mondta, mindkettő szecessziós, és teljesen hülyének éreztem magam, hogy ennyire nem vagyok képben a szecesszióval vagy mi???? De kiderült, hogy átvertek, és beigazolódott a sejtésem, hogy szimbolista volt. Zs. Néha bevágja nekem, h „de n. az egyik szimbolista volt!!!!” I love B204. De tényleg.

A bölcsész utcabál jó volt,furcsa úgy bemenni az egyetemre, hogy nem tanulni kell, meg nem előadást hallgatni, hanem bulizni. Az E épület előtt:D Habár találkoztam és legalább két mondatot beszéltem is egy bizonyos illetővel, akit kábé a hátam közepére kívánnék, és bebizonyosodott saját magam számára, hogy igazából tudom kezelni a kínos szituációkat (ez persze nem igaz, csak olyan jó mondani), és cefetül fáradt voltam a szerdai buli sok tanulás miatt, jól éreztem magam.

Jól esik most bolondnak lenni. Megnéztem a várat meg a Lánchidat a hetes buszról, hangosan elkezdtem nevetni, amikor megláttam a „Vásároljon készruhát!” szocialista maradvány reklámot, dudorászva húztam magam után a bőröndömet, és mosolyogtam a kisgyerekekre meg a szerelmespárokra. Be vagyok zsongva, be vagyok kattanva, de vidám vagyok, és talán kezdek visszatalálni magamhoz.