A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyetem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyetem. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 21., hétfő

Problématérkép

1. Szakdolgozat. A témavezetőm egy angyal, csak én vagyok hülye, én ezt nem leszek képes megírni, és az sem segít, hogy létrehoztam egy tök üres fájlt, amit formáztam, hogy úgy tűnjön, csinálok valamit.
2. Záróvizsga nyelvi része. Ez egyetlen aprócska akadályba ütközik: nem tudok japánul. Legalább is nem annyira, amennyire kellene, és közel sem annyira, amennyire szeretnék. Ha ezen a nyelvi izén nem vágnak ki, akkor játszi könnyedséggel fogom benyalni az egész japán törit, irodalmat meg kultúrát (hogyne.).
3. Akut kétoldali rajztanárhiányitis. Minden könnyebb lenne, ha itt lenne, mert azt mondaná, hogy meg tudom csinálni, meg hogy nem is vagyok annyira hülye, és neki elhinném.
4. Nincs itt Adri (mert elköltözött), meg Zsófi is csak ritkán, ami persze érthető, de a koliban egyedül lenni több, mint fura. Ma éjszaka is arra riadtam, hogy azt hittem, otthon vagyok, és nem értettem, miért van a szobámban a hűtő.
5. Nem utolsó sorban, halvány lila gőzöm sincs, mi a jó büdös francot fogok kezdeni az életemmel.

2010. augusztus 11., szerda

Szörnyű tragédia történt.*

"Nagy örömünkre (és büszkeségünkre) Krupp tanár úr féléves meghívást kapott a heidelbergi egyetemre, hogy a Klasszika-filológiai Intézetben oktasson."

Drága Krupp tanár úr, miért hagyott el engem?? Másnál nem tanulok latint, nem és nem!


*ez nyilván nem tragédia, főképp neki, biztos jó ott Heidelbergben, de úgy fog hiányozni :(

2010. március 26., péntek

Heaven Street Seven. Első sor.
Kár, hogy Ruben lelőtte a zenét ötkor.
Legendary.

2010. március 8., hétfő

Az arcüregemet megtámadó kórság valószínűsíthetően az ebola és a kergemarhakór puszipajtásaként szocializálódott. Persze közöttük mindig elnyomva érezte magát - elvégre nem képes egy nap alatt kifolyatni valaki vérét a pórusain át, például.
Azonban most megelégelte az örök sereghajtó szerepét: ellenáll a második fajta antibiotikumnak, és miközben kilyukad a gyomrom a kapszuláktól, ő köszöni szépen, vígan elvan az orr-és egyéb mellékütegeimben, sőt, már a családalapítást fontolgatja.

Kinyúltam, holnap 2 zh.

2010. február 8., hétfő

A mai napról már akkor gondolhattam volna, mennyire fos lesz, amikor reggel jöttem rá, hogy jah, ma délelőtt nincs TO.
Fáztam, beültem a mekibe a Blahán. Elővettem a Galaxis útikalauzt, és amikor jobbra néztem, megláttam egy nagyon valószínűtlen férfit. A maradék ősz haja hátranyalva, szemüveg, kabát. Először fel se figyeltem rá. Aztán nézem: farmer, sportcipő, zakó, méghozzá piros. Gondoltam itt valami nem stimmel. Feltűnt, hogy körbepakolta magát jegyzetekkel, könyvekkel és egy doboz tejföllel. Erre kicsit elkerekedett a szemem. Ott virított a mekis tálcán egy tejföl. Piros. A bácsi egyik oldalán kettő darab recsegős szatyor, a másikon műanyag aktatáska. Látom, felemeli az egyik könyvet. Biblia. Belelapoz, olvassa, majd felkapja a számológépet, pötyög egy kicsit, és lejegyzi a kis noteszába. Számolgat, megint előveszi a Bibliát, majd elégedetten hátradől.

Ez nekem sok volt így reggelre.

Aztán kiderült, h gyakorlatilag kivágtak egy óráról, amit ha nem végzek el, egy évet csúszok. Mehetek kuncsorogni a tanárhoz. Kibasznak 3 lapot a folyosóra, és 300 kmről jelentkezzek egy órára. Mit nekem tér és idő. Hát a jó édes...

Délután pedig, miután bejutottam a TO-ra, a tanulmányi előadóm problémám hallatán hevesen csapkodni kezdte az asztalt, illetve a billentyűzetet, majd megmagyarázta nekem, hogy DEHOGYNEM TUDOTT JELENTKEZNI ARRA A VIZSGÁRA!!! (Nyilvánvaló, hogy ez igaz, és csak azért mentem oda, hogy őt bosszantsam.)

