Bréking nyúz!

Helyi cölöb lettem!

Megmagyarázhatatlan módon én lettem kijelölve arra a nemes feladatra, hogy egész hétfő délelőtt pózoljak az egyetem reklámkampányának fotózásán. Áprilisban kint lesz a fejem a csibai vonatokon, sőt, az állomások hirdetőfelületein is...!

Mi jöhet még?! Mióta itt vagyok, szalagokat vágok át, beszédeket mondok, interjút készítek az ombudsmannal, most meg beindult a modellkarrierem!**

*Szerencsére nem egyedül leszek a képeken, hanem hat másik szerencsétlennel diákkal  
** Ennél a résznél kéretik megpróbálni nem hangosan röhögni***
***Persze nekem sem megy :D

Utazás vol. 2

Ismételten olyan pocsék az idő, hogy ki sem lehet dugni az orrunkat a lakásból... szörnyű, szörnyű.

Kiotó gyönyörű. Lefényképezhettem a panorámát a Kijomizuderából, életem egyik vágya ki van pipálva :)

Annak is nagyon örülök, hogy Zsófival sikerült egy kicsit többet kihoznunk az egész utunkból, minthogy pipálgassuk a térképen a kötelező látnivalókat. Nagyon emlékeztetett ez az olaszországi utunkra, amikor Velencében az egész csapatunk úgy viselkedett, mintha be lett volna szívva (ennek az oka minden bizonnyal a pult alól kapott tej volt, amit kacsintva nyújtott oda a fiú a kávézóban), és könnyesre röhögtük magunkat. Most is valami ilyesmi történt, csak édes kettesben. A Sinszengumi-túra eszméletlen jó volt, csak a használhatatlan térképek kicsit megnehezítették a dolgunkat - csak a nagyobb utcák vannak jelölve, a kicsik meg nem, tehát az utcasarkok számlálását el lehet felejteni, utcanevek meg amúgy sincsenek szinte sehol, szóval... :D Mentünk vagy 10 kilométert, de teljesen megérte lejárni a lábunkat :D A szállásunk Gion közepén volt, és már mindenki tudta a staffból, hogy mi vagyunk a két hülye külföldi, akik elmentek a Mibu templomba xD 

Narában pedig egy tradicionális japán szálláson aludtunk, a földre terített futonon, amivel csak az volt a baj, hogy hideg volt, és ketten osztoztunk rajta :D Zsófi túlélte az őzikéket, amik szerintem nagyon cukik voltak, és az sem tántoríthatott el minket, hogy majdnem minden nap esett az eső. 

Jó lenne még sok-sok helyre eljutni, csak arra pénz is kell :D De majd meglátjuk, mennyit sikerül összespórolni,  és annak függvényében tervezzük a továbbiakat. Nagyon szeretnék elmenni Hokkaidóra, meg Akita prefektúrába, hogy pózolhassak a Kettős oromnál  hogy elmenjek egy akita kennelbe és lopjak egy kutyát hogy megnézzük, miben más észak.

A suliig még van idő, jövő héten meglátogatjuk Gergőt, és végre szétnézünk egy kicsit Tokióban is, mert eddig csak a sulis ügyek miatt mentünk, és legutóbb szeptemberben tudtunk nézelődni is egy kicsit. 

Már csak 150 napom van itt. Ez egyrészt szörnyű, mert lehet, hogy soha nem jövök vissza, és nagyon megszerettem ezt az országot, másrészt meg alig várom, hogy a szerelmem nyakába ugorhassak a reptéren... De addig még sok a teendő, mert bár istenkirály vagyok meglett a nyelvvizsgám, rohadt sokat kell még tanulnom, hogy ne rúgjanak ki páros lábbal az MA-ról  xD

Most tényleg szerelmes lettem, Okinava maga a paradicsom. Egyszerűen fantasztikus, még az sem tudta elvenni a kedvemet, hogy kicsit esős idő volt. Vissza akarok menni nyáron is, hogy fürödni is tudjak :) A kaja isteni finom, ettem rántott malacarcot, vaszabis malacfület, meg nyers kecskét :D

Az már külön ráadás, hogy utolsó este csak a bárpultnál volt helyünk, és összehaverkodtunk a pultos sráccal, aki, amint megtudta, hogy másnap hazamegyünk, a saját kontójára kezdte el nekünk tölteni a szeszt. Belénk töltött fejenként fél liter avamorit...* Elég szépen néztünk ki, és reggel 7-kor indult haza a gépünk :D Aztán, hogy ne unatkozzunk, egy gyors átöltözésre felugrottunk a lakásba, és elmentünk a Magyar Nagykövetségre farsangozni. Volt fánk ^^

A Suri kastély bejáratánál

Étlap és tea 

*http://www.tree.com/food-dining/awamori.aspx

 Néha szeretnék olyan cuccokban mászkálni, mint az első kép mutatja, de valahogy mindig az alsó lesz belőle. 

És igen, jelenleg ennyire unatkozom, mert olyan pocsék idő van, hogy hihetetlen... Szakad az eső, ki se tudjuk húzni a lábunkat a lakásból. Az 500 méterre levő dombot nem lehet látni, olyan a páratartalom. Nincs hideg, de minden nagyon nyirkos.

Jó hírek: lefoglaltuk az utunkat Okinavára, és a szállásunkat Kiotóba. (Mellékes, hogy kb. éhen fogok pusztulni, mert minden pénzem elmegy xD de majd árulom a használt bugyijaimat, vagy a testemet. Ja, és a karácsonyi csomagból megmaradt kolbászt fogom enni az utazás alatt :D)

A fiktív lover lista ezennel kibővült - Nicholas D. Wolfwood

Egy átlagos péntek este

Bele sem merek gondolni, mekkora a szánalomfaktora over 9000 annak, hogy Zsófival az egész esténket a Csiba TV előtt töltöttük. Az addig ok, hogy megnéztük az Inuyashát (mióta itt vagyunk először, mert mindig elfelejtettük!!!), de aztán bambultunk tovább egy 1976-os sorozatot, és elkezdtünk nyáladzani az egyik főszereplő arcát/testét látva,hogy úristen férfiiiii! Hogy a japán fiúk lefosott sárgára festik a hajukat, és női táskával járnak, már megszoktuk ugyan, azonban igen érdekes reakciót vált ki belőlünk, ha valami ettől eltérőt látunk...*

Itt van ő, Kanda Maszaki!

Ja és kicsit beteg vagyok, de remélem meg tudom úszni az orvost, kúrálom magam házilag mézes teával meg C vitaminnal, és szitkozódom, hogy nincsen jóféle pálinkám. Szakéval gargalizálni nem szeretnék. Pfuj.

