...you were everything, everything that i wanted

we were meant to be, supposed to be, but we lost it

all of our memories so close to me just fade away...*

*de legalább a kutya megismert, na.

Megvan, megkaptam, az enyém a 14 éves korom óta áhított, a nyálcsorgatva bámult, a fekete bőr, a sárga varrású, ó, a csodálatos...

...a Martens bakancs!

Most amúgy azon gondolkoztam, hogy oké, a szerelem nyelvén megértik egymást a párok, de a különböző kultúrákban szocializálódott emberek hogyan tudják értelmezni a jeleket? Mármint, egy keleti meg egy európai ember tutira máshogy mutatja ki a vonzalmát. Vajon lehet olyan, hogy az egyik próbálkozik, a másik meg nem veszi észre, mert nem érti, mit akar? :D

Tegnap volt dokkos ajándékozós, és a fiú, aki húzott, csinált nekem gyümölcsrizst, meg adott egy mosózsetont. Imááádom a gyümölcsrizst, és azt kell mondjam, ez a legfinomabb, amit valaha ettem (bocsi anya!). Aztán még maradtunk páran, és elmutogattam, hogy rekordkísérlet, meg hóharmat, meg egy rúgással, hogy villanykapcsoló.

És még forralt bort is ittunk.

Sosem fogom megérteni, hogy ahhoz az emberhez, aki amikor elhagyott, meg akartam halni akit annyira szerettem, már nem köt semmi, csak néhány fakó emlék.

Lefekszem aludni, de előtte talán ejtek néhány könnycseppet azért, ami örökre elmúlt.

Lementem gyúrni Dórával tegnapelőtt. Maximum 3 percet töltöttem minden gépen, és ettől olyan izomlázam lett, hogy nem tudtam aludni, mert ha megmozdultam, fájt.

A fizikai állapotom elkeserítő. Ellenben, a fájdalom révén felfedeztem eddig nem ismert izmokat, hurrá!

Úgy utálom, hogy nem vagyok kitartó :(

ez egy ilyen dolog

...és akkor a húg véletlenül észrevette, hogy Leslie dedikál, és gyorsan vettünk egy könyvet, és amikor sorra kerültem, köszöntem neki mongolul, mire felcsillant a szeme és örült, és a tanulmányaimról kérdezgetett, majd amikor indultam kezet fogott velem, és gratulált és sok sikert kívánt a tanulmányaimhoz...!*

*ez volt életem egyik legszebb napja, amin az sem tompít, hogy a mongoltudásom 5 mondatra korlátozódik.

Az biztos, hogy a tied nem sok. bmeg.

A konyhából láttam, hogy egy piros dzsekis fazon nagy fekete autóval leparkolt az A épület elé, és rajzolgatott. Felújítás, ezaz!

Egy agyhalott zombi vagyok, egy kurva duracell, de még annak se megfelelő. Így érzek most az élettel kapcsolatban.

Kicsit más dolgok.

Megszereztem lyánykorom két meghatározó könyvét, szemtelenül olcsón. Az Álmodozókat akkoriban nem olvastam végig, egy fesztivál alatt került a kezembe, és most tudtam csak rendesen elolvasni. Még mindig tetszett. A filmet pedig, mindenkinek látnia kell. A Gátlástalanok klubjából csak a perverz jelenetekre emlékeztem, most pedig, mikor újra átrágtam magam rajta, teljesen kiborított, és kis híján elkezdtem bőgni a vonaton/buszon/koliban/épp aktuális helyen. A Hunyadi-sorozatból már a harmadik kötetnél járok amúgy, nehogy azt higgyétek, hogy nemtudommióta azt az egy könyvet olvasom, na.

Beírtam a Google Maps útvonatervezőjébe, hogy Japánból szeretnék elmenni Kínába. Íme az eredmény:

Szinte hallom a rajongóim sikolyait, akik epekedve várják a helyzetjelentést imádottjuk (igen, én) életének rendkívül fontos és érdekfeszítő eseményeiről...

