Sosem gondoltam volna, hogy az olyan dolgok, mint az orosz hússaláta, vagy a Naboo starfighter ekkora hatást fognak gyakorolni az életemre, de a kozmikus lófasznak ezúton is köszönöm a közreműködést.

Most ez az aktuális szám a fejemben.

Hazajöttem, és szeretnék biciklire pattanni, akár a Tiszáig is kitekerni, vagy csak körbekörbekörbe a városban, ehelyett beadandókat gyártok jövő hétre. Azért a piacra elmentem (mert a 300ftos melltartó rulez), és amikor a húggal megközelítettük a kínai büfét (ahol a világ legeslegjobb kínai kajája van!), a szakács, Yang felesége előre kiszúrt minket és nyolcszáz wattos mosollyal mondta, hogy helósziasztok :D

Amúgy meg, kéne valami fasza munka nyárra Pesten.

Sokat gondolkozom azon mostanában,  hogy van-e jogom ahhoz, amit csinálok. Hogy megtehetem-e, hogy én hozzak meg olyan döntéseket azzal kapcsolatban, legyen-e közöm valakihez, vagy ne. Hogy véget érnek-e dolgok, hogy el lehet-e vágni egyetlen döntéssel minden szálat, ami köt valakihez.

Persze nyilván a rajztanárról beszélek. Visszagondolva kicsit úgy érzem, nem volt jogom ahhoz, hogy vele legyek, mert valahol mindig tudtam, hogy egyszer vége lesz, és nem én vagyok az, akire szüksége van. De hát lehet is nekem beszélni. Hogy ne kezdjünk bele, mert fájni fog. 

Hova jutottam megint? Oda, hogy nem hiszek el semmit addig, amíg nem nyúlok a tűzhöz, és meg nem égetem magam. ÉS másokat is, akik közel állnak hozzám, és ha jót akarok nekik, távol kellene tartanom magam tőlük. 

Néha eszembe jut, hogy talán jobb lenne a világnak, ha elütne egy busz...

Furcsa nagyon most ez a kettősség, ami bennem van. Annyi a változás, az újdonság, hogy csak kapkodom a fejem, és remélhetem, hogy jó döntéseket hoztam. Bár, még mindig tartom magam ahhoz, amit akkor döntöttem el, amikor a pszichopata csendesgyilkos exről kiderült, hogy átbaszott: nem fogom megengedni magamnak, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen a tetteim és döntéseim miatt. Ha akkor azt gondoltam helyesnek, annak megvan az oka. Ami megtörtént, azon úgysem tudok változtatni - felesleges az önmarcangolás.

Bár, hozzátenném, most sem magamat sajnálom. 

Szóval, jelentkeztem egy indonéz ösztöndíjra, azon az alapon, hogy kapja be mindenki, ha nem mehetek Japánba, akkor is világot fogok látni. Méghozzá valami überfasza helyen, mondjuk Balin. Az ösztöndíjat megkaptam, a dolog szépséghibája csak annyi, hogy egy Malang nevű városba, amit még csak nem is említettem a study planben, sőt, szinte azt sem tudtam, hogy létezik, és siralmasan messze van nemhogy Balitól, de még az óceántól is. Persze ez baromira nem érdekel, szerintem nincs a világon olyan hely, ahol nem lehetne fantasztikus dolgokat találni.

Az ügy másik fele, hogy beadtam egy pályázatot Japánba is, ami viszont még nincs elbírálva; május közepe felé várjuk az eredményt. Ez ugyanaz az ösztöndíj, amit tavaly nem kaptam meg. 

Ergo, most már biztos: szeptemberre elhúzok a Távol-Keletre! Már csak a pontos hely kérdéses :)

(Viszont, ha Indonéziában fogom ünnepelni a szülinapom, akkor kihívás lesz muszlim országban nőként bebaszni. Rákenroll!)

Azt mondja ma nekem Csimpó: "Ne viselkedj már úgy, mint egy 21 éves kis picsa!" :D

Amúgy kaptam egy ösztöndíjat Indonéziába.

nemésnem megy ki a fejemből, és az a kép sem ami társul hozzá ó nem...

Imádom az ünnepeket, most is jól bepálinkáztam apával, meg Enikővel, meg Anitával. Sütöttünk mindenféle husit tárcsalapon, közben meggyomroztam a szomszéd gyereket (majd rakok fel róla képet, ha megtalálom a telóm adatkábelét).

Tegnap este meg két órán át lakkoztam a körmöm (szánalom), közben meg snookert néztem, és a kommentátor olyanokat mondott, h "kifilézte a golyókat" (wtf) meg "teleszkópos kihúzható hosszabbító".

Öröm az ürömben: elkészült a szakdoga, konzulensi visszajelzésre vár. Addig is felkértem barátomat, Dj Shufflet, hogy szórakoztasson, amíg marhára tudománytalan hülye női magazint fogok olvasni (és élvezni fogom!).

Pofán röhögtünk mindenkit, ledöntöttünk minden tabut, hogy aztán egymás akadálya legyünk.

Üres vagyok és szomorú. Annyira fáj a szívem helye.

Gémóver.