Haza akarok menni, bebújni az ágyba, a fejemre húzni a takarót, elfelejteni az egész egyetemet és a feleslegesen futott köröket. Aludni akarok egy nagyot és b@szni bele a világba, ahogy mások is teszik, akik elvileg engem oktatnak...

2010. február 5., péntek

Nagyon unom már ezt a betegséget. Ma rosszabbul vagyok, mint tegnap, 3 napnyi antibiotikum után. A tegnapi kihelyezett Krétáról is kimaradtam, nemcsak Dömsödről.
Ahhoz meg, hogy hétfőn elkezdjek egyetemre járni, nagyon, nagyon nincs kedvem...

2010. február 2., kedd

Beteg vagyok.

Ez azért óriási szívás, mert az összes csoptársam megy felezőtáborba 3 napra és kimaradok a buliból :( Miközben ők isznak, én fekszem az ágyban és trombitálva fájlalom a bal arcüregem... Bánatomban befejeztem a 19. sötételf-regényt, és elkezdtem Az idők végezetéig c. könyvet, ami a hőn szeretett Katedrális folytatása (bár, Jancsi és Aliena első ágyjelenetéhet képest a két jelenlegi főszereplőé smafu. Az előbbi etalon...).

Szombaton tequilával temettük a vizsgákat, és Gabiból nagyon ki akartam szedni valamit, ami egy üveg abszintomba kerülne, de elfelejtettem, mi volt az. Csak az ára maradt meg. Aztán kértem zenét és én Dreamet kértem és hirtelen nem tudtam kitalálni egy konkrét számot, erre meg berakták a kedvencemet. Aztán meg rájöttem, hogy ez nem is az én zeném, hanem a Balázsé, és öntudatlanul valami olyat kértem, ami hozzá kötődik ez amúgy nem is számít már.

Amikor meg elment mellettem meg a rajztanár mellett a tulaj, azt mondta: szép pár.


2010. január 26., kedd

Természetellenes vonzalmat érzek az idióta tárgyak iránt, amik rengeteg hülyeséget tartalmaznak, és mazochista módon élvezem őket tanulni, mert bár soha nem fogja tőlem megkérdezni senki, hogy a malabár katolikusok keleti vagy nyugati szír liturgiát követnek, és az euchalisztikus istentisztelet során hányszor függyönyözik el a szentélyt és melyik lépcsőn állva mit csinál a celebráns. Sőt, szerintem azzal sem fog odarohanni hozzám senki, hogy kérlek, áruld el, melyik zsidó ünnep van tisri elsején és másodikán, és hány áldást mondanak a Semá előtt és után, amennyiben esti imáról (Mááriv) van szó. De lefogadom, hogy a kopt zsolozsmázás sem érdekel majd senkit.
Az egyetlen mentségem, hogy szerintem ez érdekes. És gyönyőrű.

2010. január 20., szerda

Annyira untam már, ahogy szegény kis szellemi termékeimet tartalmazó blog kinézett... a fotosoppolt kép a szitakötő helyére pedig nem érkezett meg Gabitól, aki megígérte kb fél éve :D Persze az már az én hibám, hogy nem értek a képszerkesztéshez...

A vizsgaidőszak száksz, de eddig egész jól alakul... Már csak egy vizsgám van hátra, amivel jól megszívattam magam, mert egy olyan pszichopata tanárnál van, akinél ha egy fél szót rosszul mondok, meg fog ölni. Jah igen, ez a poén, hogy szóbeli... feltétlenül szadistánál kellett szabad kreditből felvennem akármit is.

Elkezdtem olvasni a 17. sötételf-könyvet. Következő félévben veszek fel szerepjáték-kurzust a TTK-n... Aztán a rajztanár telepíti nekem a wowot, és akkor mindennek vége.

2010. január 6., szerda

A folyosói jófejségi tanács határozata: jófej vagyok.

- Vigyázzál az aranyosnak tűnő lányokkal! ... Ne röhögjél, te is az vagy!



Egye meg a qva 5ösét, akinek van. Nekem van életem helyette.

2010. január 4., hétfő

Közöny, érdektelenség, spleen. Nem bírok tanulni, nem tudom rávenni magam, hogy érdekeljen ez az egész vizsgázás-dolog... erre volt jó ez a félév az egyetemen, hogy megölje minden lelkesedésemet.
Hogy én mennnnnyyyyyyire utálom a dolgokat muszájból csinálni.
Az a baj, hogy nem értem ezt a hozzáállást. Mármint a saját részemről. Egyszerűen csak van, és nem tudok vele mit kezdeni. Szomorú.

