I am a hero

Hősiesen bementem reggel nyolcra. Hősiesen kibírtam két előadást, és még élveztem is őket (mazochizmus, mazochizmus...).

Pedig fél háromkor feküdtem le, kimentünk bulizni:) Először boroztunk a Feneketlen tónál, aztán pedig elmentünk egy igényes szórakozóhelyre. És találkoztam egy fiúval, aki nyíregyházi és sakkozott:D sőt, még meg is ismert amikor odamentem hozzá. Igazából a buli maga nem volt semmi extra, de legalább táncoltam egyet végre. A sors a közelembe sodort egy pasast, aki szerintem nemcsak tökrészeg volt, de be is volt tépve...ez a szimpatikus fiatalember elkezdte fogdosni a hajam! Még bele is túrt! A hideg kirázott tőle...alig tudtuk lekoptatni. Fúúúúúúj....Az én hajamban ne turkáljanak idegenek!!! Normál körülmények között kifejezetten szeretem, ha piszkálják(erre utal a már többször elhangzott "Valaki simogassa meg a hajam" segélykiáltás), de ez....

Ééééés kaptam ma egy meglepő üzenetet!

:)

Meg vagyok áldva a körülöttem levőkkel. De komolyan:D

Ettünk hotdogot a koli udvarán, és arról beszélgettünk, hogy abból kellene pénzt csinálni, hogy amatőr pornófilmet forgatunk. Meg K. kifejtette, hogy én egy puma vagyok. Namármost, ez abból indult ki, hogy vettem egy körömlakkot, méghozzá tűzpirosat, mert arra gondoltam, hogy erősíteni fogja a női öntudatomat, ha hosszú, piros körmeim lesznek. Persze ez nem jött be, de legalább szép XD Erre ő elkezdte mondani, hogy azért ilyen a körmöm, mert egy ragadozó vagyok, és a többi nőt akarom elijeszteni. Meg hogy emiatt jó csak 2re az ízlésem. És hogy mindig tetszeni akarok, amire az mutat rá, hogy buliban mindig ki van engedve a hajam :D

Megemlítettem, hogy tegnap megkaptam, hogy görbék a lábaim. Zs. azt reagálta, hogy ezért nézek ki csak 3ra jól, G. pedig azt, hogy elefántlábú vagyok. Szerintem bennem gyűlt össze a fél állatvilág :D

Elpanaszoltam, hogy sosem kaptam még májusfát, és az a nagy büdös helyzet, hogy most sem fogok. K. elmesélte a részegedős-májusfás sztoriját, ami igen lol volt:D de májusfám nem lesz. Beletörődtem. Ez egy nagy lelki sérülés!!!

És most megyek korszerű tánczenéket hallgatni, mert kaptam egy hívást.

Sőt. Eldübörgök az elefántlábaimon!!!

u.i.: szeretlek benneteket fiúk. tényleg:)

hitoride...

Hétfő este kimentünk G.-vel a Feneketlen tóhoz, vettünk egy üveg bort, egy doboz csokit és két csomag csipszet. Bár a csokit nagyrészt én ettem meg, mert az egyik kedvencem volt, ő mégis meg akarta magyarázni, hogy az nem is csoki. Szörnyű. De ettől eltekintve jó volt. Most megint úgy érzem, mint régen...nem tudom mire mennék nélküle. Mostanában a sok szarság közepette legalább ennyi jó történt velem:) Főleg mert nyertem tőle egy pizzát meg egy sört(remélem bele fog törni a fogam vagy megfulladok tőle, nagyon stílusos halál lenne).

Tegnap pedig mesteri fokon gyakoroltattam magammal a mazochizmust. De gazdagabb lettem egy söröspohárral :)

Most meg tökegyedül vagyok mert K. már hazament és Sz. színét se láttuk még a héten. Fura ez, mert amikor itt van mindenki, akkor néha ölni tudnék 5 perc magányért, ilyenkor meg nem találom a helyem. Bár, nem mintha ez nem így működne mostanában globálisan is.

A közösségi portálon mutatott teljesítményem egyre rosszabb...bár 5re(!!!) humoros vagyok, már csak 2re jó az ízlésem és 3ra ézek ki jól. Nem tudom, mi lesz így velemXD

Jó lenne póknak lenni.