Körülvettem magam könyvekkel, tisztára úgy nézek ki, mint aki csinál is valamit... Hirtelen eszembe jutott, hogy megennék egy kis szusit, de arra jutottam, addig nem rendelek, amíg meg nem írtam 10 oldalt a szakdogából. (Remélem, ez némileg motiválni fog, ugyanis eléggé éhes vagyok.)

Csütörtökön voltam Jurijon, ami idült 16 éves korom pincebulijainak elmaradhatatlan szereplője volt, és ráadásul nyíregyháziakkal mentem :) Nem zavart, hogy amúgy kb. 3 számukat ismerem... Összességében kénytelen vagyok azt mondani - még ha tudnék is rinyálni bizonyos jelen levő személyek miatt - hogy abszolút pozitív élmény volt. Annyira, hogy nincs is kedvem rinyálni.

Amúgy csináltam ma zöldséges gyroshúst, nagyon finom volt, meg megettem a péntekről maradt pizzadarabokat, szóval annyira azért nem kéne éhesnek lennem.

Gabi egész este azzal basztatott, hogy lógnak a melleim. Megjegyzem, egy kétes híradásnak köszönhetően, mert még sosem látta. Amúgy jól éreztem magam, pl találkoztam Szili (y?) Nóra öccsével, akinek elvitte az anyját a mentő (szegéény), de közölte, hogy bunyevácok vagyunk, mert nem hívtuk meg semmire, ez olyan pesti szokás.

És amúgy félretájékoztatom az embereket, de egy fenyegető tényező a keze a drekamnál, mert csikis vagyok...ergo zsarolás.

Te mindig mosolyogsz. Ez olyan jó! - mondta nekem ma egy lány, és én ennek örültem.

Problématérkép

1. Szakdolgozat. A témavezetőm egy angyal, csak én vagyok hülye, én ezt nem leszek képes megírni, és az sem segít, hogy létrehoztam egy tök üres fájlt, amit formáztam, hogy úgy tűnjön, csinálok valamit.

2. Záróvizsga nyelvi része. Ez egyetlen aprócska akadályba ütközik: nem tudok japánul. Legalább is nem annyira, amennyire kellene, és közel sem annyira, amennyire szeretnék. Ha ezen a nyelvi izén nem vágnak ki, akkor játszi könnyedséggel fogom benyalni az egész japán törit, irodalmat meg kultúrát (hogyne.).

3. Akut kétoldali rajztanárhiányitis. Minden könnyebb lenne, ha itt lenne, mert azt mondaná, hogy meg tudom csinálni, meg hogy nem is vagyok annyira hülye, és neki elhinném.

4. Nincs itt Adri (mert elköltözött), meg Zsófi is csak ritkán, ami persze érthető, de a koliban egyedül lenni több, mint fura. Ma éjszaka is arra riadtam, hogy azt hittem, otthon vagyok, és nem értettem, miért van a szobámban a hűtő.

5. Nem utolsó sorban, halvány lila gőzöm sincs, mi a jó büdös francot fogok kezdeni az életemmel.

A hétvégén tudományos diákkonferencián vettem részt.

Szerintem masszív cefreszagom van, de Zsófi azt mondta, nem érzi. (Nem ám a sajátom ám nem csak rám ragadt a többi csúnya alkoholizáló emberről!)

A vezényszó pedig: viking asszony!

Kérdésem a következő: a szakdogám miért is nem írja meg saját magát?

Tudtam, hogy sosem kellett volna elkezdenem wowozni.

Most olyan kurvaideges vagyok, mert nem tudom megszerezni a könyvet, amire az egyetlen maradék vizsgámhoz szükségem van, és mert négyest kaptam szakszövegolvasásból. Hülyeség volt azt gondolni, hogy 8 oldalra ötöst adnak (10 helyett), mert van benne egy műfordítás, ami kikúrt nehéz volt. Legközelebb tudni fogom, hogy lófaszt a minőségbe, legyen mennyiség, köszönöm, újfent.

Bleeee.

Zoltán azt mondta, hogy a blogom olyan, mint az anyátok közt, és napi katasztrófaként szokta megnézni. Nade kérem...

Persze ez biztos azért van, mert róla nem szoktam írni, és irigy.*

Amikor irodalmat tanultam, rendeltem a Szusifutártól tori karaagét, és annyira finom volt, hogy extázisba estem tőle.

Most meg tanulok sámános dolgokat, és arról álmodozom, hogy (Japán, Kína, Tibet, India, Alaszka és egyebek mellett) elmegyek a mongol sztyeppékre és ellovagolok a naplementébe.**

*valószínű :D

**de nem úgy, ahogy Adri szokott, hanem olyan rendesen

...you were everything, everything that i wanted

we were meant to be, supposed to be, but we lost it

all of our memories so close to me just fade away...*

*de legalább a kutya megismert, na.

Megvan, megkaptam, az enyém a 14 éves korom óta áhított, a nyálcsorgatva bámult, a fekete bőr, a sárga varrású, ó, a csodálatos...

...a Martens bakancs!