*főképp egy bizonyos kék szemű, hosszú hajú, szőrös, legtöbbször borostás férfias férfi felzaklató látványára gondolok

ez egy olyan kép, amin egyszerre van hó, meg pálmafa

Komolyan basszák már meg, hogy nem bírják felfűteni a sulit. Annyira fázott a lábam, hogy fájt. Tudom, hogy a japóknak meg se kottyan, a középiskolás lánykák harisnya nélkül császkálnak 5 fokban... de hát na, azért gondolhatnának szerencsétlen európaira is kicsit :( Otthon a mínusz 15 fokban nem fázom ennyire, mint itt... köcsög páratartalom, ez az alattomos hideg bemászik a ruha alá, és ráadásul minden tanterem jégverem és a lakás is olyan huzatos, hogy megőrülök. Plusz légkondival kell fűteni. Rettenet. Kéne egy ilyen, és akkor nem lenne semmi gond: 

Kotacunak hívják, gyakorlatilag egy fűtött asztal, futonnal (mondhatni paplan xD) letakarva. Zseniális. Csak két probléma van vele: nincs rá pénzem, és nem tudnám hova tenni a hatalmas lakásban.

Olyan jó lenne, ha lenne pénzem. Nézegettem a büdös csigazabáló pi az egyik francia lány képeit, aki épp most jött vissza Kiotóból, hagyományos szállóban szállt meg, meg egyáltalán megengedheti magának, hogy elmenjen... 

Mellesleg a kínai szomszédainkat is utálom, mindegyik kezében virít az ájfón, de arra nincs eszük, hogy rendesen kitegyék a szemetet, és ne vonzzák ide az összes csótányt meg kóbor macskát a ház elé. Komolyan, nem zavarja őket, ha szakadtan hajítják ki a szemeteszsákot, úgy hagyják, ahogy puffan. Van, amikor nem lehet bejönni a lépcsőházba a szeméttől. Ráadásul rendszeresen hajnal 3-ig partiznak fölöttünk, és bútorokat tologatnak, meg ordítoznak. Nekem magas az ingerküszöböm 3 év koli után, de kapják már be. 

Na ennyit a rinyálásról. Félreértés ne essék, továbbra is szeretek itt lenni, egyre több japán kaját tudok elkészíteni, tanulok is sokat, de a cserediákok élete nem csak játék és mese... rohadjatok meg szemét kínaiak a partijaitokkal meg azért is mert minden nap halljuk ahogy szexeltek!!!

Ja és a mai nappal biztossá vált az elhatározás (ami megvan, mióta az eszemet tudom, mármint a tetoválást illetőlen), hogy magamra varratom ezt:

半

分

Igazából Tokióban akartuk átinni magunkat az új évbe, de egyszerűen sajnáltuk a pénzt a vonatjegyre, szóval átmentünk a szomszédba, a másik három magyar lyány lakására, és családiasan bár, de alkoholtól fűtötten szilvesztereztünk. Amúgy annyira nem is szeretem ezt az ünnepet amúgy, de most így jó volt, csak cseppet befagyott a picsám a kb. 35 méteres hazaúton, lehet mégsem volt olyan jó ötlet a nyári ruha. De Zsófi kurvás rúzsa ismét kihozta belőlünk a hülye picsát a pózolhatnékot, szóval indokolatlan mennyiségű érvénytelen kép készült rólunk...

Üdv a sárkány évében :)

Kiskarácsony, nagykarácsony...

Kalács az ugyan nem sült, mert nincs sütőnk, de az egyik magyar lyánynak küldött az anyukája bejglit. Omnomnomnomnom...

Tulajdonképpen Zsófival abban a hitben voltunk, hogy egy ordibálás-és stresszmentes karácsonyunk lesz, mert mi a 24-i (!!!) bevásárlás után szépen megsütöttük a fasírtunkat, puccba vágtuk magunkat, és teljes lelki nyugalommal átsétáltunk a lányokhoz az utca másik végébe, ahol a mi kis partink helyszíne volt... Beléptünk, a lányok meg fel-le rohangáltak a konyhában, és egymással kiabáltak a félkész kaja fölött, enyhén becsípve :D Stílszerűen felvisítottam, hogy: "Legalább karácsonykor ne veszekedjeteeeeeek!" Majd végül minden kész lett, és még forralt bort is ittunk :)

Ahhoz képest, hogy soha nem ünnepeltem még külön a kiccsaládtól, nem is sikeredett rosszul :)

Szóval, boldog karácsonyt!

A mai egy pontosan olyan, nap, amikor millió dolgot kéne csinálnom, és valószínűleg ezen felbuzdulva semmibe sem fogok belekezdeni, főképp mert negyed kettőkor bírtam magam kirugdosni az ágyból... 

Tegnap nagyon jó esténk volt, elmentünk egy évbúcsúztató bulira (bónenkai), és ettünk sabusabut, ami isteni finom volt és annyira degeszre ettem magam, hogy kb. gurultam a hazafelé vezető úton. Csináltunk purikurát is a résztvevőkkel, íme: 

  Aztán, amikor a társaság egy része továbbment kocsmázni, mi szépen elköszöntünk, és hazajöttük aludni, én leginkább azért, mert indokolatlan mennyiségű pénzt elkúrtam ebben a hónapban haszontalan hülyeségekre  elképesztően fantasztikus dolgokra, mint például a Kensin gyűjtőknek szánt kiadására... (Első kötet, színes oldalakkal, és új karakterdizájnnal a belső borítón!!! A Jump Festa egy szelet mennyország!!!) Ja meg szereztem egy nélkülözhetetlen Dragon Ball törülközőt (enélkül nyilván nem lehet élni) :D*

*de azért télikabátot nem veszek mert az tök fölösleges. majd veszek fel két pulóvert, vagy legfeljebb befagy a seggem.

Azért az milyen már, hogy az egyik japán barátunk ma azzal fogadott, hogy "Kurva hideg van!"? :D Kedden tanítottuk neki ezt a nagyon hasznos kifejezést, és felbuzdulva azon, hogy meg is jegyezte, azonnal elláttuk még néhány, a magyar élethez nélkülözhetetlen szóval. Most már bazmegezhet, és kiabálhatja, hogy lófasz :D

Ja és amúgy a levis bekaphatja, mert bár tisztában vagyok vele, hogy görög oszlopok nőttek ki a csípőmből lábak helyett, azért mégiscsak túlzás, hogy három hónap után elszakadt a fostos gatyám! Úgy felbaszott az ideg, főleg mert rohadtul csóró vagyok, és nincs pénzem másik nadrágra, szóval tűvel és cérnával a kezemben, a nadrágomat foltozva átkozódtam mint egy idióta.

Na hát most az van, hogy van ugyan a másik blog, de az utazgatós információs valami lett, és amúgy is Zsófi is ír bele, ergo nem ömlenghetek magamról meg nem írhatom bele a faszságaimat* és némileg moderálnom kell az önnön nyelvezetemet is (katasztrófa!), ezért vissza kell térnem. 

