Most jöttem a masszőrtől, és azt mondta, egyensúlyban van bennem az energia. Ilyet még soha nem mondott, pedig már ismerem egy ideje.

Nem kis meglepetésemre ötöst adtak a záróvizsgán. Vicces volt, mert már az első mondatomba felháborodva belekötött a prof (aki matuzsálemi korú, és amúgy már nyugdíjban van, és az egész 3 év alatt egyetlen órát tartott nekünk), és ezt folytatta 40 percen keresztül. Lényeg a lényeg, megvan a diplomám.

Szeptemberben meg, ha minden jól megy, akkor lelépek kis hazánkból :) Egy Togane nevű városban fogok egyetemre járni, és úgy megtanulok japánul, hogy amint ismét magyar földre teszem a lábam, állásajánlatokkal fognak bombázni, én meg nem fogok győzni válogatni. Ez a terv.*

Most meg itthon vagyok, ami jó, mert amikor a húg épp nem kamaszodik nagyon, akkor nyugodtság van, meg van rendes kaja, és eszem zöldséget, nem csak szezámmagos csirkét, meg smacklevest.

Persze mennék már vissza Pestre, mert ülnék a gödörnél éjhosszat, meg fetrengenék napokig az Izabella utcai bálteremben... :)

*meg az, hogy a használt bugyijaim értékesítéséből fogok mellékjövedelemre szert tenni

Nem tudok semmit.
Holnap lehet szidni, aztán vagy kivágnak, vagy délutánra lesz egy diplomám.
Jajjj de nagyon be vagyok fosva...

Felhívtam - nem tudom, miért.*
Lehet, hogy nem volt jó ötlet.




*hiszenmárakkorfelakartamhívniazonnalamikormegtudtamhogyfelborultafixiveldenemmertemésmostmegaztálmodtamhtörténtvelevalamihátfelkelletthívnihogytudjammivanvelejaj.

Beszélgetés a húggal

Én:    - Mit kérsz a ballagásodra?
Húg: - Külföldi utat, valamelyik tengerpartra.
Én:    - Egy egyetemista pénztárcájához mérten gondolkozz, légy szíves!
Húg: - Akkor egy fröccsöt!*


*végre, végre kiderül, hogy megvan a gyerekben a potenciál

Elaludtunk,és azt álmodtam, hogy vele vagyok.

Sosem gondoltam volna, hogy az olyan dolgok, mint az orosz hússaláta, vagy a Naboo starfighter ekkora hatást fognak gyakorolni az életemre, de a kozmikus lófasznak ezúton is köszönöm a közreműködést.

Most ez az aktuális szám a fejemben.

Hazajöttem, és szeretnék biciklire pattanni, akár a Tiszáig is kitekerni, vagy csak körbekörbekörbe a városban, ehelyett beadandókat gyártok jövő hétre. Azért a piacra elmentem (mert a 300ftos melltartó rulez), és amikor a húggal megközelítettük a kínai büfét (ahol a világ legeslegjobb kínai kajája van!), a szakács, Yang felesége előre kiszúrt minket és nyolcszáz wattos mosollyal mondta, hogy helósziasztok :D

Amúgy meg, kéne valami fasza munka nyárra Pesten.

Sokat gondolkozom azon mostanában,  hogy van-e jogom ahhoz, amit csinálok. Hogy megtehetem-e, hogy én hozzak meg olyan döntéseket azzal kapcsolatban, legyen-e közöm valakihez, vagy ne. Hogy véget érnek-e dolgok, hogy el lehet-e vágni egyetlen döntéssel minden szálat, ami köt valakihez.

Persze nyilván a rajztanárról beszélek. Visszagondolva kicsit úgy érzem, nem volt jogom ahhoz, hogy vele legyek, mert valahol mindig tudtam, hogy egyszer vége lesz, és nem én vagyok az, akire szüksége van. De hát lehet is nekem beszélni. Hogy ne kezdjünk bele, mert fájni fog. 

Hova jutottam megint? Oda, hogy nem hiszek el semmit addig, amíg nem nyúlok a tűzhöz, és meg nem égetem magam. ÉS másokat is, akik közel állnak hozzám, és ha jót akarok nekik, távol kellene tartanom magam tőlük. 

Néha eszembe jut, hogy talán jobb lenne a világnak, ha elütne egy busz...

Furcsa nagyon most ez a kettősség, ami bennem van. Annyi a változás, az újdonság, hogy csak kapkodom a fejem, és remélhetem, hogy jó döntéseket hoztam. Bár, még mindig tartom magam ahhoz, amit akkor döntöttem el, amikor a pszichopata csendesgyilkos exről kiderült, hogy átbaszott: nem fogom megengedni magamnak, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen a tetteim és döntéseim miatt. Ha akkor azt gondoltam helyesnek, annak megvan az oka. Ami megtörtént, azon úgysem tudok változtatni - felesleges az önmarcangolás.

Bár, hozzátenném, most sem magamat sajnálom. 

Szóval, jelentkeztem egy indonéz ösztöndíjra, azon az alapon, hogy kapja be mindenki, ha nem mehetek Japánba, akkor is világot fogok látni. Méghozzá valami überfasza helyen, mondjuk Balin. Az ösztöndíjat megkaptam, a dolog szépséghibája csak annyi, hogy egy Malang nevű városba, amit még csak nem is említettem a study planben, sőt, szinte azt sem tudtam, hogy létezik, és siralmasan messze van nemhogy Balitól, de még az óceántól is. Persze ez baromira nem érdekel, szerintem nincs a világon olyan hely, ahol nem lehetne fantasztikus dolgokat találni.