Most amúgy azon gondolkoztam, hogy oké, a szerelem nyelvén megértik egymást a párok, de a különböző kultúrákban szocializálódott emberek hogyan tudják értelmezni a jeleket? Mármint, egy keleti meg egy európai ember tutira máshogy mutatja ki a vonzalmát. Vajon lehet olyan, hogy az egyik próbálkozik, a másik meg nem veszi észre, mert nem érti, mit akar? :D

Tegnap volt dokkos ajándékozós, és a fiú, aki húzott, csinált nekem gyümölcsrizst, meg adott egy mosózsetont. Imááádom a gyümölcsrizst, és azt kell mondjam, ez a legfinomabb, amit valaha ettem (bocsi anya!). Aztán még maradtunk páran, és elmutogattam, hogy rekordkísérlet, meg hóharmat, meg egy rúgással, hogy villanykapcsoló.

És még forralt bort is ittunk.

Sosem fogom megérteni, hogy ahhoz az emberhez, aki amikor elhagyott, meg akartam halni akit annyira szerettem, már nem köt semmi, csak néhány fakó emlék.

Lefekszem aludni, de előtte talán ejtek néhány könnycseppet azért, ami örökre elmúlt.

Lementem gyúrni Dórával tegnapelőtt. Maximum 3 percet töltöttem minden gépen, és ettől olyan izomlázam lett, hogy nem tudtam aludni, mert ha megmozdultam, fájt.

A fizikai állapotom elkeserítő. Ellenben, a fájdalom révén felfedeztem eddig nem ismert izmokat, hurrá!

Úgy utálom, hogy nem vagyok kitartó :(

ez egy ilyen dolog

...és akkor a húg véletlenül észrevette, hogy Leslie dedikál, és gyorsan vettünk egy könyvet, és amikor sorra kerültem, köszöntem neki mongolul, mire felcsillant a szeme és örült, és a tanulmányaimról kérdezgetett, majd amikor indultam kezet fogott velem, és gratulált és sok sikert kívánt a tanulmányaimhoz...!*

*ez volt életem egyik legszebb napja, amin az sem tompít, hogy a mongoltudásom 5 mondatra korlátozódik.

Az biztos, hogy a tied nem sok. bmeg.

A konyhából láttam, hogy egy piros dzsekis fazon nagy fekete autóval leparkolt az A épület elé, és rajzolgatott. Felújítás, ezaz!

Egy agyhalott zombi vagyok, egy kurva duracell, de még annak se megfelelő. Így érzek most az élettel kapcsolatban.

Kicsit más dolgok.

Megszereztem lyánykorom két meghatározó könyvét, szemtelenül olcsón. Az Álmodozókat akkoriban nem olvastam végig, egy fesztivál alatt került a kezembe, és most tudtam csak rendesen elolvasni. Még mindig tetszett. A filmet pedig, mindenkinek látnia kell. A Gátlástalanok klubjából csak a perverz jelenetekre emlékeztem, most pedig, mikor újra átrágtam magam rajta, teljesen kiborított, és kis híján elkezdtem bőgni a vonaton/buszon/koliban/épp aktuális helyen. A Hunyadi-sorozatból már a harmadik kötetnél járok amúgy, nehogy azt higgyétek, hogy nemtudommióta azt az egy könyvet olvasom, na.

Beírtam a Google Maps útvonatervezőjébe, hogy Japánból szeretnék elmenni Kínába. Íme az eredmény:

Szinte hallom a rajongóim sikolyait, akik epekedve várják a helyzetjelentést imádottjuk (igen, én) életének rendkívül fontos és érdekfeszítő eseményeiről...

Nem tudom, meséltem-e már a japánomról, akit Takahashinak hívnak. Magyart tanítok neki, cserébe ő puccos helyekre visz kajálni, és kizárólag japánul beszélget velem, ami neki köszönhetően egyre jobban megy, és egyre kevesebbet mutogatok kézzel-lábbal, vagy mondok angolul dolgokat. Múltkor mindenáron meg akarta kóstolni az unicumot, hát az a fej, az hihetetlen volt :)

Most itthon vagyok, a héten elengedtek a dolgozóból is (bizony, a dolgozóból, csak az a szépséghibája a dolognak, hogy pénzt, azt bizony nem kapok, de tapasztalatot annál többet), kéne írnom egy beadandót, utolérni magam, pl. beadni a házikat. Meg sokat kellene könyvtáraznom, és még fogalmam nincs, hogy fogok bejutni az ÁJK könyvtárába azért a szakdolgozatért, amire nagyon, nagyon szükségem van a sajátom megírásához... (kéretik elképzelni egy mission impossible jelenetet, ahogy a plafonról lógok, vagy az ocean's twelveből amikor áttáncol a francia fazon a lézerérzékelőkön) Egyébként ez számomra hihetetlen és feldolgozhatatlan, még csak most voltam kisgólya, hogy lehet az, hogy szakdogát kell írnom meg záróvizsgáznom kell... nemár.

A húgom meg, ugyanabba a gimibe akar járni, ahol én is végeztem. (diszkréten elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkából... mellesleg, a húgom is mit képzel, hogy 14 éves lesz, még csak most volt, hogy az udvaron mosdattam egy lila lavórban mert még a füle is sáros volt.)

Ez van, öregszem, de legalább bölcsebb is lennék a korral (esélyes...).

Azt hiszem, egészen sok időre eltűntem.

Ennek igen sok oka van.