Leértékelés

Megkaptam a kegyelemdöfést. A fantasztikus közösségi portálon az ismerőseim azt mondták, 3,5re nézek ki jól és 2re jó az ízlésem. Most végleg összeomlott a világ!!! Megyek, és elbujdosom!!!

De legalább 4,7re kedves vagyok :)

Mi lenne, ha kikapcsolnám ezt a hülyeséget a profilomból?:D

Meddig még?

Annyira szánalmas vagyok, hogy az már nekem fáj. Undorító módon függök attól, hogy épp van-e valakim, vagy nincs. Lehet, hogy kezeltetni kellene magam? Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miért ennyire meghatározó, hogy van-e hímenű egyed a közelemben, vagy nincs. Nem értem miért érzem magam haszontalannak és értéktelennek, ha nem kellek valakinek (aki a tényállás szerint meg sem érdemelne, de ezt valószínű csak azért jó hajtogatni, hogy ne kelljen azt mondani, hogy én nem vagyok elég jó hozzá). Beteges amit művelek. Nem tudok leülni tanulni, más dolgokkal foglalkozni, mert folyamatosan pörög az agyam és hülyeségeken gondolkozom, mint például a miértek.

Vicces dolog a naivitás, de szerintem én már beteges szintre fejlesztettem. Mintha nem csalódtam volna eleget az emberekben ahhoz, hogy rájöjjek, nem jóindulatúak és nem törődnek senkivel se magukon kívül. Persze vannak kivételek, mint mindig, csak nekem mostanában nagyon nem sikerült a kivételekkel összefutni. Főként az ellenkező nemre értendő.

Meg fogok őrülni. Szörnyű dolog, ha valakinek nem kell a szeretetem. Felhalmozódik bennem a sok-sok érzés és nem tudok vele mit kezdeni. És emellett olyan szeretethiányom van, hogy csak na. Szerintem minden egyes hülyeséget, amit mostanában sikerült összehoznom (márpedig nem volt kevés), emiatt tettem.

Legalább azt tudnám, hogy mivel jobb más, mint én. Hogy mit tud, amit én nem. Hogy mégis mi a jó fene hiányzik belőlem, ami másban megvan. Hogy miért vagyok ilyen gyámoltalan és szerencsétlen.

A darabkáimat, amiket nagy nehezen összekapartam, sikerült megint szétszórni. Szinte látom, ahogy gurulnak szanaszét, mint a gyöngyök, és van, ami begurul az ágy alá, a hűtőszekrény alá, és onnan már sohasem kerül elő. Rettentő módón szétestem. Megint. És a szánalom az, hogy megint pasi miatt.

Ilyen nincs. Nem bírom. Válaszokat akarok. Sírni akarok.

Valaki simogassa meg a hajam...

Hülyeségfaktor-még péntekről

Az elmúlt néhány napban teljesen úgy viselkedem, mint aki be van kattanva, vagy mintha folyamatosan be lennék szívva. A szerda esti buli után (ahol természetesen hódoltam hobbimnak és szépen bealudtam :D még képek is vannak rólam…:D) a békátszáznégy erkélyén punnyadtunk (agonizáltam?esetleg? ááá nem) megtudtam, hogy igazából virulok, mint a májusi rózsák. Egy színvonalas női magazin horoszkópjában volt. Ezt külön vicces volt hallani, mert egy kinyúlt melegítőben, papucsban és junkies-os pólóban ültem és szerintem nem is fésülködtem még aznap. De ez negem nem akadályozhat meg!!! És még azt is írta, hogy egész májusban jönni-menni fognak a férfinépek, nekem csak válogatni kell. Ezen annyira felbuzdultam, és olyan rettentő jó kedvem kerekedett, hogy még most is tart. Pedig már péntek délután van, és épp most indult el velem hazafelé a vonat. Az emberek meg furán néznek rám, mert némán énekelgetek, meg kicsit táncikálok is ülés közben. Nem értem miért kell emiatt kinézni az embert. Én teljesen normális vagyok.