Mondjuk most épp nincs miről ömlengenem/panaszkodnom, mert aludtam eleget és nem állok a végkimerülés szélén, plusz megérkezett otthonról a pakkom, irdatlan mennyiségű csokoládéval és téliszalámival. Kevés kell mostanában a boldogságomhoz... 

*mi az, hogy a helyesírás-ellenőrző aláhúzza azt, hogy faszság?  

Tényleg el vagyok halva, a Levi's tényleg tudott olyan nadrágot gyártani, amit felvettem, és passzolt, és fasza volt, és szép, meg is vettem azonnal, és még le is volt árazva nem kicsit. Emellett beszereztem egy kurvajó sarut is a várban a Mesterségek Ünnepén. Nagyon expeditíven vásároltam, most viszont nincs egy kurva fillérem se sállálálálá.

Fogynak a napok, és ennek örülök is, meg nem is, mert nem kicsit vagyok befosva, hogy mi lesz velem. Azt hiszem, még mindig nem fogtam fel igazán, mi is történik, pedig már a kezemben van a tartózkodási engedély is. Szerintem akkor ébredek majd rá a helyzet súlyára, amikor a repcsiről nézek le Budapestre. Ja, pláne, hogy soha életemben nem repültem még, még egy lófasz lásztminit fapadossal se, görögbe, vagy sármelsejkbe, tehát gondoljunk csak bele, kérem, hogy első utam milyen izgalmakat tartogat, mivel mintegy 16 órás lesz. Fákkjee..

Spoiler következik: kedves emberek, akik a Skins negyedik évadját írtátok, kapjátok be, mert megöltétek Freddiet, aki a legszebb volt, hát ez engem teljesen kiakasztott, hogy egy nyomorék pszichopata kellett h kinyírja  egy baseballütővel?! Ne már... 

Nem nagyon akarom elhinni, hogy a Levi's meg tudta oldani a nadrágvásárlási problémákat. Jó, jó, volt már Levi's gatyám, és klasszisokkal jobb volt, mint bármelyik kínai (jól bírta a kiképzést, de a görög oszlop jellegű lábaimnak nem tudott ellenállni, természetesen combnál elszakadt), de hogy megkímélnek a hosszan tartó próbálgatástól, meg idegbajtól, és sírógörcstől elkeseredéstől, hát... Igen szkeptikus vagyok. Viszont elszántam magam, hogy hajlandó vagyok kifizetni azt a horribilis összeget, amit van pofájuk elkérni egy rohadt nadrágért - persze csak akkor, ha tényleg olyan fasza, mint amilyennek mondják. Ha nem, akkor egyszerűen követelem a Curve ID próbálás után járó ingyen táskát, és elhúzok, éljen a trógerség!

És most következzék a legszebb mondat, amit életemben olvastam:

"Malignitásra utaló szöveti jelek nem láthatók."

Most már pikk-pakk meggyógyulok, és jövök, Japán! \(*o*)/

Szeretek itthon lenni, meg minden, de a környezetem ingerszegénységét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy napon fénypontja a 17:55-kor kezdődő India - álmok útján c. brazil-indiai sorozat. (Ma lesz e befejező rész!!!)

Bence is elment, elvitte megint a szívem egy darabját, de csak azért, hogy visszaadhassa, amikor legközelebb találkozunk :)*

*nálunk volt 3 napot, jelentem, az itthoni premier sikeres volt

Van ez a hülye fétisem az esküvői blogokkal. Komolyan képes vagyok izgulni, hogy megtalálják-e a vőlinek azt a ciklámen inget, ami elengedhetetlen a lagzi arculatához, meg azt is, hogy a menya meg tudja-e venni a harmadik cipőjét is a nagy napra. 

Sejtek valami betegeset amögött, ahogyan vadászom az esküvőkön készült képeket, és tök idegen emberek házasságkötését nézem, meg osztályozom (mintha bármi jogom/közöm lenne hozzá). 

Persze ez nem azt jelenti, hogy számolom vissza a napokat a nemlétező hetedhét országra szóló menyegzőmig, ó nem, csupán perverz kis szenvedély.

Erről pedig eszembe jut, hogy amióta az eszemet tudom, úgy közlekedek minden lépcsőn, hogy az utolsó lépést a jobb lábammal teszem meg. Ismeretlen lépcsőknél csalok, de pl itthon minden lépcső jobblábas - tehát jobbal kell kezdeni, hogy jobbal fejezzem be, viszont vannak ennél sokkal bonyolultabbak (egyetem B épület a tanszékig bal-jobb-bal-bal, Bence albérlete jobb-jobb-bal-jobb-bal-bal-jobb-bal), és az is eszembe jut, hogy nem vagyok ép elméjű. 

Az elmúlt pár nap tanulsága, hogy minden tiszteletem a császármetszéssel szülő anyáké, akik ellátják a babáikat a fincsi kis fájdalmak ellenére is - ezeket jelenleg én is tapasztalom. De legalább fel leszek készülve mindenre, majd ha lebabázok (és anyát odaköltöztetem magamhoz egy hétre segítség gyanánt :D)

Ha bárkinek kérdése lenne, szívesen megosztom a laparotómiával kapcsolatos tapasztalataimat...*

A miért pont velem történik ilyen, és megint el van cseszve a fél nyaram maszlagtól (megint nem lett jogsim, megint nem tudtam dolgozni stb) inkább megkímélem magam, nincs kedvem ilyeneken gondolkozni...

Ja, és nem tudok elmenni a diplomaosztómra, mert csak hétfőn szedik ki a varratot :(

*lányok, menjetek nődokihoz. komolyan.

Most jöttem a masszőrtől, és azt mondta, egyensúlyban van bennem az energia. Ilyet még soha nem mondott, pedig már ismerem egy ideje.

Nem kis meglepetésemre ötöst adtak a záróvizsgán. Vicces volt, mert már az első mondatomba felháborodva belekötött a prof (aki matuzsálemi korú, és amúgy már nyugdíjban van, és az egész 3 év alatt egyetlen órát tartott nekünk), és ezt folytatta 40 percen keresztül. Lényeg a lényeg, megvan a diplomám.

Szeptemberben meg, ha minden jól megy, akkor lelépek kis hazánkból :) Egy Togane nevű városban fogok egyetemre járni, és úgy megtanulok japánul, hogy amint ismét magyar földre teszem a lábam, állásajánlatokkal fognak bombázni, én meg nem fogok győzni válogatni. Ez a terv.*

Most meg itthon vagyok, ami jó, mert amikor a húg épp nem kamaszodik nagyon, akkor nyugodtság van, meg van rendes kaja, és eszem zöldséget, nem csak szezámmagos csirkét, meg smacklevest.