Ámde, itt a helyzetjelentés:

• szakdogapara után, leadtam a szakdogacímem, nem művtöriből, nem annál a tanárnál, hanem töriből, egy másik tanárnál, akit imádok(olyan szépséges hangja van úúúú csak meséljen és beszéljen)
• nem vagyok akaratilag gyenge, csak döntéseket nem merek hozni;
• megjött a szoctám, vettem egy üveg abszintot Gabival a teszkóban;

Na szóval ez van.

Azt hiszem, részeg vagyok.

Hát most az van, hogy kurvajó volt Olaszország, ellenben arra értem haza, hogy kibasztak egy kötelező óráról, csak úgy. Felvettem, benne voltam a névsorban, a tanszéken kerengő faszom papíron is, és a tanár úgy döntött, h nem járhatok oda és kész.

Amikor mindezt elpanaszoltam anyámnak, azt mondta, hogy el kellene döntenem, hogy szórakozás, vagy egyetem (még jó, hogy előző félévben 5.9es kreditindexem volt, azt aztán lehet nulla tanulással, hogyne, persze),én tehetek róla, hogy kiraktak, és mellé még, hogy úgyse fogok elérni semmit, mert ahhoz protekció kell (önellentmondás, jó anyám, de én már inkább nem vitatkozom).

Hiszen csak játszom a meg nem értett embert.

Holnap elindulok Olaszországba.
Ehhez képest helókittis pizsiben ülök az Adri gépe előtt, kefírt eszek hogy pótoljam a héten kiírtott bélflórám kukoricával.
Nem pakoltam össze, nem vásároltam be, és rendetlenség van.

Nekem nem kell az egyszerű élet, de nem ám, mindig ki kell találni valamit.
Hányok magamtól.

Szerintem a világ egyik legjobb érzése, amikor libabőrös leszek az első korty kávétól.

Húgtól kapott igen találó bögre, illetve szülinapos bonsai a rajztanártól.

Annyira szép! Remélem nem fogom két hét alatt kinyírni :)

Amúgy élek ám, csak faluhelyen nem volt net mostnában (mert volt egy kurvanagy viharos jégverés).

Ma meg úgy kicsit adtuk az érzésnek, meg bebaszcsiztunk, de meglepő módon a társaságból én bírtam legjobban. Most meg nem tudom eldönteni, hogy a vidéki romantika része-e, hogy hallom, h az utcán vki nagyban öklendezik. Lehet anak köszönhető h a házunk körül 3 kocsma van.

Voltam a múltkor osztálybulin, amiről még nem tudtam eldönteni, hogy ott lenni, vagy eljönni volt-e jobb, de nembaj, mert remélem megmenti valaki a karrierem (a tévébenlevéssel és a 40 kilóval se tudom felvenni a versenyt, de már nem is akarom). Akkor am hazajöttem onnan írtam valamit, de remélem senkise fogja látni sohase, mert valószínúleg oly szánalmas, hogy nem közszemlére termett.

"...nekem is végre aludni kéne már..."

állandóan ez megy a fejemben

Szörnyű tragédia történt.*

"Nagy örömünkre (és büszkeségünkre) Krupp tanár úr féléves meghívást kapott a heidelbergi egyetemre, hogy a Klasszika-filológiai Intézetben oktasson."

Drága Krupp tanár úr, miért hagyott el engem?? Másnál nem tanulok latint, nem és nem!

*ez nyilván nem tragédia, főképp neki, biztos jó ott Heidelbergben, de úgy fog hiányozni :(

A kapcsolatunk szintet lépett.

Voltunk a sóstói házban, gyerekkori fényképeket nézegettünk, meg iskolás rajzokat, és végre ketten voltunk egyedül.

Olyan jó, jó, jó. És még motoroztunk is, bár csak Tokajig.

Teljesen rákattantam Péterfy Bori második albumára. Amúgy meg ez a nyár eléggé nagy punnyadás, semmi érdekesről nem tudok beszámolni. A legutóbbi izgalmas dolog a beertokot és a rajztanárral töltött időt leszámítva az egri hétvége volt Zolinál.

Gondolkodom most is sok dolgon, csak nem írom le őket, hanem inkább elmondom valakinek. Meg is lennék ijedve, ha nem járna az agyam semmin. Az nem én lennék.

Beertok

Elindultam egy nappal hamarabb (de a legkevésbé sem bánom mert a koliban aludtam), szerdától szombatig nem fürödtem - nem lévén vizesblokk a fesztiválon -, és beázott a sátram, amit először enyhén illuminált állapotban egy domboldalban állítottunk fel, szóval még rohadtul kényelmetlen is volt. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, remélem jövőre is megyünk, éljen a Beertok, mert beertuk :D Igaz, hogy a beázás és szárazruhanélküliség nélkül csak szombatig, de állatság volt az egész. Ereszd el a hajam- igénytelenül. Azért a kullancsot kihagytam volna, de annyira kárpótolt minden hiányosságért a társaság... olyan jó volt látni mindenkit :)

Ja és mekkora, hogy a brit fellépő 3 sátorral arrébb táborozott, és a felesége japán volt, aki velünk spanolt :D

Csak én vagyok úgy vele, hogy néha annyira, fáj, ami elmúlt?

Vajon miért vagyok cinikus?

És ezt a kérdést még csak nem is én tettem fel magamnak, bár ez nem akadályozza meg abban, hogy újra és újra előbukkanjon a tudatom peremén. Csúnya, csúnya kérdezősködő, úgy utállak téged.