Tegnap, a bölcsész utcabálba indulás előtt kifejtettem a többieknek, hogy a zöldborsó a legvidámabb és legaranyosabb zöldség. Erre kinevettek. Ezt sem értem, de biztos vagyok benne, hogy igazam van! Ha elképzelem, ahogy a fazékban a kis kerek zöld bogyók ugrálnak a víz tetején, rögtön tudom, hogy cáfolhatatlan ez az állítás!!! Bár, a népek azon is kiakadtak egy kicsit, amikor elmeséltem, mennyire kibuktam azon, hogy a vasárnap megnézett két kiállítás közül csak az egyik volt szecessziós, a másik meg szimbolista. B. rosszul informált, azt mondta, mindkettő szecessziós, és teljesen hülyének éreztem magam, hogy ennyire nem vagyok képben a szecesszióval vagy mi???? De kiderült, hogy átvertek, és beigazolódott a sejtésem, hogy szimbolista volt. Zs. Néha bevágja nekem, h „de n. az egyik szimbolista volt!!!!” I love B204. De tényleg.

A bölcsész utcabál jó volt,furcsa úgy bemenni az egyetemre, hogy nem tanulni kell, meg nem előadást hallgatni, hanem bulizni. Az E épület előtt:D Habár találkoztam és legalább két mondatot beszéltem is egy bizonyos illetővel, akit kábé a hátam közepére kívánnék, és bebizonyosodott saját magam számára, hogy igazából tudom kezelni a kínos szituációkat (ez persze nem igaz, csak olyan jó mondani), és cefetül fáradt voltam a szerdai buli sok tanulás miatt, jól éreztem magam.

Jól esik most bolondnak lenni. Megnéztem a várat meg a Lánchidat a hetes buszról, hangosan elkezdtem nevetni, amikor megláttam a „Vásároljon készruhát!” szocialista maradvány reklámot, dudorászva húztam magam után a bőröndömet, és mosolyogtam a kisgyerekekre meg a szerelmespárokra. Be vagyok zsongva, be vagyok kattanva, de vidám vagyok, és talán kezdek visszatalálni magamhoz.

klimax

Kicsit kezd elegem lenni a mindenféle hangulatingadozásaimból. Egyszer úgy érzem, hogy minden oké, még a gondokat, problémákat beleszámolva is, máskor meg úrrá lesz rajtam a letargia valami miatt, amin már úgy gondoltam, hogy túl vagyok vagy legalább sikerült feldolgozni. Mintha megint 16 lennék:D Bár jobban belegondolva, legutóbb 16 évesen voltam hasonló szituációban, mint most (ergo: a szerelmi életem a nullához konvergál). Da akkor két hónap után jött B. Most meg nem úgy tűnik, mintha valaki egyáltalán a közelembe akarna kerülni.

Szerelmes akarok lenni megint, olyan undorító módon. Amikor az ember már szégyelli magát, mert annyira boldog. Rózsaszín ködöt akarok, és valakit, aki megsimogatja a hajam. Légyszi.

jóság

Tegnap szórakozni voltunk. Gyakorlatilag mindegy lett volna, ha el sem megyünk a koliból, mert másfél órát buszoztunk a semmiért: nem mentünk be a helyre, ahova indultunk, mert annyira pocsék volt a buli:D És elaludtam a Dokkban. Nem tudom, miért csinálom ezt, hogy hülye helyeken alszom el. De amikor már nem volt kényelmes, akkor feljöttem, és szerintem kellőképpen zajos voltam (háhááááá!!!!). Azért vicces volt ez a buli-bár enyhe túlzás lenne annak nevezni. Ma meg egész nap a kedvenc szőke pajtásommal lógtam, aki képes volt felkelteni hajnali fél tizenkettőkor! Meg filmeztünk is a békétszáznégyben. Meg hívtak mára is valamerre de nem mentem mert fáradt vagyok, és tanultam is.

Szerintem ha nem lennének ezek az emberek, akik most körülvesznek, bekattantam volna. És tegnap még a régi barátom is írt smst, hogy menjünk a Margitszigetre. Úgy tűnik, komolyan gondolja, hogy beszélő viszonyban vagyunk. Ha már egy fél napot ültem vele a Feneketle- tónál:D

Most azt hiszem, megvagyok. Maradjon így, lécci!!!

mi van az emberekkel???