2009. december 22., kedd

...és akkor miután odaadtuk egymásnak az ajándékokat, Sára mandarinjából pont egy gerezd jutott mindenkinek, és ez annyira hülyefilmbeillő, hogy pont ezért volt jó.

2009. december 18., péntek

Semmi kedvem a hétfői vizsgára tanulni, amikor sokkal szívesebben mennék karácsonyi ajándékokat venni/készíteni, a rajztanárral töltendő időről már nem is beszélve.
Viszont Gabival mászkálni a városban nagyon jó. Ittunk forralt bort a Vörösmartyn, sétáltunk a Duna-parton és megnéztük a csillivilli kettes villamost.
A karácsony talán akkor válik giccsé, és értelmetlen csillogássá, ha nincs kivel megosztani.

A csoptársaimnak is annyira örülök. A szenvedés jó kis bagázst hozott össze :D Olyanok vagyunk, mint gimiben. A szerdai nyelvészet vizsga előtt teljesen úgy éreztem magam, mint annak idején a nagyszünetben...
Ajándék gyanánt pedig, kaptam egy kegyelemkettest régi japánból XD (és meg tudtam venni a csizmát, amibe beleszerettem, féláron:P)

2009. december 9., szerda

Ennyi. Kibuktam és kétségbeestem.
Igen, anya, apa, vagyok olyan önző hogy a saját bajom miatt hisztizzek. Ez van, nem érdekel hogy másnak is szar és más is szenved a tanulással és nem élvezi és a munkáját se szereti senki.

Csak akkor tudnám, minek csinálom az egészet.

Elegem van. Holnap meg fogok bukni, aztán bujdoshatok el a világba(mert más meg tudta csinálni, más nem bulizott annyit, másnak megy neked miért nem).

Most ez akkor a tűréshatár?

2009. december 7., hétfő

A mindennapokban is hasznos szókincs rlz. Úgy érzem, azok után, hogy elsajátítottam a varangyos béka, krumplibogár és gyík szavakat japánul*, semmi sem állhat az utamba.**





* a pókot már tudtam.
**kivéve egy kekkai (mágikus védőpajzs)


2009. december 5., szombat

Vannak dolgok, amiket nagyon nehezen bírok elviselni. Nem akarok lenéző szónoklatot tartani, mert biztosan én is viselkedtem/viselkedek így, de a héten nagyon besokalltam néhány csoptársamtól.
A japántanárnőnk kitalálta, hogy a téli szünetben (wtf? ez vizsgaidőszak, nem téli szünet bazzeg...) tanuljunk meg 20 leckényi kanjit (aki nem ért a japán írásrendszerhez: ezek a bonyolult krikszkrakszok, amiket meg kell tanulni kiolvasni). Ez kb. azt jelenti, hogy ha egy leckénél van átlagban 35 olvasat, akkor 700 olvasat így hirtelen. Mikor meghallottam ezt a dolgot, kb a sírógörcs kerülgetett, hogy mi a faszt akarnak még tőlünk, ezt már nem lehet bírni...fizikailag sem, nemhogy lelkileg. Az idegösszeomlás szélére kerültem. Lenne egy hetem a vizsgák után, amikor pihenhetek, találkozhatok az otthoni barátaimmal, alhatok... de nem, minden nap kurva kanjikat kell tanulnom, mintha nem lett volna belőle elég eddig is, és ráadásul olyan felesleges az egész, mert nem emlékszem szinte semmire.
Mindegy, nagynehezen, miután közöltük, hogy nekünk vizsgáink lesznek, és nem a f@szunkat fogjuk verni otthon egy hónapon keresztül, lealkudtuk 10 leckére. Potom 350 olvasat, miért is ne.
Erre, néhány csoptárs (akik, megjegyzem, van, hogy ugyanúgy panaszkodnak, h nem bírják a dolgokat), elkezdett pattogni, hogy ez K E V É S. Mert ők ösztöndíjat akarnak.
Hol nem szarom telibe? Normális dolog, hogy 30 ember véleménye mellett 3 másikét vegyük figyelembe? Az ösztöndíj kibaszottul magánügy. Tanulják meg otthon basszus, ha annyira akarják... mellesleg ezt sem értem, hogy ha valaki ösztöndíjat akar, akkor ha nincs számonkérés, nem tanulja meg, amit kéne? Ez most hogy van? Áááá faszom... nagyon kiakadtam ezen.
Ja, és persze a szemükben, mi vagyunk a lógós, kocsmázós bagázs, akik szarnak az egyetemre. Pedig ez kurvára nem így van. De én akkor sem fogok tönkremenni semmilyen egyetem miatt. Nem vagyok hajlandó arra, hogy naponta 3 órákat aludjak, és ne üljek be egyszer-kétszer egy órácskára valahova. Biztos én vagyok rosszul összerakva, de én megőrülök, és rosszul érzem magam, ha nem tudok a barátaimmal lenni, ehhez képest Gabit már nem láttam két hete, Enikét hónapok óta, Ninját 3 hete... Tanulok, mint egy gép, és nem elég, van, aki még a csütörtök este a diófában eltöltött egy órácskát is sajnálná tőlem...
Az egész világ kapja be a faszomat.
Remélem, aki beguglizza azt, hogy japán szak, rátalál erre a bejegyzésre, és messze elkerüli ezt a helyet, ahol megölik az ember minden lelkesedését és motivációját, ja és akármit mondanak, nemhogy ösztöndíj, de még akkreditált MA sincs. És nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem a csoportok összetartása is lófasz, még az támad hátba, akitől az ember nem is várná.
Szóval, nem szeretem a rosszindulatú, képmutató embereket.

