A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hülye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hülye. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 21., csütörtök

Van ez a hülye fétisem az esküvői blogokkal. Komolyan képes vagyok izgulni, hogy megtalálják-e a vőlinek azt a ciklámen inget, ami elengedhetetlen a lagzi arculatához, meg azt is, hogy a menya meg tudja-e venni a harmadik cipőjét is a nagy napra. 
Sejtek valami betegeset amögött, ahogyan vadászom az esküvőkön készült képeket, és tök idegen emberek házasságkötését nézem, meg osztályozom (mintha bármi jogom/közöm lenne hozzá). 
Persze ez nem azt jelenti, hogy számolom vissza a napokat a nemlétező hetedhét országra szóló menyegzőmig, ó nem, csupán perverz kis szenvedély.
Erről pedig eszembe jut, hogy amióta az eszemet tudom, úgy közlekedek minden lépcsőn, hogy az utolsó lépést a jobb lábammal teszem meg. Ismeretlen lépcsőknél csalok, de pl itthon minden lépcső jobblábas - tehát jobbal kell kezdeni, hogy jobbal fejezzem be, viszont vannak ennél sokkal bonyolultabbak (egyetem B épület a tanszékig bal-jobb-bal-bal, Bence albérlete jobb-jobb-bal-jobb-bal-bal-jobb-bal), és az is eszembe jut, hogy nem vagyok ép elméjű. 

2010. február 2., kedd

És a blogger nem hajlandó követni az utasításaimat és úgy megcsinálni a bejegyzést, ahogy én akarom és ezen a gépen az egész dizájn szét van csúszva és ettől rossz lett a kedvem, mert nem értek a hátéemelhez és nem tudom megjavítani.
Uff.

2010. január 2., szombat

2009. december 29., kedd

Eljöttek hozzánk délután az exem, meg a szülei. Itt voltak este nyolcig, és némi penyigei szilvapálinka után, amit négyesben fogyasztottunk el (édesapám, exem, az apja, meg én), a faterom eladott egy fogsorért (az ex-após fogtechnikus).
Mellesleg az ex közölte, hogy egy nála maradt ruhadarabom társaságában gyalogtúrázta végig az országot, és mászta meg a Kékest.
Vidám kis esténk van ma, nemde?
Ja és a legjobb, anyám megszólalt:
"Nem az a baj a rajztanárral, hogy 10 évvel idősebb, mint te, hanem az, hogy 10 évvel fiatalabb, mint én!"



A családom lol.

2009. december 27., vasárnap

kriszmösz fán

Cyanide and Happiness, a daily webcomic
Cyanide & Happiness @ Explosm.net

2009. december 16., szerda

G: - Figyelted mögöttünk a boltban azt a két gyereket?
N: - Azt a két 15 éves formát, akik az óvszerekről beszélgettek? Erről mindig a gyakorikérdések.hu jut eszembe, ahova beírkálnak a 12 évesek, akik már szexelnek, pedig azt sem tudják miről van szó, a képmutató szüleik meg nem magyaráznak el nekik semmit, aztán csodálkoznak...

/a mozgólépcsőn előttünk trécselő 30-40 közötti házaspár elhallgat, 15 mpig csendben van, majd beszélgetni kezd a moziról./

Nagyon röhögtem. Gabival együtt. Éljen a karácsonyi bevásárlás, no meg a helyzetkomikum.

2009. december 5., szombat

Vannak dolgok, amiket nagyon nehezen bírok elviselni. Nem akarok lenéző szónoklatot tartani, mert biztosan én is viselkedtem/viselkedek így, de a héten nagyon besokalltam néhány csoptársamtól.
A japántanárnőnk kitalálta, hogy a téli szünetben (wtf? ez vizsgaidőszak, nem téli szünet bazzeg...) tanuljunk meg 20 leckényi kanjit (aki nem ért a japán írásrendszerhez: ezek a bonyolult krikszkrakszok, amiket meg kell tanulni kiolvasni). Ez kb. azt jelenti, hogy ha egy leckénél van átlagban 35 olvasat, akkor 700 olvasat így hirtelen. Mikor meghallottam ezt a dolgot, kb a sírógörcs kerülgetett, hogy mi a faszt akarnak még tőlünk, ezt már nem lehet bírni...fizikailag sem, nemhogy lelkileg. Az idegösszeomlás szélére kerültem. Lenne egy hetem a vizsgák után, amikor pihenhetek, találkozhatok az otthoni barátaimmal, alhatok... de nem, minden nap kurva kanjikat kell tanulnom, mintha nem lett volna belőle elég eddig is, és ráadásul olyan felesleges az egész, mert nem emlékszem szinte semmire.
Mindegy, nagynehezen, miután közöltük, hogy nekünk vizsgáink lesznek, és nem a f@szunkat fogjuk verni otthon egy hónapon keresztül, lealkudtuk 10 leckére. Potom 350 olvasat, miért is ne.
Erre, néhány csoptárs (akik, megjegyzem, van, hogy ugyanúgy panaszkodnak, h nem bírják a dolgokat), elkezdett pattogni, hogy ez K E V É S. Mert ők ösztöndíjat akarnak.
Hol nem szarom telibe? Normális dolog, hogy 30 ember véleménye mellett 3 másikét vegyük figyelembe? Az ösztöndíj kibaszottul magánügy. Tanulják meg otthon basszus, ha annyira akarják... mellesleg ezt sem értem, hogy ha valaki ösztöndíjat akar, akkor ha nincs számonkérés, nem tanulja meg, amit kéne? Ez most hogy van? Áááá faszom... nagyon kiakadtam ezen.
Ja, és persze a szemükben, mi vagyunk a lógós, kocsmázós bagázs, akik szarnak az egyetemre. Pedig ez kurvára nem így van. De én akkor sem fogok tönkremenni semmilyen egyetem miatt. Nem vagyok hajlandó arra, hogy naponta 3 órákat aludjak, és ne üljek be egyszer-kétszer egy órácskára valahova. Biztos én vagyok rosszul összerakva, de én megőrülök, és rosszul érzem magam, ha nem tudok a barátaimmal lenni, ehhez képest Gabit már nem láttam két hete, Enikét hónapok óta, Ninját 3 hete... Tanulok, mint egy gép, és nem elég, van, aki még a csütörtök este a diófában eltöltött egy órácskát is sajnálná tőlem...
Az egész világ kapja be a faszomat.
Remélem, aki beguglizza azt, hogy japán szak, rátalál erre a bejegyzésre, és messze elkerüli ezt a helyet, ahol megölik az ember minden lelkesedését és motivációját, ja és akármit mondanak, nemhogy ösztöndíj, de még akkreditált MA sincs. És nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem a csoportok összetartása is lófasz, még az támad hátba, akitől az ember nem is várná.
Szóval, nem szeretem a rosszindulatú, képmutató embereket.

