gondolmány

Vannak dolgok, amiket nagyon nehezen bírok elviselni. Nem akarok lenéző szónoklatot tartani, mert biztosan én is viselkedtem/viselkedek így, de a héten nagyon besokalltam néhány csoptársamtól.

A japántanárnőnk kitalálta, hogy a téli szünetben (wtf? ez vizsgaidőszak, nem téli szünet bazzeg...) tanuljunk meg 20 leckényi kanjit (aki nem ért a japán írásrendszerhez: ezek a bonyolult krikszkrakszok, amiket meg kell tanulni kiolvasni). Ez kb. azt jelenti, hogy ha egy leckénél van átlagban 35 olvasat, akkor 700 olvasat így hirtelen. Mikor meghallottam ezt a dolgot, kb a sírógörcs kerülgetett, hogy mi a faszt akarnak még tőlünk, ezt már nem lehet bírni...fizikailag sem, nemhogy lelkileg. Az idegösszeomlás szélére kerültem. Lenne egy hetem a vizsgák után, amikor pihenhetek, találkozhatok az otthoni barátaimmal, alhatok... de nem, minden nap kurva kanjikat kell tanulnom, mintha nem lett volna belőle elég eddig is, és ráadásul olyan felesleges az egész, mert nem emlékszem szinte semmire.

Mindegy, nagynehezen, miután közöltük, hogy nekünk vizsgáink lesznek, és nem a f@szunkat fogjuk verni otthon egy hónapon keresztül, lealkudtuk 10 leckére. Potom 350 olvasat, miért is ne.

Erre, néhány csoptárs (akik, megjegyzem, van, hogy ugyanúgy panaszkodnak, h nem bírják a dolgokat), elkezdett pattogni, hogy ez K E V É S. Mert ők ösztöndíjat akarnak.

Hol nem szarom telibe? Normális dolog, hogy 30 ember véleménye mellett 3 másikét vegyük figyelembe? Az ösztöndíj kibaszottul magánügy. Tanulják meg otthon basszus, ha annyira akarják... mellesleg ezt sem értem, hogy ha valaki ösztöndíjat akar, akkor ha nincs számonkérés, nem tanulja meg, amit kéne? Ez most hogy van? Áááá faszom... nagyon kiakadtam ezen.

Ja, és persze a szemükben, mi vagyunk a lógós, kocsmázós bagázs, akik szarnak az egyetemre. Pedig ez kurvára nem így van. De én akkor sem fogok tönkremenni semmilyen egyetem miatt. Nem vagyok hajlandó arra, hogy naponta 3 órákat aludjak, és ne üljek be egyszer-kétszer egy órácskára valahova. Biztos én vagyok rosszul összerakva, de én megőrülök, és rosszul érzem magam, ha nem tudok a barátaimmal lenni, ehhez képest Gabit már nem láttam két hete, Enikét hónapok óta, Ninját 3 hete... Tanulok, mint egy gép, és nem elég, van, aki még a csütörtök este a diófában eltöltött egy órácskát is sajnálná tőlem...

Az egész világ kapja be a faszomat.

Remélem, aki beguglizza azt, hogy japán szak, rátalál erre a bejegyzésre, és messze elkerüli ezt a helyet, ahol megölik az ember minden lelkesedését és motivációját, ja és akármit mondanak, nemhogy ösztöndíj, de még akkreditált MA sincs. És nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem a csoportok összetartása is lófasz, még az támad hátba, akitől az ember nem is várná.

Szóval, nem szeretem a rosszindulatú, képmutató embereket.