Az ügy másik fele, hogy beadtam egy pályázatot Japánba is, ami viszont még nincs elbírálva; május közepe felé várjuk az eredményt. Ez ugyanaz az ösztöndíj, amit tavaly nem kaptam meg. 

Ergo, most már biztos: szeptemberre elhúzok a Távol-Keletre! Már csak a pontos hely kérdéses :)

(Viszont, ha Indonéziában fogom ünnepelni a szülinapom, akkor kihívás lesz muszlim országban nőként bebaszni. Rákenroll!)

Azt mondja ma nekem Csimpó: "Ne viselkedj már úgy, mint egy 21 éves kis picsa!" :D

Amúgy kaptam egy ösztöndíjat Indonéziába.

nemésnem megy ki a fejemből, és az a kép sem ami társul hozzá ó nem...

Imádom az ünnepeket, most is jól bepálinkáztam apával, meg Enikővel, meg Anitával. Sütöttünk mindenféle husit tárcsalapon, közben meggyomroztam a szomszéd gyereket (majd rakok fel róla képet, ha megtalálom a telóm adatkábelét).

Tegnap este meg két órán át lakkoztam a körmöm (szánalom), közben meg snookert néztem, és a kommentátor olyanokat mondott, h "kifilézte a golyókat" (wtf) meg "teleszkópos kihúzható hosszabbító".

Öröm az ürömben: elkészült a szakdoga, konzulensi visszajelzésre vár. Addig is felkértem barátomat, Dj Shufflet, hogy szórakoztasson, amíg marhára tudománytalan hülye női magazint fogok olvasni (és élvezni fogom!).

Pofán röhögtünk mindenkit, ledöntöttünk minden tabut, hogy aztán egymás akadálya legyünk.

Üres vagyok és szomorú. Annyira fáj a szívem helye.

Gémóver.

Körülvettem magam könyvekkel, tisztára úgy nézek ki, mint aki csinál is valamit... Hirtelen eszembe jutott, hogy megennék egy kis szusit, de arra jutottam, addig nem rendelek, amíg meg nem írtam 10 oldalt a szakdogából. (Remélem, ez némileg motiválni fog, ugyanis eléggé éhes vagyok.)

Csütörtökön voltam Jurijon, ami idült 16 éves korom pincebulijainak elmaradhatatlan szereplője volt, és ráadásul nyíregyháziakkal mentem :) Nem zavart, hogy amúgy kb. 3 számukat ismerem... Összességében kénytelen vagyok azt mondani - még ha tudnék is rinyálni bizonyos jelen levő személyek miatt - hogy abszolút pozitív élmény volt. Annyira, hogy nincs is kedvem rinyálni.

Amúgy csináltam ma zöldséges gyroshúst, nagyon finom volt, meg megettem a péntekről maradt pizzadarabokat, szóval annyira azért nem kéne éhesnek lennem.

Gabi egész este azzal basztatott, hogy lógnak a melleim. Megjegyzem, egy kétes híradásnak köszönhetően, mert még sosem látta. Amúgy jól éreztem magam, pl találkoztam Szili (y?) Nóra öccsével, akinek elvitte az anyját a mentő (szegéény), de közölte, hogy bunyevácok vagyunk, mert nem hívtuk meg semmire, ez olyan pesti szokás.

És amúgy félretájékoztatom az embereket, de egy fenyegető tényező a keze a drekamnál, mert csikis vagyok...ergo zsarolás.

Te mindig mosolyogsz. Ez olyan jó! - mondta nekem ma egy lány, és én ennek örültem.

Problématérkép

1. Szakdolgozat. A témavezetőm egy angyal, csak én vagyok hülye, én ezt nem leszek képes megírni, és az sem segít, hogy létrehoztam egy tök üres fájlt, amit formáztam, hogy úgy tűnjön, csinálok valamit.

2. Záróvizsga nyelvi része. Ez egyetlen aprócska akadályba ütközik: nem tudok japánul. Legalább is nem annyira, amennyire kellene, és közel sem annyira, amennyire szeretnék. Ha ezen a nyelvi izén nem vágnak ki, akkor játszi könnyedséggel fogom benyalni az egész japán törit, irodalmat meg kultúrát (hogyne.).

3. Akut kétoldali rajztanárhiányitis. Minden könnyebb lenne, ha itt lenne, mert azt mondaná, hogy meg tudom csinálni, meg hogy nem is vagyok annyira hülye, és neki elhinném.

4. Nincs itt Adri (mert elköltözött), meg Zsófi is csak ritkán, ami persze érthető, de a koliban egyedül lenni több, mint fura. Ma éjszaka is arra riadtam, hogy azt hittem, otthon vagyok, és nem értettem, miért van a szobámban a hűtő.

5. Nem utolsó sorban, halvány lila gőzöm sincs, mi a jó büdös francot fogok kezdeni az életemmel.

A hétvégén tudományos diákkonferencián vettem részt.

Szerintem masszív cefreszagom van, de Zsófi azt mondta, nem érzi. (Nem ám a sajátom ám nem csak rám ragadt a többi csúnya alkoholizáló emberről!)

A vezényszó pedig: viking asszony!