Anita üzenete:

*szegény moszika nem bírja a meleget

*ki van tikkadva egész nap

nicdoc üzenete:

*szegény

*nem csodálom am

*a szomszéd néni is panaszkodott

*pedig neki bundája sincs

Anita üzenete:

*:D:D

Kéne megint olyan naplót írni, amilyet áltsuliban. Amibe lehet olyat is, hogy halálosanszerelmesvagyok ebbemegabba, és úristen, rámnézett, és húúú hátha táncolunk a sulibulin. Anno még tervet is készítettem, miyen felnőtt leszek (nem merem visszaolvasni, hátha pont arra tartok, amilyen nem akartam lenni).

Húgom, úgy irigyellek. Lehetne megint minden feketefehér, szürke nélkül.

Vagy egy pillanattól szivárványos jókedvű egy egész nap.

Nem akarok felnőni, ó nem, segítség.

Tegnap olyan eszeveszett marhaságot álmodtam és egy olyan illetővell h ááááááááááá. Az életünk hátralevő részének együtt töltése és boldogan amíg... csak a legkisebb hülyeség volt. Jézusúristen.

Az ágynyugalom unalmában egész nap tévét nézek. A nesönelen egy olyan műsor megy, amiben az univerzum dolgait viszonyítják egymáshoz.

A naprendszer pl. arányosan felépítve kilóg a parkolóba egy amerikai focipályáról.

Ha az atom akkora lenne, mint egy katedrális, az atommag akkora lenne, mint egy légy.

Ha az Univerzum galaxisai borsók lennének, a több milliárd borsó megtöltene egy sportcsarnokot.

A részecskegyorsítóban az atomok ütköztetése meg olyan, mint amikor összetörünk egy malacperselyt.

Szédülök.*

*pedig egyszer tartottam kiselőadást fizikából, a kvarkokról, meg a kvantmszíndinamikáról

Hát, az történt, hogy a doki úgy döntött, ha már ott vagyok, akkor megcsinálja az orrsövényemet is. Ezért jöhettem haza ma, és nem tegnap. És csupa pozitív élménnyel. Mindenki nagyon kedves volt, komolyan, kettőt tüsszentettem és jött a nővér, hogy jaj nem esett-e ki a tampon az orromból. Merthogy be volt tömködve kb. az agyamig, és úgy néztem ki, mint egy ausztrál őslakos. Jah, és a slussz poén, hogy a gyerek részlegen feküdtem, mert csak ott volt hely :D Volt egy kisfiú, aki péntektől máig megállás nélkül visított, és egy retkes vödörrel meg egy ecsettel járkált, és azzal sem tudták lekenyerezni, hogy apa megígérte, vesz neki bele feséket is. Haláli. A műtösöket meg félkábán lenyűgöztem: az egyikük motort akart venni, méghozzá choppert, én meg közöltem vele, hogy amennyiben ragaszkodik a japán motorokhoz, akkor a Yamaha Drag Star a tuti.

A szobatársam meg furán nézett rám onanntól kezdve, hogy a branül bekötése után azt mondtam anyámnak, örülök, hogy legalább nem kell keresni a vénámat, ha be akarom lőni magam. Humortalan egy csaj.

Holnap lesz a bobtalanítás napja.

Nem tudom, mennyire normáls dolog, hogy most még nem parázok miatta. Szerintem holnap leszek befosva, amikor felfogom, hogy igen, rá kell feküdnöm egy műtőasztalra, elaltatnak, és teljesen rá leszek utalva az engem körülvevő emberekre. De azt a fél órát csak kibírom :D

Najó, talán egy icipicikét mégis félek.

picsafon: beizzítva

Lett négy kiscicánk. Imádnivaló kis dögök.

A masszőröm pedig azt mondta, hogy azért keletkezett Bob, mert volt egy kóbor lelkem. Amúgy csinál bizarr dolgokat. Ahogy beléptem az ajtón, azzal kezdte, hogy: a bal oldal? Aztán megizélt, és most jobban kapok levegőt. Érdekes…

AMúgy én nem tusom mi van, de hogy ilyen szánalmasm ennyiségű alkohol beüssön az nár nagyon szar.

oda, vissza, és még egyszer

Megöl az unalom. Szakad az eső, ki sem tudom húzni a lábamat sehová. Mászkálok itthon, mint valami kóbor lélek, nézek ki a fejemől, azt se tudom, mi van, nem találom a helyem.

Szombaton kisvárosunk csapatát erősítettem a legfittebb város cím elnyeréséért folytatott küzdelem során: sakkoztam. Az indulók átlagéletkora 50, a mezőnyben 2 db női játékos. Egy fazon, aki gondolom már nem az első sörét fogyasztotta aznap, beordibált az aktuális ellenfelemnek, hogy: "Hűűű Jauzsi, a táblát figyejjed! Ha vesztel, legalább már tudom, mér vót!" Egy élmény volt. Komolyan. De legalább láttam focizni apát, aki megmentette a meccset és amúgy is ő a legkeményebb, lealáz minden huszonéves kis pöcsöt rúgott egy nagyon szép gólt.

Megünnepeljük a vizsgaidőszakom végét. A söröm és én, meg a Doors.

