2009. december 29., kedd

Eljöttek hozzánk délután az exem, meg a szülei. Itt voltak este nyolcig, és némi penyigei szilvapálinka után, amit négyesben fogyasztottunk el (édesapám, exem, az apja, meg én), a faterom eladott egy fogsorért (az ex-após fogtechnikus).
Mellesleg az ex közölte, hogy egy nála maradt ruhadarabom társaságában gyalogtúrázta végig az országot, és mászta meg a Kékest.
Vidám kis esténk van ma, nemde?
Ja és a legjobb, anyám megszólalt:
"Nem az a baj a rajztanárral, hogy 10 évvel idősebb, mint te, hanem az, hogy 10 évvel fiatalabb, mint én!"



A családom lol.
Azon gondolkoztam, mennyivel izgalmasabb lenne ez a blog, ha nem olvasná a húgom, és többet írnék életem meghatározó dolgairól (pl: rajztanár, akitől kaptam karácsonyra egy kisvakondot,meg egy engem ábrázoló pasztellképet, és amikor korizás után elmentem hozzá, néztem, ahogy dolgozik, és érti az érthetetlen krikszkrakszos ábrákat és megnéztem a gördeszkáit meg a terveit, meg a motorját, ami ilyenkor bent áll a műhelyben, és egyáltalán nem értem hogy képes kezelni a cnc marót és olyan jó, hogy olyan munkája van, aminek látja az eredményét, mint pl a mostani hátsó villa amit marnak egy motorhoz és még félkész állapotban is olyan szép...).
Amúgy azt mondta, hogy én vagyok a kedvenc tanítványa. Ezen nagyon nevettem.

2009. december 27., vasárnap

kriszmösz fán

Cyanide and Happiness, a daily webcomic
Cyanide & Happiness @ Explosm.net

2009. december 24., csütörtök

2009. december 22., kedd

...és akkor miután odaadtuk egymásnak az ajándékokat, Sára mandarinjából pont egy gerezd jutott mindenkinek, és ez annyira hülyefilmbeillő, hogy pont ezért volt jó.

2009. december 19., szombat

Nem költöztek még be az alattunk levő lakásba az új lakók, és nem fűtenek. Ennek az sajnálatos következménye, hogy a kolis 50 fokhoz szokott szervezetem nem bírja elviselni a padlóból áramló hideget, és konkrétan vastag zokniban, lábszárvédőben, rövidujjú, két pulcsi és mellény kombinációban ülök.
Meglehetősen komikusan festek.

2009. december 18., péntek

Semmi kedvem a hétfői vizsgára tanulni, amikor sokkal szívesebben mennék karácsonyi ajándékokat venni/készíteni, a rajztanárral töltendő időről már nem is beszélve.
Viszont Gabival mászkálni a városban nagyon jó. Ittunk forralt bort a Vörösmartyn, sétáltunk a Duna-parton és megnéztük a csillivilli kettes villamost.
A karácsony talán akkor válik giccsé, és értelmetlen csillogássá, ha nincs kivel megosztani.

A csoptársaimnak is annyira örülök. A szenvedés jó kis bagázst hozott össze :D Olyanok vagyunk, mint gimiben. A szerdai nyelvészet vizsga előtt teljesen úgy éreztem magam, mint annak idején a nagyszünetben...
Ajándék gyanánt pedig, kaptam egy kegyelemkettest régi japánból XD (és meg tudtam venni a csizmát, amibe beleszerettem, féláron:P)

2009. december 16., szerda

G: - Figyelted mögöttünk a boltban azt a két gyereket?
N: - Azt a két 15 éves formát, akik az óvszerekről beszélgettek? Erről mindig a gyakorikérdések.hu jut eszembe, ahova beírkálnak a 12 évesek, akik már szexelnek, pedig azt sem tudják miről van szó, a képmutató szüleik meg nem magyaráznak el nekik semmit, aztán csodálkoznak...

/a mozgólépcsőn előttünk trécselő 30-40 közötti házaspár elhallgat, 15 mpig csendben van, majd beszélgetni kezd a moziról./

Nagyon röhögtem. Gabival együtt. Éljen a karácsonyi bevásárlás, no meg a helyzetkomikum.

2009. december 9., szerda

Ennyi. Kibuktam és kétségbeestem.
Igen, anya, apa, vagyok olyan önző hogy a saját bajom miatt hisztizzek. Ez van, nem érdekel hogy másnak is szar és más is szenved a tanulással és nem élvezi és a munkáját se szereti senki.

Csak akkor tudnám, minek csinálom az egészet.