Persze mennék már vissza Pestre, mert ülnék a gödörnél éjhosszat, meg fetrengenék napokig az Izabella utcai bálteremben... :)

*meg az, hogy a használt bugyijaim értékesítéséből fogok mellékjövedelemre szert tenni

Nem tudok semmit.
Holnap lehet szidni, aztán vagy kivágnak, vagy délutánra lesz egy diplomám.
Jajjj de nagyon be vagyok fosva...

Felhívtam - nem tudom, miért.*
Lehet, hogy nem volt jó ötlet.




*hiszenmárakkorfelakartamhívniazonnalamikormegtudtamhogyfelborultafixiveldenemmertemésmostmegaztálmodtamhtörténtvelevalamihátfelkelletthívnihogytudjammivanvelejaj.

Beszélgetés a húggal

Én:    - Mit kérsz a ballagásodra?
Húg: - Külföldi utat, valamelyik tengerpartra.
Én:    - Egy egyetemista pénztárcájához mérten gondolkozz, légy szíves!
Húg: - Akkor egy fröccsöt!*


*végre, végre kiderül, hogy megvan a gyerekben a potenciál

Elaludtunk,és azt álmodtam, hogy vele vagyok.

Sosem gondoltam volna, hogy az olyan dolgok, mint az orosz hússaláta, vagy a Naboo starfighter ekkora hatást fognak gyakorolni az életemre, de a kozmikus lófasznak ezúton is köszönöm a közreműködést.

Most ez az aktuális szám a fejemben.

Hazajöttem, és szeretnék biciklire pattanni, akár a Tiszáig is kitekerni, vagy csak körbekörbekörbe a városban, ehelyett beadandókat gyártok jövő hétre. Azért a piacra elmentem (mert a 300ftos melltartó rulez), és amikor a húggal megközelítettük a kínai büfét (ahol a világ legeslegjobb kínai kajája van!), a szakács, Yang felesége előre kiszúrt minket és nyolcszáz wattos mosollyal mondta, hogy helósziasztok :D

Amúgy meg, kéne valami fasza munka nyárra Pesten.

Sokat gondolkozom azon mostanában,  hogy van-e jogom ahhoz, amit csinálok. Hogy megtehetem-e, hogy én hozzak meg olyan döntéseket azzal kapcsolatban, legyen-e közöm valakihez, vagy ne. Hogy véget érnek-e dolgok, hogy el lehet-e vágni egyetlen döntéssel minden szálat, ami köt valakihez.

Persze nyilván a rajztanárról beszélek. Visszagondolva kicsit úgy érzem, nem volt jogom ahhoz, hogy vele legyek, mert valahol mindig tudtam, hogy egyszer vége lesz, és nem én vagyok az, akire szüksége van. De hát lehet is nekem beszélni. Hogy ne kezdjünk bele, mert fájni fog. 

Hova jutottam megint? Oda, hogy nem hiszek el semmit addig, amíg nem nyúlok a tűzhöz, és meg nem égetem magam. ÉS másokat is, akik közel állnak hozzám, és ha jót akarok nekik, távol kellene tartanom magam tőlük. 

Néha eszembe jut, hogy talán jobb lenne a világnak, ha elütne egy busz...

Furcsa nagyon most ez a kettősség, ami bennem van. Annyi a változás, az újdonság, hogy csak kapkodom a fejem, és remélhetem, hogy jó döntéseket hoztam. Bár, még mindig tartom magam ahhoz, amit akkor döntöttem el, amikor a pszichopata csendesgyilkos exről kiderült, hogy átbaszott: nem fogom megengedni magamnak, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen a tetteim és döntéseim miatt. Ha akkor azt gondoltam helyesnek, annak megvan az oka. Ami megtörtént, azon úgysem tudok változtatni - felesleges az önmarcangolás.

Bár, hozzátenném, most sem magamat sajnálom. 

Szóval, jelentkeztem egy indonéz ösztöndíjra, azon az alapon, hogy kapja be mindenki, ha nem mehetek Japánba, akkor is világot fogok látni. Méghozzá valami überfasza helyen, mondjuk Balin. Az ösztöndíjat megkaptam, a dolog szépséghibája csak annyi, hogy egy Malang nevű városba, amit még csak nem is említettem a study planben, sőt, szinte azt sem tudtam, hogy létezik, és siralmasan messze van nemhogy Balitól, de még az óceántól is. Persze ez baromira nem érdekel, szerintem nincs a világon olyan hely, ahol nem lehetne fantasztikus dolgokat találni.

Az ügy másik fele, hogy beadtam egy pályázatot Japánba is, ami viszont még nincs elbírálva; május közepe felé várjuk az eredményt. Ez ugyanaz az ösztöndíj, amit tavaly nem kaptam meg. 

Ergo, most már biztos: szeptemberre elhúzok a Távol-Keletre! Már csak a pontos hely kérdéses :)

(Viszont, ha Indonéziában fogom ünnepelni a szülinapom, akkor kihívás lesz muszlim országban nőként bebaszni. Rákenroll!)

Azt mondja ma nekem Csimpó: "Ne viselkedj már úgy, mint egy 21 éves kis picsa!" :D

Amúgy kaptam egy ösztöndíjat Indonéziába.

nemésnem megy ki a fejemből, és az a kép sem ami társul hozzá ó nem...

Imádom az ünnepeket, most is jól bepálinkáztam apával, meg Enikővel, meg Anitával. Sütöttünk mindenféle husit tárcsalapon, közben meggyomroztam a szomszéd gyereket (majd rakok fel róla képet, ha megtalálom a telóm adatkábelét).

Tegnap este meg két órán át lakkoztam a körmöm (szánalom), közben meg snookert néztem, és a kommentátor olyanokat mondott, h "kifilézte a golyókat" (wtf) meg "teleszkópos kihúzható hosszabbító".

Öröm az ürömben: elkészült a szakdoga, konzulensi visszajelzésre vár. Addig is felkértem barátomat, Dj Shufflet, hogy szórakoztasson, amíg marhára tudománytalan hülye női magazint fogok olvasni (és élvezni fogom!).

Pofán röhögtünk mindenkit, ledöntöttünk minden tabut, hogy aztán egymás akadálya legyünk.

Üres vagyok és szomorú. Annyira fáj a szívem helye.

Gémóver.

Körülvettem magam könyvekkel, tisztára úgy nézek ki, mint aki csinál is valamit... Hirtelen eszembe jutott, hogy megennék egy kis szusit, de arra jutottam, addig nem rendelek, amíg meg nem írtam 10 oldalt a szakdogából. (Remélem, ez némileg motiválni fog, ugyanis eléggé éhes vagyok.)

Csütörtökön voltam Jurijon, ami idült 16 éves korom pincebulijainak elmaradhatatlan szereplője volt, és ráadásul nyíregyháziakkal mentem :) Nem zavart, hogy amúgy kb. 3 számukat ismerem... Összességében kénytelen vagyok azt mondani - még ha tudnék is rinyálni bizonyos jelen levő személyek miatt - hogy abszolút pozitív élmény volt. Annyira, hogy nincs is kedvem rinyálni.