Sin. max. polyp. ls.

Még számomra is hihetetlenül hangzik, hogy meglett 16 tanegységem. Már csak egy vizsgám van hátra, ha minden jól megy, jövő héten haza is költözöm. Nyáron meg kellene csinálnom végre a jogsit, meg megtanulni normálisan japánul, meg ledobni laza 10 kilót, meg melózni, meg bulizni meg motorozni meg kiskutyafasza.

Persze a terveimet némiképp keresztülhúzta kedves Bob, akinek kilakoltatására július másodikán kerül sor. De legalább azt tudom, hogy a doki nagyon jó fej - számomra teljesen új élmény volt, hogy úgy beszélt hozzám, mintha én is egy értelmes emberi lény lennék, nem valaki olyan, aki nincs beavatva az orvoslás misztériumába, éppen ezért túlságosan korlátolt és amúgy is idióta ahhoz, hogy felfogja, mit magyaráznak neki.

CT

Tudtam én, hogy Bob él és virul, meg nagyon jól érzi magát, de azért kissé meglepett, hogy január óta 2,5 centisre nőtt. És még orrsövényferdülésem is van (de csak egy kicsi). Jesssz!

A szobám takarításához fűződő érzelmeimet reprezentálandó

Most megyek, és megnézem az ex barátnőjét a tévében.

Spontán alkoholizálás? Hát már hogy a viharba ne...

Aztán kissé hosszúra nyúlt hazaút... a Blaháról, útba ejtve a Gellérthegyet, ahol véletlenül ottragadtunk két és fél órát? A sárkányos szobor annyira gyönyörű volt, és meséltem Párizsról, meg a francia kastélyokról, ő meg a tengerről.

Csak tudnám hová indultunk egyáltalán ebben az egészségtelen időben.

A térképet meg Rommel küldte karácsonyra.

Elmenekültünk, amikorfelrobbant az épület, és én megfogadtam, hogy szappanopera-színésznő leszek Mexikóban, ő pedig azt, hogy Indiában kutató. Évekkel később visszatértem, a fogadalmamat beváltva, aztán beszéltem spanyolul, és elkezdtük csinálni a kocsiját, ami fekete volt. Ő heggesztett, én políroztam. Egyszercsak lecseszett, hogy nem jól csinálom, mire én sértődötten hozzáfogtam összedolgozni a fasírt hozzávalóit, de előtte levettem a gyűrűmet - nehogymár tojásos legyen. Aztán a fiú meglocsolta a hibiszkuszt málnaszörppel, és én felháborodtam, hogy megöli a virágot, és attól úgysem lesz piros.

Aishwara Rai, aki gyönyörű

Tegnap a nyugatiban battyogtam kifelé a boltból, hullahaláldögfáradtan és némlieg kedvetlenül, amikor hallom, hogy valaki a nevemen szólít. Na ki volt az? Hát persze h Cs... Gondoltam, már csak te hiányoztál a boldogságomhoz, bazmeg...

Megkérdezte, hol ülök, miközben szurkolt, hogy csak ne mellém szóljon a jegye. Aztán én felültem a vonat egyik végén, ő meg a másikon, és én arra gondoltam, hogy akkor menjen oda hozzád nő, amikor én odamegyek, mire felhívott, és 5 percen keresztül arról beszéltünk, hogy márpedig valahogy meg kellene oldani, hogy együtt üljünk, de én akkor sem megyek oda. (Ez elvi kérdés.) Aztán nagy kegyesen odaült hozzám, és végül is egészen jól elvoltunk, néztünk Californicationt meg South Parkot, meg mutattam neki indiai zenét, mire megállapította, hogy megbolondultam.

A hangulat kedélyes maradt volna, ha nem villódzik végig a fejemben, hogy a lakótársaddal dugjöttél össze, miközben engem hülyítettél, hogy fulladnál meg.

Ono sensei vizsgáján: 100%.

Annyira fáj a szívem, hogy nem mehetek Japánba.

(Ösztöndíj: fail.)

A mai japántöri vizsgában összekevertem az antantot a tengelyhatalmakkal. Erre nincs mentség, nincs (még az sem, hogy megtanultam olyanokat, hogy kincsúnarabinikugesohattó meg nicsibeianzenhosódzsójaku). Ha ezt a drága Ferenczi Sanyi* megtudja... letagadja, hogy valaha tanított.

*ó istenem azok a töriórák, örökké szerelmes leszek beléd

Bob krónikái - 234. fejezet

Kedves naplóm!

Hétfőn igazán izgalmas napom volt. A gazdatestem megint elvitt megmutatni egy orvosnak. Lehet, hogy ő kifog rajtam... ultrahanggal vizsgálgatott, miközben próbáltam volna vacsorázni! Megint antibiotikumot írt fel neki - nem értem miért, az eddigiek sem használtak... Viszont ha az otthonos kis arcüregem tulajdonosa elmegy a kórházba a beígért CT-re, lehet, hogy csomagolnom kell. Micsoda macera lesz megint otthont találnom! Olyan szépen berendezkedtem itt! Addig élvezem a dolgot, amíg lehet, mindenképp van még hátra néhány hetem...a CT eredményétől függ, tipliznem kell-e. Ki tudja, lehet, hogy örökre maradhatok!