Ma felhívott egy régi barátom, akivel csúnyán összevesztem és nem is beszéltünk két és fél évig. Felhívott, hogy nagyon szarul van, mert kirakta a barátnője, és találkozzunk és beszélgessünk. 15 min múlva kinn voltam a Feneketlen tónál, és kb. déltől fél négyig beszélgettünk. Szegény fiú azt hitte, hogy én fogok neki bíztató dolgokat mondani az életről...azt mondta, hogy azt várta, odamegyek kiegyensúlyozottan és boldogan, és majd jól felvidítom. Izé...ezt valahogy elcseszte. Szerintem már amikor meglátott, megbánta, hogy pont engem hívott fel. Meg is jegyezte, hogy szarul nézek ki, pedig én azt hittem, hogy már abszolút regenerálódtam otthon. Ezek szerint nem sikerült. Igaz, hogy nem tudtam bíztató meg vidám meg vigasztaló dolgokat mondani, de örültem, hogy találkoztunk. Akárhogyis.

Megbizonyosodtam róla, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek kicsúszott a lába alól a talaj. Sok ismerősöm van így, hogy nem találja a helyét, és nem tudja, mit kezdjen magával. Mellesleg én is. Az az igazság, hogy egyre inkább azt látom, hogy nincsenek eszmék, nincsenek érzelmek, nincs miben hinni és nincs miért csinálni a dolgokat. És ez szar. Élek bele a vliágba, azt sem tudom, mit csinálok holnap, akikkel szeretnék találkozni, nem érnek rá, és a legszörnyűbb az egészben, hogy azt sem tudom, szeretnek-e igazán engem az emberek. De komolyan. Folyamatosan azt látom, hogy mindenki jópofizik mindenkivel, és amint lehet, beindul a pletyka. Meg a kibeszélés. És mi van akkor, ha idegesítem az embereket csak nem mondják meg.
Hiányzik valami biztos pont. Egyszerűen nincs mibe kapaszkodnom, de nem akarok lejjebb csúszni a lejtőn. Épp elég volt már belőle. Nem találok értéket sehol. Nem találom magam.

ithhon-otthon

Fura dolog ez, hogy én szeretek itthon lenni. Sokan azt mondják, hogy haza se akarnak jönni a Nagy Városból, mert ott olyan jó. Jó is, mert szeretem, csak másképp. Most pedig, kedvenc kinek-lesz-büdösebb-a-haja ünnepem alkalmából kirándultunk, családosan, meg még többen:) És csináltam sok fényképet és tetszenek. Talán most azért is jó volt eljönni egy kicsit, mert az adott környezet hiányában az elhagyott emlékeimet sem keresem olyan aktívan...jobb is. Viszont még mindig beteg vagyok, nem bírok elmondani három mondatot anélkül, hogy ne kezdenék el megfulladni. Pedig elmentem a doktorbácsihoz is, és írt fel gyógyszert is, és be is szedtem, ahogyan kell de csak fáj tőle a lábam és álmos vagyok. A köhögés meg marad. De nem baj, mert legalább továbbra is tudom azzal oszlatni a tömeget, hogy fuldoklás közben megszólalok, hogy ez a fránya TBC (ha-ha-ha). Igazából még mindig roncsnak érzem magam, ez valahogy nem múlt el az ideiglenes környezetváltozással, legfeljebb némiképp tompult. Ez van kérem, majd egyszer elmúlik (legalábbis remélem, mert ha nem annak nem fogok örülni). Kéne nekem egy seggberúgás, vagy valaki, aki helyrerak, de most kissé magamra vagyok utalva. Utólag elválik, hogy képes leszek-e feltámadni haló poraimból, ráadásul önerőből, avagy sem. Utólag vagy büszke leszek magamra, vagy nem. Eddigi tapasztalataim alapján nem fűzök sok reményt a dologhoz...

aha

Azt hiszem, ez a dolog így még elég szarul néz ki. Nem vagyok rutinos. Majd kialakul. Az is lehet, hogy két nap múlva meggondolom magam és kitörlöm az egészet, mert mondjuk holnaputánra magunom, vagy rájövök, hogy nem is volt olyan jó ötlet. Előfordult már ilyesmi...