Nem tudom, meséltem-e már a japánomról, akit Takahashinak hívnak. Magyart tanítok neki, cserébe ő puccos helyekre visz kajálni, és kizárólag japánul beszélget velem, ami neki köszönhetően egyre jobban megy, és egyre kevesebbet mutogatok kézzel-lábbal, vagy mondok angolul dolgokat. Múltkor mindenáron meg akarta kóstolni az unicumot, hát az a fej, az hihetetlen volt :)

Most itthon vagyok, a héten elengedtek a dolgozóból is (bizony, a dolgozóból, csak az a szépséghibája a dolognak, hogy pénzt, azt bizony nem kapok, de tapasztalatot annál többet), kéne írnom egy beadandót, utolérni magam, pl. beadni a házikat. Meg sokat kellene könyvtáraznom, és még fogalmam nincs, hogy fogok bejutni az ÁJK könyvtárába azért a szakdolgozatért, amire nagyon, nagyon szükségem van a sajátom megírásához... (kéretik elképzelni egy mission impossible jelenetet, ahogy a plafonról lógok, vagy az ocean's twelveből amikor áttáncol a francia fazon a lézerérzékelőkön) Egyébként ez számomra hihetetlen és feldolgozhatatlan, még csak most voltam kisgólya, hogy lehet az, hogy szakdogát kell írnom meg záróvizsgáznom kell... nemár.

A húgom meg, ugyanabba a gimibe akar járni, ahol én is végeztem. (diszkréten elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkából... mellesleg, a húgom is mit képzel, hogy 14 éves lesz, még csak most volt, hogy az udvaron mosdattam egy lila lavórban mert még a füle is sáros volt.)

Ez van, öregszem, de legalább bölcsebb is lennék a korral (esélyes...).

Azt hiszem, egészen sok időre eltűntem.

Ennek igen sok oka van.

Ámde, itt a helyzetjelentés:

• szakdogapara után, leadtam a szakdogacímem, nem művtöriből, nem annál a tanárnál, hanem töriből, egy másik tanárnál, akit imádok(olyan szépséges hangja van úúúú csak meséljen és beszéljen)
• nem vagyok akaratilag gyenge, csak döntéseket nem merek hozni;
• megjött a szoctám, vettem egy üveg abszintot Gabival a teszkóban;

Na szóval ez van.

Azt hiszem, részeg vagyok.

Hát most az van, hogy kurvajó volt Olaszország, ellenben arra értem haza, hogy kibasztak egy kötelező óráról, csak úgy. Felvettem, benne voltam a névsorban, a tanszéken kerengő faszom papíron is, és a tanár úgy döntött, h nem járhatok oda és kész.

Amikor mindezt elpanaszoltam anyámnak, azt mondta, hogy el kellene döntenem, hogy szórakozás, vagy egyetem (még jó, hogy előző félévben 5.9es kreditindexem volt, azt aztán lehet nulla tanulással, hogyne, persze),én tehetek róla, hogy kiraktak, és mellé még, hogy úgyse fogok elérni semmit, mert ahhoz protekció kell (önellentmondás, jó anyám, de én már inkább nem vitatkozom).

Hiszen csak játszom a meg nem értett embert.

Holnap elindulok Olaszországba.
Ehhez képest helókittis pizsiben ülök az Adri gépe előtt, kefírt eszek hogy pótoljam a héten kiírtott bélflórám kukoricával.
Nem pakoltam össze, nem vásároltam be, és rendetlenség van.

Nekem nem kell az egyszerű élet, de nem ám, mindig ki kell találni valamit.
Hányok magamtól.

Szerintem a világ egyik legjobb érzése, amikor libabőrös leszek az első korty kávétól.

Húgtól kapott igen találó bögre, illetve szülinapos bonsai a rajztanártól.

Annyira szép! Remélem nem fogom két hét alatt kinyírni :)

Amúgy élek ám, csak faluhelyen nem volt net mostnában (mert volt egy kurvanagy viharos jégverés).

Ma meg úgy kicsit adtuk az érzésnek, meg bebaszcsiztunk, de meglepő módon a társaságból én bírtam legjobban. Most meg nem tudom eldönteni, hogy a vidéki romantika része-e, hogy hallom, h az utcán vki nagyban öklendezik. Lehet anak köszönhető h a házunk körül 3 kocsma van.

Voltam a múltkor osztálybulin, amiről még nem tudtam eldönteni, hogy ott lenni, vagy eljönni volt-e jobb, de nembaj, mert remélem megmenti valaki a karrierem (a tévébenlevéssel és a 40 kilóval se tudom felvenni a versenyt, de már nem is akarom). Akkor am hazajöttem onnan írtam valamit, de remélem senkise fogja látni sohase, mert valószínúleg oly szánalmas, hogy nem közszemlére termett.

"...nekem is végre aludni kéne már..."

állandóan ez megy a fejemben