Elegem van. Holnap meg fogok bukni, aztán bujdoshatok el a világba(mert más meg tudta csinálni, más nem bulizott annyit, másnak megy neked miért nem).

Most ez akkor a tűréshatár?

2009. december 7., hétfő

A mindennapokban is hasznos szókincs rlz. Úgy érzem, azok után, hogy elsajátítottam a varangyos béka, krumplibogár és gyík szavakat japánul*, semmi sem állhat az utamba.**





* a pókot már tudtam.
**kivéve egy kekkai (mágikus védőpajzs)


2009. december 5., szombat

Vannak dolgok, amiket nagyon nehezen bírok elviselni. Nem akarok lenéző szónoklatot tartani, mert biztosan én is viselkedtem/viselkedek így, de a héten nagyon besokalltam néhány csoptársamtól.
A japántanárnőnk kitalálta, hogy a téli szünetben (wtf? ez vizsgaidőszak, nem téli szünet bazzeg...) tanuljunk meg 20 leckényi kanjit (aki nem ért a japán írásrendszerhez: ezek a bonyolult krikszkrakszok, amiket meg kell tanulni kiolvasni). Ez kb. azt jelenti, hogy ha egy leckénél van átlagban 35 olvasat, akkor 700 olvasat így hirtelen. Mikor meghallottam ezt a dolgot, kb a sírógörcs kerülgetett, hogy mi a faszt akarnak még tőlünk, ezt már nem lehet bírni...fizikailag sem, nemhogy lelkileg. Az idegösszeomlás szélére kerültem. Lenne egy hetem a vizsgák után, amikor pihenhetek, találkozhatok az otthoni barátaimmal, alhatok... de nem, minden nap kurva kanjikat kell tanulnom, mintha nem lett volna belőle elég eddig is, és ráadásul olyan felesleges az egész, mert nem emlékszem szinte semmire.
Mindegy, nagynehezen, miután közöltük, hogy nekünk vizsgáink lesznek, és nem a f@szunkat fogjuk verni otthon egy hónapon keresztül, lealkudtuk 10 leckére. Potom 350 olvasat, miért is ne.
Erre, néhány csoptárs (akik, megjegyzem, van, hogy ugyanúgy panaszkodnak, h nem bírják a dolgokat), elkezdett pattogni, hogy ez K E V É S. Mert ők ösztöndíjat akarnak.
Hol nem szarom telibe? Normális dolog, hogy 30 ember véleménye mellett 3 másikét vegyük figyelembe? Az ösztöndíj kibaszottul magánügy. Tanulják meg otthon basszus, ha annyira akarják... mellesleg ezt sem értem, hogy ha valaki ösztöndíjat akar, akkor ha nincs számonkérés, nem tanulja meg, amit kéne? Ez most hogy van? Áááá faszom... nagyon kiakadtam ezen.
Ja, és persze a szemükben, mi vagyunk a lógós, kocsmázós bagázs, akik szarnak az egyetemre. Pedig ez kurvára nem így van. De én akkor sem fogok tönkremenni semmilyen egyetem miatt. Nem vagyok hajlandó arra, hogy naponta 3 órákat aludjak, és ne üljek be egyszer-kétszer egy órácskára valahova. Biztos én vagyok rosszul összerakva, de én megőrülök, és rosszul érzem magam, ha nem tudok a barátaimmal lenni, ehhez képest Gabit már nem láttam két hete, Enikét hónapok óta, Ninját 3 hete... Tanulok, mint egy gép, és nem elég, van, aki még a csütörtök este a diófában eltöltött egy órácskát is sajnálná tőlem...
Az egész világ kapja be a faszomat.
Remélem, aki beguglizza azt, hogy japán szak, rátalál erre a bejegyzésre, és messze elkerüli ezt a helyet, ahol megölik az ember minden lelkesedését és motivációját, ja és akármit mondanak, nemhogy ösztöndíj, de még akkreditált MA sincs. És nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem a csoportok összetartása is lófasz, még az támad hátba, akitől az ember nem is várná.
Szóval, nem szeretem a rosszindulatú, képmutató embereket.

2009. december 2., szerda

Képzeljétek el, hogy másfél éve sincs, hogy magyarul tanultok. Aztán egyszercsak elétek tolják a halotti beszédet. Nemcsak le kell fordítani a saját nyelvetekre, de nem ám. Fordítás mellett magyarázzátok meg, miért úgy fordítottátok, értelmezzétek a nyelvtani változásokat, és írjátok le, mi a mai magyar megfelelője a kifejezésnek.

Egy ilyen tárgyból megyek holnap vizsgázni. Csak japánul.

Esélytelen.