Amúgy csináltam ma zöldséges gyroshúst, nagyon finom volt, meg megettem a péntekről maradt pizzadarabokat, szóval annyira azért nem kéne éhesnek lennem.

Gabi egész este azzal basztatott, hogy lógnak a melleim. Megjegyzem, egy kétes híradásnak köszönhetően, mert még sosem látta. Amúgy jól éreztem magam, pl találkoztam Szili (y?) Nóra öccsével, akinek elvitte az anyját a mentő (szegéény), de közölte, hogy bunyevácok vagyunk, mert nem hívtuk meg semmire, ez olyan pesti szokás.

És amúgy félretájékoztatom az embereket, de egy fenyegető tényező a keze a drekamnál, mert csikis vagyok...ergo zsarolás.

Te mindig mosolyogsz. Ez olyan jó! - mondta nekem ma egy lány, és én ennek örültem.

Problématérkép

1. Szakdolgozat. A témavezetőm egy angyal, csak én vagyok hülye, én ezt nem leszek képes megírni, és az sem segít, hogy létrehoztam egy tök üres fájlt, amit formáztam, hogy úgy tűnjön, csinálok valamit.

2. Záróvizsga nyelvi része. Ez egyetlen aprócska akadályba ütközik: nem tudok japánul. Legalább is nem annyira, amennyire kellene, és közel sem annyira, amennyire szeretnék. Ha ezen a nyelvi izén nem vágnak ki, akkor játszi könnyedséggel fogom benyalni az egész japán törit, irodalmat meg kultúrát (hogyne.).

3. Akut kétoldali rajztanárhiányitis. Minden könnyebb lenne, ha itt lenne, mert azt mondaná, hogy meg tudom csinálni, meg hogy nem is vagyok annyira hülye, és neki elhinném.

4. Nincs itt Adri (mert elköltözött), meg Zsófi is csak ritkán, ami persze érthető, de a koliban egyedül lenni több, mint fura. Ma éjszaka is arra riadtam, hogy azt hittem, otthon vagyok, és nem értettem, miért van a szobámban a hűtő.

5. Nem utolsó sorban, halvány lila gőzöm sincs, mi a jó büdös francot fogok kezdeni az életemmel.

A hétvégén tudományos diákkonferencián vettem részt.

Szerintem masszív cefreszagom van, de Zsófi azt mondta, nem érzi. (Nem ám a sajátom ám nem csak rám ragadt a többi csúnya alkoholizáló emberről!)

A vezényszó pedig: viking asszony!

Kérdésem a következő: a szakdogám miért is nem írja meg saját magát?

Tudtam, hogy sosem kellett volna elkezdenem wowozni.

Most olyan kurvaideges vagyok, mert nem tudom megszerezni a könyvet, amire az egyetlen maradék vizsgámhoz szükségem van, és mert négyest kaptam szakszövegolvasásból. Hülyeség volt azt gondolni, hogy 8 oldalra ötöst adnak (10 helyett), mert van benne egy műfordítás, ami kikúrt nehéz volt. Legközelebb tudni fogom, hogy lófaszt a minőségbe, legyen mennyiség, köszönöm, újfent.

Bleeee.

Zoltán azt mondta, hogy a blogom olyan, mint az anyátok közt, és napi katasztrófaként szokta megnézni. Nade kérem...

Persze ez biztos azért van, mert róla nem szoktam írni, és irigy.*

Amikor irodalmat tanultam, rendeltem a Szusifutártól tori karaagét, és annyira finom volt, hogy extázisba estem tőle.

Most meg tanulok sámános dolgokat, és arról álmodozom, hogy (Japán, Kína, Tibet, India, Alaszka és egyebek mellett) elmegyek a mongol sztyeppékre és ellovagolok a naplementébe.**

*valószínű :D

**de nem úgy, ahogy Adri szokott, hanem olyan rendesen

...you were everything, everything that i wanted

we were meant to be, supposed to be, but we lost it

all of our memories so close to me just fade away...*

*de legalább a kutya megismert, na.

Megvan, megkaptam, az enyém a 14 éves korom óta áhított, a nyálcsorgatva bámult, a fekete bőr, a sárga varrású, ó, a csodálatos...

...a Martens bakancs!

Most amúgy azon gondolkoztam, hogy oké, a szerelem nyelvén megértik egymást a párok, de a különböző kultúrákban szocializálódott emberek hogyan tudják értelmezni a jeleket? Mármint, egy keleti meg egy európai ember tutira máshogy mutatja ki a vonzalmát. Vajon lehet olyan, hogy az egyik próbálkozik, a másik meg nem veszi észre, mert nem érti, mit akar? :D

Tegnap volt dokkos ajándékozós, és a fiú, aki húzott, csinált nekem gyümölcsrizst, meg adott egy mosózsetont. Imááádom a gyümölcsrizst, és azt kell mondjam, ez a legfinomabb, amit valaha ettem (bocsi anya!). Aztán még maradtunk páran, és elmutogattam, hogy rekordkísérlet, meg hóharmat, meg egy rúgással, hogy villanykapcsoló.

És még forralt bort is ittunk.

Sosem fogom megérteni, hogy ahhoz az emberhez, aki amikor elhagyott, meg akartam halni akit annyira szerettem, már nem köt semmi, csak néhány fakó emlék.

Lefekszem aludni, de előtte talán ejtek néhány könnycseppet azért, ami örökre elmúlt.

Lementem gyúrni Dórával tegnapelőtt. Maximum 3 percet töltöttem minden gépen, és ettől olyan izomlázam lett, hogy nem tudtam aludni, mert ha megmozdultam, fájt.

A fizikai állapotom elkeserítő. Ellenben, a fájdalom révén felfedeztem eddig nem ismert izmokat, hurrá!

Úgy utálom, hogy nem vagyok kitartó :(

ez egy ilyen dolog

...és akkor a húg véletlenül észrevette, hogy Leslie dedikál, és gyorsan vettünk egy könyvet, és amikor sorra kerültem, köszöntem neki mongolul, mire felcsillant a szeme és örült, és a tanulmányaimról kérdezgetett, majd amikor indultam kezet fogott velem, és gratulált és sok sikert kívánt a tanulmányaimhoz...!*

*ez volt életem egyik legszebb napja, amin az sem tompít, hogy a mongoltudásom 5 mondatra korlátozódik.

Az biztos, hogy a tied nem sok. bmeg.

A konyhából láttam, hogy egy piros dzsekis fazon nagy fekete autóval leparkolt az A épület elé, és rajzolgatott. Felújítás, ezaz!

Egy agyhalott zombi vagyok, egy kurva duracell, de még annak se megfelelő. Így érzek most az élettel kapcsolatban.

