Tegnap éjjel nem tudtam aludni, és eszembe jutott, hogy idén nyáron Párizsba készültem. Még valamikor február környékén találtam ki a dolgot, amikor Cs.-vel beszélgettünk róla, hogy ő még soha nem volt Franciaországban. Párizs az egyik olyan hely, ahova, ha kezembe nyomnának egy repülőjegyet, ami csak oda szól, mennék. Az, hogy nem beszélek franciául, mellékes. (Meg az is, hogy a franciák nem a szívem csücskei...ha már ott lennék megint, úgyis elmennék megköpködni Clemenceau sírját. Milyen dolog már egyébként az is, hogy a Louvreban, ami nem a halászi kúria, nincsenek kiírva a dolgok, csak franciául...)

Mindenesetre Párizst már cseszhetem, mert nincs kivel elmenni, és pénzem sincs rá. Az igényszintem nagyon lecsökkent, mert a Tisza-partra készülök sátorozni helyette. Meg Voltra. Majd megnézem a soproni nevezettességeket az Eiffel torony meg a Notre Dame helyett. A Szajna helyett meg minden nap látom a Dunát.

Ja és erről az egészről még az is eszembe jutott, hogy annak idején, B. azt mondta, ha legközelebb Párizsban járok, akkor majd ő lesz ott velem. Még meg is ígérte. Na hát ezen akut röhögőgörcsöt kaptam olyan hajnal 2 magasságában. Az ígéretekhez így állok hozzá újabban.

És azt álmodtam (miért is lenne nyugtom, ha már sikerült elaludni...), hogy kettes lett a keleti vallások vizsgám, és a tanár a piros ingében feszítve leosztott, hogy mégis mi a fenét képzelek magamról, hogy nem tudtam normálisan elemezni egy mezopotámiai reliefet. És elvárja, hogy augusztusban(!) menjek el javítani. Mellesleg a reliefen látható volt Enki isten hátasállata, a halkecske.

Ó és a legjobbat majdnem elfelejtettem. Mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy maróan görcsöl a gyomrom. Remélem fekély (anyukámnak is van, szóval jók az esélyeim). Kizárt, hogy idegi alapja legyen. Maga vagyok a megtestesült nyugalom!

Jó ez a nagy önállóság amit újabban kitaláltam, meg minden, de azért nem esik jól, hogy nincs kihez odabújnom most, miután megb@sztak mondattanból. Kicsit elszomorodtam, na.

Természeti katasztrófaaa!!!

Halleluja.

Átmentem hangtanból. Ami egy kész csodával egyenlő, ugyanis még abban sem voltam biztos, hogy felérek-e Pestre vizsgázni.

A dolog úgy történt, hogy vasárnap délután nyugodtan elindultunk apával a fél 5kor induló vonathoz. A kocsiban vettem észre, hogy nem jó vonatra szól a helyjegy: a fél kettesre adták.... Gondoltam nem gond, majd veszek egy másikat egy későbbire.

Ekkor pedig, akkora vihar kerekedett, amilyet én még soha életemben nem láttam. Az ég szünet nélkül zengett, de villámlani nem villámlott. A szél pedig úgy fújt, hogy leszaggatta a fák ágait és szabályosan beterítette az utat levelekkel. Teljesen zöld volt. Mintha füvön mentünk volna.

Az állomáson sikerült jegyet szerezni a következő vonatra, de már akkor furcsának tűnt, hogy fél hatkor még sehol sem volt a fél ötös szerelvény.... Aztán, miután felszálltunk, bemondták, hogy bocs, ez a járat nem megy tovább. Meghalt a közlekedés... mert akkora vihar volt, hogy leszakadtak a vezetékek, fák dőltek a sínekre, meg minden világvége. Szóval mehettem haza, és jöhettem fel a hajnali 5:26os vonattal (ami azt jelenti, h negyed 5kor keltem fel) vizsgázni. Nem voltam zokni agyilag, ááááá nem....

Hazafelé pedig láthattuk, ahogyan a tűzoltó bácsik vagdossák a faágakat láncfűrésszel, meg mossák lefelé az útról a zöldet :D

Igazán nagy élmény volt.

De a MÁV még erre a világvégére hivatkozva sem adta vissza a helyjegy árát. Elvégre a világváge nem az ő hibájuk.

Megjegyzés: a kép alsó részén a Ladánk orra látható. Apa nem akarta, hogy elverje az Új Autót a jég, ezért a Szputnyikkal mentünk. Jó döntés volt.

Paraparapara

Pénteken alapvizsgázom japánból. Be vagyok szarva. Bár némileg megnyugtat, hogy a teljes jegy 60%-át teszi ki az, amit év közben produkáltam (ami 4-es/5-ös zéhákból és 5-ös kanjitesztekből áll, tehát nem olyan rossz), és csak a maradék 40% az alapvizsga. Tehát ha szereznék egy kettest, már jó lennék. Ezzel az az egy probléma van, hogy nem kettest szeretnék. Egy négyessel megelégszem:D (Anyukám erre azt mondaná, hogy az a bajom, hogy nem elég nagyok magammal szemben az elvárásaim. Meg azt is hogy a klubozás miatt elfelejtettem a céljaimat. Ez persze nem igaz. Nyilván.)

Nem is említem inkább az angol irodalmat, amihez alig olvastam el valamit.

Még el sem kezdődött a vizsgaidőszak, máris utálom. De leadtam a sakkozásról írt fantasztkus esszémet, ami a saját érdekemben némileg elferdíti a valóságot (a futás az edzés része??? :D na jó ez biztos csak nekem ennyire vicces....). És bánom hogy nincs nálam a készletem, mert ki lettem hívva:D

Meleg van, a szobánk egy szauna, és az egész város bűzlik. Tanulnom kell. Ennek ellenére még lelkes vagyok. De meddig?:D