Pfpfpf...

Elmentem futni. Ennek oka - a fáradtság miatt agyilag zombivá alakuláson kívül - , hogy a testem egyre inkább hasonlatos a willendorfi vénuszéhoz.

A konklúzió pedig az, hogy a fizikai állóképességem finoman szólva is szánalmas. De most elhatározom, hogy kitartó leszek, és legközelebb egy sarokkal később fordulok a visszafelé vezető útra xD *

*igazából kicsit mgijedtem, hogy 40 évesen megpusztulok infarktusban, meg kicsit zavar, hogy Bob vígan éldegél az orromban és nem akar elmenni és mi van ha már felnyúlt az agyamig.

A január óta tartó, váltakozó erősségű arcüreggyulladás csodás eredménye az orrom körüli bőr hardcore kipirosodása.

Neogranormonnal kenem. Nem aprózom el.

Az, hogy már megint nem kapok levegőt, mellékes.

Teljes mértékben kiköltöztem az erkélyre, és elloptam a szobatárs netkábelét.

Az egyik tanító néni a iskolában azt mondta, hogy szeretne másoknak is ilyen sok jót mondani a féléves munkájáról, mint nekem, és adott egy ötöst (ezt feltétlenül le kellett írnom, mert simogatja a kis egómat).

Szeretnék csinálni egy vizsgakipipálós listát, hogy meglássa a világ, mennyire kemény is ez a japán szak, és valójában én is mennyiredemennyire keméy vagyok. Amúgy jövő héten befigyel egy szóbeli vizsga. Japánul. Annyira gáz lesz. Fosok is tőle rendesen.

ezzel

elmentem ide

ilyet ettem

azzal, akit

^^

Most olyan, hogy mindennek csak akkor van értelme, ha itt van, és minden csak akkor szép, ha vele élem át, és csöpögni lenne kedvem, amit nem akarok, de ha egyszer annyira kell a lénye és úgy hiányzik.

Elfelejtettem a nevét a lánynak, akiért elhagyott az ex.

Azért ez mekkora már :D

Csütörtök. Részeg japánosok. Lomtalanítás a Dohány utcában. És a tébécés fa-fejdísszé átlényegülve(fuj).

meg amúgy arra jöttem haza h van új ágyam ám és kkár h ma nem is fogom aludni benne de ez egyilkyen csütörtök amikor ez meber ismeretlen helxekre megy bulizni zh után és azt se tudja mi van, de alvás nékül megy haza.

Hazahoztam egy tbc fát ás lopott nekem Samir egy lámpát (ez persze nem igaz). Nóri meg először örült, aztán meg kiakadt, h alhozott egy dürer kertes táblát. Pózoltam Fidesz plakáttal, kötlelező haladási irány táblűvaé, és a halál aszán buliztam, ahol Samirrel kerestünk egybankautomatát, és rájöttünk, h ez már nem a civilizűció, mert nincs 5 percen belül bankomat. Ezért kénytelenek voltunk venni egy vörös martinit, pedig én mosndtam, hogy rosszban vagyok vele. Meg vodkával is, és minél inkább próbálok békülni, annél makacsabb....

Meg találkoztam Annával is a dióban, örültem neki nagyon, és ő olyan szép amúgy.

Tudtátok, h a dohány utcában lomtalanítás van???

Olyan rossz, amikor álmodom valamit, és egész nap megmarad utána a kellemetlen érzés szívtájékon.

Főképp, mivel teljesen jogtalan és irreleváns álom volt.

...és majd elfelejtettem, hogy ma a Ferencieken lekakilt egy madár.

Ez pedig, igen is jó zene, hiába fikázza Zsé.

Nagyjából meggyógyultam, már csak néha köhögök, ami kifejezetten nagy haladásnak tekinthető.

Új cél: elhatároztam, hogy csajosabban fogok öltözködni. Vettem is egy, általam szalonképesnek ítélt felsőt ma. Vázolnám a fogadtatását:

- Nézzétek, nézzétek, normális ruhát vettem!

- De ezen ruhacsipeszek vannak!

Miért érzem úgy, hogy a szobatársaim nem értékelik az erőfeszítéseimet??? Úgy jöttem haza, hogy egyetlen kapucnis pulcsit, vagy idióta mintás pólót sem vettem!*

*Na jó, az áruk tartott vissza leginkább.

Két napja 39 fokos lázzal fekszem, nem bírok enni, mozogni, semmit. Az egyetlen vigaszom, hogy esténként eljön, megsimogatja a hátam, csinál nekem teát, ott ül az ágyam szélén és látom, milyen rosszul esik neki, hogy el kell mennie.

Hihetetlenül jó érzés, hogy törődik velem.

Marty McFly csukája. Becélozva.

A héten minden nap láttam egy gyereket, aki ugyanabban a ruhában bulizott/mászkált/ülta buszon. Baromi büdös lehet.
A gólyafiú megint megjegyezte (saturészegen), hogy jó az illatom.
Szeretem, mikor mindenki iszik, és mindenki szeret mindenkit, és viccesek a dolgok.

Amúgy harmadikak lettünk. De a BN, az nem egy olyan dolog, amit le lehet írni úgy igazán.

Heaven Street Seven. Első sor.