Kicsit más dolgok.

Megszereztem lyánykorom két meghatározó könyvét, szemtelenül olcsón. Az Álmodozókat akkoriban nem olvastam végig, egy fesztivál alatt került a kezembe, és most tudtam csak rendesen elolvasni. Még mindig tetszett. A filmet pedig, mindenkinek látnia kell. A Gátlástalanok klubjából csak a perverz jelenetekre emlékeztem, most pedig, mikor újra átrágtam magam rajta, teljesen kiborított, és kis híján elkezdtem bőgni a vonaton/buszon/koliban/épp aktuális helyen. A Hunyadi-sorozatból már a harmadik kötetnél járok amúgy, nehogy azt higgyétek, hogy nemtudommióta azt az egy könyvet olvasom, na.

Beírtam a Google Maps útvonatervezőjébe, hogy Japánból szeretnék elmenni Kínába. Íme az eredmény:

Szinte hallom a rajongóim sikolyait, akik epekedve várják a helyzetjelentést imádottjuk (igen, én) életének rendkívül fontos és érdekfeszítő eseményeiről...

Nem tudom, meséltem-e már a japánomról, akit Takahashinak hívnak. Magyart tanítok neki, cserébe ő puccos helyekre visz kajálni, és kizárólag japánul beszélget velem, ami neki köszönhetően egyre jobban megy, és egyre kevesebbet mutogatok kézzel-lábbal, vagy mondok angolul dolgokat. Múltkor mindenáron meg akarta kóstolni az unicumot, hát az a fej, az hihetetlen volt :)

Most itthon vagyok, a héten elengedtek a dolgozóból is (bizony, a dolgozóból, csak az a szépséghibája a dolognak, hogy pénzt, azt bizony nem kapok, de tapasztalatot annál többet), kéne írnom egy beadandót, utolérni magam, pl. beadni a házikat. Meg sokat kellene könyvtáraznom, és még fogalmam nincs, hogy fogok bejutni az ÁJK könyvtárába azért a szakdolgozatért, amire nagyon, nagyon szükségem van a sajátom megírásához... (kéretik elképzelni egy mission impossible jelenetet, ahogy a plafonról lógok, vagy az ocean's twelveből amikor áttáncol a francia fazon a lézerérzékelőkön) Egyébként ez számomra hihetetlen és feldolgozhatatlan, még csak most voltam kisgólya, hogy lehet az, hogy szakdogát kell írnom meg záróvizsgáznom kell... nemár.

A húgom meg, ugyanabba a gimibe akar járni, ahol én is végeztem. (diszkréten elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkából... mellesleg, a húgom is mit képzel, hogy 14 éves lesz, még csak most volt, hogy az udvaron mosdattam egy lila lavórban mert még a füle is sáros volt.)

Ez van, öregszem, de legalább bölcsebb is lennék a korral (esélyes...).

Azt hiszem, egészen sok időre eltűntem.

Ennek igen sok oka van.

Ámde, itt a helyzetjelentés:

• szakdogapara után, leadtam a szakdogacímem, nem művtöriből, nem annál a tanárnál, hanem töriből, egy másik tanárnál, akit imádok(olyan szépséges hangja van úúúú csak meséljen és beszéljen)
• nem vagyok akaratilag gyenge, csak döntéseket nem merek hozni;
• megjött a szoctám, vettem egy üveg abszintot Gabival a teszkóban;

Na szóval ez van.

Azt hiszem, részeg vagyok.

Hát most az van, hogy kurvajó volt Olaszország, ellenben arra értem haza, hogy kibasztak egy kötelező óráról, csak úgy. Felvettem, benne voltam a névsorban, a tanszéken kerengő faszom papíron is, és a tanár úgy döntött, h nem járhatok oda és kész.

Amikor mindezt elpanaszoltam anyámnak, azt mondta, hogy el kellene döntenem, hogy szórakozás, vagy egyetem (még jó, hogy előző félévben 5.9es kreditindexem volt, azt aztán lehet nulla tanulással, hogyne, persze),én tehetek róla, hogy kiraktak, és mellé még, hogy úgyse fogok elérni semmit, mert ahhoz protekció kell (önellentmondás, jó anyám, de én már inkább nem vitatkozom).

Hiszen csak játszom a meg nem értett embert.

Holnap elindulok Olaszországba.
Ehhez képest helókittis pizsiben ülök az Adri gépe előtt, kefírt eszek hogy pótoljam a héten kiírtott bélflórám kukoricával.
Nem pakoltam össze, nem vásároltam be, és rendetlenség van.

Nekem nem kell az egyszerű élet, de nem ám, mindig ki kell találni valamit.
Hányok magamtól.

Szerintem a világ egyik legjobb érzése, amikor libabőrös leszek az első korty kávétól.

Húgtól kapott igen találó bögre, illetve szülinapos bonsai a rajztanártól.

Annyira szép! Remélem nem fogom két hét alatt kinyírni :)

Amúgy élek ám, csak faluhelyen nem volt net mostnában (mert volt egy kurvanagy viharos jégverés).

Ma meg úgy kicsit adtuk az érzésnek, meg bebaszcsiztunk, de meglepő módon a társaságból én bírtam legjobban. Most meg nem tudom eldönteni, hogy a vidéki romantika része-e, hogy hallom, h az utcán vki nagyban öklendezik. Lehet anak köszönhető h a házunk körül 3 kocsma van.

Voltam a múltkor osztálybulin, amiről még nem tudtam eldönteni, hogy ott lenni, vagy eljönni volt-e jobb, de nembaj, mert remélem megmenti valaki a karrierem (a tévébenlevéssel és a 40 kilóval se tudom felvenni a versenyt, de már nem is akarom). Akkor am hazajöttem onnan írtam valamit, de remélem senkise fogja látni sohase, mert valószínúleg oly szánalmas, hogy nem közszemlére termett.

"...nekem is végre aludni kéne már..."

állandóan ez megy a fejemben

Szörnyű tragédia történt.*

"Nagy örömünkre (és büszkeségünkre) Krupp tanár úr féléves meghívást kapott a heidelbergi egyetemre, hogy a Klasszika-filológiai Intézetben oktasson."

Drága Krupp tanár úr, miért hagyott el engem?? Másnál nem tanulok latint, nem és nem!

*ez nyilván nem tragédia, főképp neki, biztos jó ott Heidelbergben, de úgy fog hiányozni :(

A kapcsolatunk szintet lépett.

Voltunk a sóstói házban, gyerekkori fényképeket nézegettünk, meg iskolás rajzokat, és végre ketten voltunk egyedül.

Olyan jó, jó, jó. És még motoroztunk is, bár csak Tokajig.