2009. december 2., szerda

Képzeljétek el, hogy másfél éve sincs, hogy magyarul tanultok. Aztán egyszercsak elétek tolják a halotti beszédet. Nemcsak le kell fordítani a saját nyelvetekre, de nem ám. Fordítás mellett magyarázzátok meg, miért úgy fordítottátok, értelmezzétek a nyelvtani változásokat, és írjátok le, mi a mai magyar megfelelője a kifejezésnek.

Egy ilyen tárgyból megyek holnap vizsgázni. Csak japánul.

Esélytelen.

2009. november 27., péntek

Szeritnem finomat főztem, nekem ízlik. Kukoricás-borsós-császárszalonnás csirkemell. A fürdőt és a vécét is kitakarítottam, sőt még teszkóban meg práktikerben is voltam Tasszal.
Ez egy rendkívül tevékeny nap.
Igen, nagyon kreatívan tudok mást csinálni, és nem tanulni, sőt még el is hitetem magammal, hogy ez hasznos.

2009. november 17., kedd

Volt ma egy előadásom, amit Birtalan Ágnes tartott. A nő szakterülete a sámánizmus. Annyira érdekes órákat tart... és mindig lelkes leszek tőle. Ez a félév kiöli belőlem a dolgokat. Olyan monoton, hogy elfelejtem, tulajdonképpen szeretem a szakomat... Meg a vallással kapcsolatos dolgokat. Ha lett volna a BTKn normális tájékoztatás, és tudtam volna, hogy létezik ilyen, akkor mentem volna vallástudományi minorra... ehelyett most meg szarakodok az ügyvitellel (bár úgyis titkárnő leszek a bölcsészdiplomámmal, szóval gyakorlati haszna az lesz...).
Amúgy meg az előadó totál rácsodálkozott, hogy nincs óránk a buddhizmusról ("Nem kapjátok intravénásan???"). Gondoltam magamban, mi csak a nyelvészetet kapjuk nemcsak intravénásan, hanem análisan is. Szenvedek is tőle rendesen.
Filológiai anális abuzátor.
Ahelyett, hogy mennék terepmunkázni Mongóliába XD (Persze ez mindig akkor jut eszembe, amikor ez a nő tartja az előadást. Amikor dr. Terjék tartotta, akkor el akartam menni katalogizálni egy sztúpa domborműveit Jávára:D)

2009. november 2., hétfő

Mostanában furákat álmodok. Az még hagyján, hogy folyamatosan annalight blogja dobja fel az éjszakáimat (pl azt álmodtam, hogy kiadták könyvben, és megvettem), de ma reggel fél hétkor arra ébredtem, hogy le vagyok izzadva, mert álmomban megöltem egy gyereket, és azon paráztam, hogy le ne bukjak... Legutóbb érettségi idején álmodtam gyilkolósat. Mondjuk azok véresek is voltak, ez legalább nem... Lehet, hogy az idegrendszerem kezdi felmondani a szolgálatot. Szeretettel várlak, gyomorfekély.
A titkok pedig, kezdenek gyökeret verni a vállamban, ahol a terheimet hordom görcsök formájában. (A masszőröm szerint, aki, mint megtudtam, azért került a sárgaházba egyszer, mert a pszichopata csendesgyilkos exem sátánista korában megidézte a Sátánt azzal a szándékkal, hogy valakinek ártson, és ő elhárította róla a rontást, saját magát sodorva veszélybe ezzel...mondjuk akárhogy is nézem, nem kis teljesítmény, ha a Gonosz megjelenik valaki hívására...)