Kár, hogy Ruben lelőtte a zenét ötkor.

Legendary.

Ma esti program

Elfelejtettem leírni a reggeli kálváriámat.

Felkeltem, és nagyjából elkezdtem készülődni, mennem kellett az isibe... és nem találtam a táskámat. Gondoltam biztos elraktam valahova-meglett, a szekrényben. Oké, de nem volt benne a pénztrácám... hát mondom ez para. Zsófival kutatásba fogtunk, felforgattunk mindent, majd a tárca megkerült, a ruháim mögül. Eldugtam. Nem tudom, mikor, de jól tettem :D Csinálok vicces dolgokat illuminált állapotban.

Lendületesen elindultam az iskolába, majd a buszra felszállva rájöttem, mindent itthon hagytam, amit el kellett küldenem ma Japánba. Visszafordulás, újfent elindulás...

Feladtam a jelenkezési lapomat, amihez halálmásnaposan kellett fényképet csináltatnom.

Ér-vény-te-len. Újfent.

Vodkával kicsit összevesztünk tegnap, pedig én tényleg próbálok vele kibékülni - nem hagyja. Haragtartó fajta...

Fosok.

Ma megyek vissza a kórházba, egyedül. Ez nemcsak azért rossz, mert annyira szerencsétlen vagyok, hogy nem találok meg semmit (ez még orvosolható), hanem mert egy kórház egyedül annyira nyomasztó. Arról nem is beszélve, hogy félek, hogy Bob már felnyúlt az agyamig, vagy hasonlók...

Zoltán felajánlotta, hogy megsétáltatja a kis polipomat, ergo elkísért volna, de ezt elég nehéz úgy megoldani, hogy nem Pesten van az orvosom.

A BN hétvégét is ott kellett hagyni, pedig annyira jó volt...

Picsába.

Kommentár nélkül

Próbáltunk szobatárselvtársnővel összeválogatni a BN-es fotózkodáshoz néhány ruhát, amiben úgy nézek ki, mint egy általános iskolás.

Szembesülnöm kellett azzal, hogy úgy nézek ki, mint egy általános iskolás.*

*Erre akkor jöttem rá, amikor a tükörben hirtelen megláttam a pindúrpandúros övemet.

Annyira aranyos mindenki, megkérdezik mi van velem, hogy vagyok.... ez nekem nagyon jól esik. Jelentem, állapotom kielégítő, kapok levegőt is, meg minden :)

Össze kellene szenvednem egy motivációs levelet, hogy lehengereljem a szőrös szívű japán elbírálókat, és kijuthassak csodaszép országukba... Szeretném, ha sikerülne, de nincsenek vérmes reményeim. 5 ember az 5 ember, nagyon kevés ahhoz, hogy egyáltalán reménykedjek a dologban.

Inkább tanulok egy kis latint xD

Viszlát, Büdaörsi Napok!

Diagnózis:

Sinusitis maxillaris acuta

Egyéb melléküreg polypus

Epikrízis: Tenyésztési eredményért 10 nap múlva controll.

Polipom született, méghozzá fiú! És az orromban lakik! Nem csudálatos?*

*nem.

a burzsuj húg

nicdoc üzenete:

*mi a fenének ez neked?

Petra üzenete:

*mert szép

*és mert sok pénzem van

Az arcüregemet megtámadó kórság valószínűsíthetően az ebola és a kergemarhakór puszipajtásaként szocializálódott. Persze közöttük mindig elnyomva érezte magát - elvégre nem képes egy nap alatt kifolyatni valaki vérét a pórusain át, például.

Azonban most megelégelte az örök sereghajtó szerepét: ellenáll a második fajta antibiotikumnak, és miközben kilyukad a gyomrom a kapszuláktól, ő köszöni szépen, vígan elvan az orr-és egyéb mellékütegeimben, sőt, már a családalapítást fontolgatja.

Kinyúltam, holnap 2 zh.

Halálközeli élmény: rajztanárral jövünk hazafelé a délutáni moziból, mondom neki, jöjjön fel. Az ajtóban rájöttem, hogy nincs nálam a kulcsom. Felhívtam a húgomat:

- Gyere már le, engedj be minket.

- Minket?

- Jaja, itt van A. is.

- Szerintem ez nem jó ötlet. Vendégeink vannak.

Itt csücsült a konyhánkban a régi sakkedzőm (aki most a húgomat tréningeli). Ebben csak az a ciki, hogy A. munkatársa volt.

A rajztanár balra el. Az itthonhagyott kulcscsomó megmentette a napot :D

Miután az arcüregem úgy döntött, hogy ki fog cseszni velem és azért se gyógyul meg, ma reggel elmentem a dokihoz - már nemcsak az arcom, hanem az állkapcsom és a homlokom is fáj.

Eredmény: még egy antibiotikum-kúra, aztán fül-orr-gégészet. Jessz!

Volt egyszer két ember, akik úgy ismerték egymást, mint senki a világon, most pedig idegenek lettek.

Ez az egyik legeslegfurább dolog, amivel valaha találkoztam.

Amikor ma elindultam az egyetemre, két dolgoról feledkeztem meg: a jegyzeteimről, és egy adag kávéról, ami kb egy óráig rotyogott a konyhában. Balfasz széria, ezaz!!