Teljesen rákattantam Péterfy Bori második albumára. Amúgy meg ez a nyár eléggé nagy punnyadás, semmi érdekesről nem tudok beszámolni. A legutóbbi izgalmas dolog a beertokot és a rajztanárral töltött időt leszámítva az egri hétvége volt Zolinál.

Gondolkodom most is sok dolgon, csak nem írom le őket, hanem inkább elmondom valakinek. Meg is lennék ijedve, ha nem járna az agyam semmin. Az nem én lennék.

Beertok

Elindultam egy nappal hamarabb (de a legkevésbé sem bánom mert a koliban aludtam), szerdától szombatig nem fürödtem - nem lévén vizesblokk a fesztiválon -, és beázott a sátram, amit először enyhén illuminált állapotban egy domboldalban állítottunk fel, szóval még rohadtul kényelmetlen is volt. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, remélem jövőre is megyünk, éljen a Beertok, mert beertuk :D Igaz, hogy a beázás és szárazruhanélküliség nélkül csak szombatig, de állatság volt az egész. Ereszd el a hajam- igénytelenül. Azért a kullancsot kihagytam volna, de annyira kárpótolt minden hiányosságért a társaság... olyan jó volt látni mindenkit :)

Ja és mekkora, hogy a brit fellépő 3 sátorral arrébb táborozott, és a felesége japán volt, aki velünk spanolt :D

Csak én vagyok úgy vele, hogy néha annyira, fáj, ami elmúlt?

Vajon miért vagyok cinikus?

És ezt a kérdést még csak nem is én tettem fel magamnak, bár ez nem akadályozza meg abban, hogy újra és újra előbukkanjon a tudatom peremén. Csúnya, csúnya kérdezősködő, úgy utállak téged.

Anita üzenete:

*szegény moszika nem bírja a meleget

*ki van tikkadva egész nap

nicdoc üzenete:

*szegény

*nem csodálom am

*a szomszéd néni is panaszkodott

*pedig neki bundája sincs

Anita üzenete:

*:D:D

Kéne megint olyan naplót írni, amilyet áltsuliban. Amibe lehet olyat is, hogy halálosanszerelmesvagyok ebbemegabba, és úristen, rámnézett, és húúú hátha táncolunk a sulibulin. Anno még tervet is készítettem, miyen felnőtt leszek (nem merem visszaolvasni, hátha pont arra tartok, amilyen nem akartam lenni).

Húgom, úgy irigyellek. Lehetne megint minden feketefehér, szürke nélkül.

Vagy egy pillanattól szivárványos jókedvű egy egész nap.

Nem akarok felnőni, ó nem, segítség.

Tegnap olyan eszeveszett marhaságot álmodtam és egy olyan illetővell h ááááááááááá. Az életünk hátralevő részének együtt töltése és boldogan amíg... csak a legkisebb hülyeség volt. Jézusúristen.

Az ágynyugalom unalmában egész nap tévét nézek. A nesönelen egy olyan műsor megy, amiben az univerzum dolgait viszonyítják egymáshoz.

A naprendszer pl. arányosan felépítve kilóg a parkolóba egy amerikai focipályáról.

Ha az atom akkora lenne, mint egy katedrális, az atommag akkora lenne, mint egy légy.

Ha az Univerzum galaxisai borsók lennének, a több milliárd borsó megtöltene egy sportcsarnokot.

A részecskegyorsítóban az atomok ütköztetése meg olyan, mint amikor összetörünk egy malacperselyt.

Szédülök.*

*pedig egyszer tartottam kiselőadást fizikából, a kvarkokról, meg a kvantmszíndinamikáról

Hát, az történt, hogy a doki úgy döntött, ha már ott vagyok, akkor megcsinálja az orrsövényemet is. Ezért jöhettem haza ma, és nem tegnap. És csupa pozitív élménnyel. Mindenki nagyon kedves volt, komolyan, kettőt tüsszentettem és jött a nővér, hogy jaj nem esett-e ki a tampon az orromból. Merthogy be volt tömködve kb. az agyamig, és úgy néztem ki, mint egy ausztrál őslakos. Jah, és a slussz poén, hogy a gyerek részlegen feküdtem, mert csak ott volt hely :D Volt egy kisfiú, aki péntektől máig megállás nélkül visított, és egy retkes vödörrel meg egy ecsettel járkált, és azzal sem tudták lekenyerezni, hogy apa megígérte, vesz neki bele feséket is. Haláli. A műtösöket meg félkábán lenyűgöztem: az egyikük motort akart venni, méghozzá choppert, én meg közöltem vele, hogy amennyiben ragaszkodik a japán motorokhoz, akkor a Yamaha Drag Star a tuti.

A szobatársam meg furán nézett rám onanntól kezdve, hogy a branül bekötése után azt mondtam anyámnak, örülök, hogy legalább nem kell keresni a vénámat, ha be akarom lőni magam. Humortalan egy csaj.

Holnap lesz a bobtalanítás napja.

Nem tudom, mennyire normáls dolog, hogy most még nem parázok miatta. Szerintem holnap leszek befosva, amikor felfogom, hogy igen, rá kell feküdnöm egy műtőasztalra, elaltatnak, és teljesen rá leszek utalva az engem körülvevő emberekre. De azt a fél órát csak kibírom :D

Najó, talán egy icipicikét mégis félek.

picsafon: beizzítva

Lett négy kiscicánk. Imádnivaló kis dögök.

A masszőröm pedig azt mondta, hogy azért keletkezett Bob, mert volt egy kóbor lelkem. Amúgy csinál bizarr dolgokat. Ahogy beléptem az ajtón, azzal kezdte, hogy: a bal oldal? Aztán megizélt, és most jobban kapok levegőt. Érdekes…

AMúgy én nem tusom mi van, de hogy ilyen szánalmasm ennyiségű alkohol beüssön az nár nagyon szar.

oda, vissza, és még egyszer

Megöl az unalom. Szakad az eső, ki sem tudom húzni a lábamat sehová. Mászkálok itthon, mint valami kóbor lélek, nézek ki a fejemől, azt se tudom, mi van, nem találom a helyem.

Szombaton kisvárosunk csapatát erősítettem a legfittebb város cím elnyeréséért folytatott küzdelem során: sakkoztam. Az indulók átlagéletkora 50, a mezőnyben 2 db női játékos. Egy fazon, aki gondolom már nem az első sörét fogyasztotta aznap, beordibált az aktuális ellenfelemnek, hogy: "Hűűű Jauzsi, a táblát figyejjed! Ha vesztel, legalább már tudom, mér vót!" Egy élmény volt. Komolyan. De legalább láttam focizni apát, aki megmentette a meccset és amúgy is ő a legkeményebb, lealáz minden huszonéves kis pöcsöt rúgott egy nagyon szép gólt.

Megünnepeljük a vizsgaidőszakom végét. A söröm és én, meg a Doors.

Sin. max. polyp. ls.