2009. november 29., vasárnap

Vannak azok az emberek, akiket egyszerűen ütnék. Pedig nem vagyok az az agresszív fajta.
A 139esre ma délután felszállt egy gyerek a Moszkván, és leült velem majdnem szembe. Felhívta a kedves édesanyja, mire ő közölte vele, hogy "Voooooootunk a retrooooooooba, százezeréééé' vásároltuuuuuuunk, vettem kettöööö farmeeeeert meg egy kabátooooooot...."
A gyerek lehetett kb. 17 éves. Maximum. Nem volt elég, hogy olyan tenyárbemászó arca volt, akkora pofával vonult a buszon (egy nyamvadt buszon) mintha az egész világ azért lenne, hogy az ő seggét nyalja. Aztán bevágja ezt a szöveget. Újgazdag nyomorék. Életemben nem fogtam még százezer forintot a kezemben, nemhogy két nadrágra meg egy szaros kabátra elköltsem. (Akárhogy számolom, a kabát, amit most vettem, és két nadrág, amit nemrég, összesen volt kb. 11000 ft...)
Mindezt a buszon, tök hangosan, mintha dicsekedni akart volna a világnak.
Persze neki semmit nem kell megtennie majd azért, hogy munkát kapjon, apuci vezetői posztot szerez neki, meg ahogy jogsija lesz, a segge alá rak egy kocsit, nyilván teljesen újat, nehogy már szó érje a ház elejét... Ha akar, akkor lediplomázik, de csak ha úgy tartja úri kedve, és amúgy is ráér, apuci a költségtérítést is bírja...

Nem vagyok irigy. Imádom a szüleimet, és tudom, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy nekem meg a tesómnak jó legyen. Legalább tudom, hogy a pénznek van értéke, és százezer forintot nem ruhában mérek, hanem mondjuk rezsiben meg élelmiszerben. Az embereket meg nem az alapján határozom meg, van-e rajtunk negyvenezres kabát. Nagyon naiv vagyok, és megszokhattam volna már, de újra és újra felbosszant a világ igazságtalansága.

A srác maradt a buszon, én leszálltam, és visszajöttem a szakadt koliba. És egyáltalán nem bánom.

2009. november 3., kedd

Életérzés

Cyanide and Happiness, a daily webcomic
Cyanide & Happiness @ Explosm.net

2009. szeptember 29., kedd

Vajon mikortól válik betegessé a jókedv és a letargia váltakozása?

Annyira úgy érzem, hogy nem akarok kihagyni senkit és semmit, nem akarok lemaradni semmiről, se a bulikról, se az ivászatról, se a másnapos mesenézésről. Emellett meg tanulni is akarok, meg férjhez menni egyszer.

Ilyen faszságokon is gondolkoztam, hogy nekem most minden pasiban potenciális férjjelöltet kéne látnom? Mert ha nem akkor nem is veszem komolyan? Vagy mi? Sőt, apajelölteket kéne keresnem, akiknek a génei megfelelőek a leendő utódaimnak??? (Na jó, tudom, hogy nem fogok férjhez menni és a szalagavató egyszeri és megismételhetetlen esküvői ruhás alkalom volt, és Balázs volt az egyetlen aki volt annyira elvetemült, hogy képes lett volna elvenni, de ez meg már régen mindegy:D)

Meddig lehet gondolkodás nélkül beleélni a világba???

Ez már az életközépi válság, én mondom.

Pedig Gabi is megmondta, hogy a gondolkodás nem egészséges, és nem tesz jót nekem.

De szerintem a legynagyobb baj, hogy saját magamat nem tudom komolyan venni.

Méééééééér jár az agyam ennyi hülyeségen, mééééééééééééééér?????

2009. szeptember 27., vasárnap

Ez nagyon para. Féltem bejönni a lépcsőházba. A parkolóból láttam, hogy ég a villany a lánynál. Be vagyok szarva.

2009. augusztus 8., szombat

Tegnap elindultam a boltba a szemeteslapáttal a kezemben, a kosár helyett. No comment.