Még számomra is hihetetlenül hangzik, hogy meglett 16 tanegységem. Már csak egy vizsgám van hátra, ha minden jól megy, jövő héten haza is költözöm. Nyáron meg kellene csinálnom végre a jogsit, meg megtanulni normálisan japánul, meg ledobni laza 10 kilót, meg melózni, meg bulizni meg motorozni meg kiskutyafasza.

Persze a terveimet némiképp keresztülhúzta kedves Bob, akinek kilakoltatására július másodikán kerül sor. De legalább azt tudom, hogy a doki nagyon jó fej - számomra teljesen új élmény volt, hogy úgy beszélt hozzám, mintha én is egy értelmes emberi lény lennék, nem valaki olyan, aki nincs beavatva az orvoslás misztériumába, éppen ezért túlságosan korlátolt és amúgy is idióta ahhoz, hogy felfogja, mit magyaráznak neki.

CT

Tudtam én, hogy Bob él és virul, meg nagyon jól érzi magát, de azért kissé meglepett, hogy január óta 2,5 centisre nőtt. És még orrsövényferdülésem is van (de csak egy kicsi). Jesssz!

A szobám takarításához fűződő érzelmeimet reprezentálandó

Most megyek, és megnézem az ex barátnőjét a tévében.

Spontán alkoholizálás? Hát már hogy a viharba ne...

Aztán kissé hosszúra nyúlt hazaút... a Blaháról, útba ejtve a Gellérthegyet, ahol véletlenül ottragadtunk két és fél órát? A sárkányos szobor annyira gyönyörű volt, és meséltem Párizsról, meg a francia kastélyokról, ő meg a tengerről.

Csak tudnám hová indultunk egyáltalán ebben az egészségtelen időben.

A térképet meg Rommel küldte karácsonyra.

Elmenekültünk, amikorfelrobbant az épület, és én megfogadtam, hogy szappanopera-színésznő leszek Mexikóban, ő pedig azt, hogy Indiában kutató. Évekkel később visszatértem, a fogadalmamat beváltva, aztán beszéltem spanyolul, és elkezdtük csinálni a kocsiját, ami fekete volt. Ő heggesztett, én políroztam. Egyszercsak lecseszett, hogy nem jól csinálom, mire én sértődötten hozzáfogtam összedolgozni a fasírt hozzávalóit, de előtte levettem a gyűrűmet - nehogymár tojásos legyen. Aztán a fiú meglocsolta a hibiszkuszt málnaszörppel, és én felháborodtam, hogy megöli a virágot, és attól úgysem lesz piros.

Aishwara Rai, aki gyönyörű

Tegnap a nyugatiban battyogtam kifelé a boltból, hullahaláldögfáradtan és némlieg kedvetlenül, amikor hallom, hogy valaki a nevemen szólít. Na ki volt az? Hát persze h Cs... Gondoltam, már csak te hiányoztál a boldogságomhoz, bazmeg...

Megkérdezte, hol ülök, miközben szurkolt, hogy csak ne mellém szóljon a jegye. Aztán én felültem a vonat egyik végén, ő meg a másikon, és én arra gondoltam, hogy akkor menjen oda hozzád nő, amikor én odamegyek, mire felhívott, és 5 percen keresztül arról beszéltünk, hogy márpedig valahogy meg kellene oldani, hogy együtt üljünk, de én akkor sem megyek oda. (Ez elvi kérdés.) Aztán nagy kegyesen odaült hozzám, és végül is egészen jól elvoltunk, néztünk Californicationt meg South Parkot, meg mutattam neki indiai zenét, mire megállapította, hogy megbolondultam.

A hangulat kedélyes maradt volna, ha nem villódzik végig a fejemben, hogy a lakótársaddal dugjöttél össze, miközben engem hülyítettél, hogy fulladnál meg.

Ono sensei vizsgáján: 100%.

Annyira fáj a szívem, hogy nem mehetek Japánba.

(Ösztöndíj: fail.)

A mai japántöri vizsgában összekevertem az antantot a tengelyhatalmakkal. Erre nincs mentség, nincs (még az sem, hogy megtanultam olyanokat, hogy kincsúnarabinikugesohattó meg nicsibeianzenhosódzsójaku). Ha ezt a drága Ferenczi Sanyi* megtudja... letagadja, hogy valaha tanított.

*ó istenem azok a töriórák, örökké szerelmes leszek beléd

Bob krónikái - 234. fejezet

Kedves naplóm!

Hétfőn igazán izgalmas napom volt. A gazdatestem megint elvitt megmutatni egy orvosnak. Lehet, hogy ő kifog rajtam... ultrahanggal vizsgálgatott, miközben próbáltam volna vacsorázni! Megint antibiotikumot írt fel neki - nem értem miért, az eddigiek sem használtak... Viszont ha az otthonos kis arcüregem tulajdonosa elmegy a kórházba a beígért CT-re, lehet, hogy csomagolnom kell. Micsoda macera lesz megint otthont találnom! Olyan szépen berendezkedtem itt! Addig élvezem a dolgot, amíg lehet, mindenképp van még hátra néhány hetem...a CT eredményétől függ, tipliznem kell-e. Ki tudja, lehet, hogy örökre maradhatok!

Pfpfpf...

Elmentem futni. Ennek oka - a fáradtság miatt agyilag zombivá alakuláson kívül - , hogy a testem egyre inkább hasonlatos a willendorfi vénuszéhoz.

A konklúzió pedig az, hogy a fizikai állóképességem finoman szólva is szánalmas. De most elhatározom, hogy kitartó leszek, és legközelebb egy sarokkal később fordulok a visszafelé vezető útra xD *

*igazából kicsit mgijedtem, hogy 40 évesen megpusztulok infarktusban, meg kicsit zavar, hogy Bob vígan éldegél az orromban és nem akar elmenni és mi van ha már felnyúlt az agyamig.

A január óta tartó, váltakozó erősségű arcüreggyulladás csodás eredménye az orrom körüli bőr hardcore kipirosodása.

Neogranormonnal kenem. Nem aprózom el.

Az, hogy már megint nem kapok levegőt, mellékes.

Teljes mértékben kiköltöztem az erkélyre, és elloptam a szobatárs netkábelét.

Az egyik tanító néni a iskolában azt mondta, hogy szeretne másoknak is ilyen sok jót mondani a féléves munkájáról, mint nekem, és adott egy ötöst (ezt feltétlenül le kellett írnom, mert simogatja a kis egómat).

Szeretnék csinálni egy vizsgakipipálós listát, hogy meglássa a világ, mennyire kemény is ez a japán szak, és valójában én is mennyiredemennyire keméy vagyok. Amúgy jövő héten befigyel egy szóbeli vizsga. Japánul. Annyira gáz lesz. Fosok is tőle rendesen.

ezzel

elmentem ide

ilyet ettem

azzal, akit

^^